The Tree of Life - 4. fejezet

Annyeong~ és meghoztam ezt is:) elnézést a késésért... az ok megint csak az, hogy a  Wolfchild csúszott, szóval bocsánat érte ._." Sok mondani valóm nincs a fejezetet illetően~ Remélem tetszeni fog, és a véleményeket, tényleg szívesen fogadom ^^  jó olvasást~

Hosszú vörös haj, és egy zöld szempár. Nana ijedten pattan fel, és néz körbe. A helyszín változatlan, még mindig az erdőben vannak. Ő és a fiúk a tűz körül. Sayuri pár méterrel arrébb egy fatövében ücsörög, talán elaludt. Rina pedig még mindig a lehetetlen testpózát tartja a fa ágán. Lehunyja a szemeit, és ismét a lányt látja. Keservesen zokog, és könyörög valakinek. Törékeny teste egy falhoz feszítve. Nana megrázza fejét és feláll. Óvatosan átlépdel a fiúkon, és sétálni indul. Fülében Rina esti szavai csengnek, miszerint egyedül ne bóklásszanak. Még egyszer a lányra pillant, majd tovább indul. Őszhöz hűen hűvös az idő, így összehúzza magán a pulcsit és úgy halad tovább. A közelben madarak csiripelnek, ami a lányt mosolygásra készteti. Mosolyogva tekintget jobbra és balra, amikor lépteket hall meg. Egy pillanatra megtorpan, de mivel nem hall semmit tovább megy. Újra elmosolyodik és tovább lépdel. Pont oldalra fordítja a fejét, amikor meglát valamit.
-Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdezi. Mire a magán épp könnyítő Chanyeol, ijedten hátra fordítja a fejét. Nana, észbe kapva hátat fordít a fiúnak, habár semmit nem látott.
-Te mit keresel itt? – húzza fel idegesen a sliccét az óriás.
-Gondoltam sétálok egyet – nyögi ki a lány – Nem tűnt fel, hogy más is ébren van.
-Nem bírtam aludni – von vállat a fiú, amit persze a lány nem láthat hisz még mindig háttal áll neki – És te?
-Én sem – vallja be a lány – Volt egy furcsa álmom. Egy lányról.
-Egy lányban mi olyan furcsa?
-Nem ő volt furcsa, - háborog a lány a fiú értetlenségén - hanem maga az álom. Sírt. Keservesen. Könyörgött valakinek. És ki volt kötözve valahová. Olyan... Megtört volt.
-Menjünk vissza – int a fejével a fiú, hogy elterelje a lány gondolatait. Mire visszaérnek, már majdnem mindenki ébren van, kivéve a fán szundikáló lányt.
-Hogy a fenébe nem esik le? – értetlenkedik Baekhyun – És miért pont egy fa?
-Nem fognád be? – sóhajt fel Chanyeol – Már kora reggel neki állsz idegesíteni mindenkit?
-Na megszólalt az ész – vigyorodik el gúnyosan az idősebb.
-Magadra célzol? – vonja fel kérdőn szemöldökeit Chanyeol.
-Mi lenne ha nem kezdenétek, kora reggel veszekedni? – nyújtózkodik Rina – Jó reggelt.
-Jó reggelt, unnie – jelenik meg Sayuri – Csináltam reggelit, remélem mindenki éhes.
-Jobban örülnék egy kis kávénak – pillant le Rina – Az is van?
-Talán a táskám alján – mosolyog a lány.
-Remek – jelenik meg az említett táska mellet Rina, ahogy a táskába túr egy apró kis ékszerbe ütköznek ujjai. Óvatosan kiveszi, majd a csomaggal együtt a többiek között bukkan fel. Szomorú mosollyal tanulmányozza az aprócska gyűrűt.
-Az – kezdi Sayu, miközben egy szendvicset nyom az idősebb szabad kezébe – Sajnálom.
-Mit? Ne sajnáld, csak tedd a nyakláncra – és a fiatalabb kezébe nyomja. Sayuri a nyakláncra fűzi a gyűrűt, majd egy aprócska puszi után a pólója alá dugja az ékszert.
-Szép gyűrű – pillant fel a lány arcára Nana. Sayuri csak elmosolyodik, és bólint – Miért nem az ujjadon hordod? – puhatózik.
-Féltem – mosolyog a lány – Mert egy számomra fontos nagyon személytől kaptam – jelenik meg halvány pír az arcán.
-A barátodtól? – mosolyodik el Nana – Én egy nyakláncot kaptam a barátomtól, a szülinapomra. Tudom, mennyire félti az ember az ilyesmit – kuncog, és maga elé révedve Taeminre gondol. Vajon meddig nem fogom látni? – gondolja magában, és felsóhajt.
-Igazából a vőlegényem – jegyzi meg csak úgy mellékesen Sayuri, mire Nana felkapja a fejét.
-Vő-vőlegény? – tátog – Izé, hány éves is vagy?
-Nem olyan idős, mint Rina – nevet fel – De idősebb mint te – kuncog.
-Értem – harap a szendvicsébe. Rina csak csendben majszolgatja a reggelijét, elméjében még mindig az álma foszlányai keringenek. Látta a nővérét. Boldog, hiszen legalább életben van – talán. Ami viszont aggasztja, hogy bátyjáról még ennyit sem tud.
-Körbe nézek a környéken – pattan fel, és a szendvicsét Sayuri kezébe adja – Köszönöm – suttogja és eltűnik. Sayuri csak felsóhajt. Jelen pillanatban a legkisebb Woo állapota jobban aggasztja, mint a két idősebbé. Hisz, hogy akar bármit tenni így Rina? Alig eszik, és a sérülései miatt még mindig gyenge.
-Amúgy akartam már kérdezni – szólal meg Jongdae – de pontosan hová is megyünk?
-Először egy emlékhelyhez – mondja Sayu – Ott van egy faház. Talán pár napig ott is maradunk. A cél állomás, pedig egy amolyan titkos rejtekhely.
-Már minden világos – nyújtózkodik Chanyeol – És mikor indulunk?
-Amint Rina hajlandó visszajönni – sóhajtja – Megpróbálom előkeríteni.
-Zaklatottnak tűnt – jegyzi meg Kyungsoo – Szerintem magányra vágyik.
-Azt hiszem igazad van – sóhajtja Sayuri.

● ● ✘ ● ●  

-Megjöttem – sóhajtja Rina, ahogy feltűnik a semmiből. Óvatosan egy fához lép, majd a törzsén végigcsúszva leül. Mély levegőt vesz, és az őt vizslató Sayurira mered. Sejthette volna, hogy a lány egyből észreveszi a fájdalmát – Megtaláltam a jó utat – hüvelykujjával a háta mögé int – Arra felé. Kábé fél óra séta. A terep egész jó.
-Remek – mosolyog Sayuri – Akkor ha mindenki összeszedte magát indulhatunk is.
-Induljunk – kel fel Rina.
-Te menj elől – lép mellé Sayu. Táskájából előhúz egy jóval kisebb táskát, majd beletúr. Pár pillanattal később egy a sajátjához hasonló kardot húz elő – Ez segít.
-Újabb szakmai titok? – lép melléjük Sehun – Ezt hogy csináltad? – ámul – Csak azt ne mond, hogy tényleg minden női táska olyan mint egy feketelyuk.
-Nem – neveti el magát Sayuri – Egy kis bűbáj – mosolyog sejtelmesen.
-Indulunk? – kérdezi türelmetlenül Rina. Lassan indul el, mit sem törődve a többiekkel. Ahogy lassan lépdel, kihúzza a kardot a hüvelyből és alaposan szemügyre veszi a pengét. Rég volt szüksége arra, hogy ilyen módon védje magát. Felsóhajt, és hátrapillant a válla felett, ahol egy csillogó szempárt tekint meg.
-Lenyűgöző – sóhajtja ábrándosan Tao, mire Rina elmosolyodik. Visszacsúsztatva a kardot a hüvelybe a fiú felé nyújtja – Szabad? – kérdezi.
-Persze – kuncog Rina. Tao óvatosan átveszi az eszközt, és a lány mellé lépve ismét kihúzza a kardot – De látom a sajátodat is hoztad – mutat a fiú vállán függő kardra.
-Igen – mosolyog Tao – A papíron rajta volt. Gondoltam hasznát veszem még.
-Jól gondoltad – Tao visszacsúsztatja a kardot a helyére, majd a lánynak adja.
-Szóval, tényleg olyan nehéz irányítani? – kérdezi a fiú.
-Ha belejössz egyszerű lesz. De addig még sokat kell gyakorolni. Egy pillanat – tűnik el. Tao csak körbe néz, hogy hova lett beszélgető partnere – Itt is vagyok – jelenik meg ismét. Kezében egy virágot tart, feldobja a levegőbe és Taora pillant – Most figyeld – mutat a virágra. Épphogy felemelkedik a levegőbe, amikor a talajt veszi célba. Ahogy zuhanni kezd, hirtelen lelassul és szinte megáll a levegőben.
-Azta – tátja el a száját Tao. Egy ujjal megböki a virágot, mire leesik a földre. A fiú lehajol érte, és ujjai közt tartva figyeli a lágy szirmokat.
-Koncentráció – mondja Rina – Ha akarod próbáld ki. Nem mondom, hogy első alkalommal biztosan sikerülni fog. De akár az is megtörténhet.
-Minden egyes felmenőm tudta ezt irányítani? – pillant a virágra, aztán a lányra.
-Nem – ingatja a fejét Rina – Főleg az utóbbi időben. Azt hiszem ez az én hibám is – sóhajtja a lány. A fiú értetlenül pislog a lányra, de nem akar kényes témát érinteni így inkább nem kérdez rá.

● ● ✘ ● ● 

Nagyjából fél órával később végül elérnek egy nagyobb ösvényt.
-Remek – sétál Rinához Sayuri – Ha jól sejtem, nem sokára odaérünk.
-Attól függ – sóhajt fel Rina – Talán kicsit meg kéne növelni a tempónkat.
Sayuri a lány könyökét elkapva, arrébb húzza a többiektől.
-Ne erőltesd meg magad. Hallod? – kutatja a másik tekintetét aki a földet lesi – Ne csináld ezt, kérlek.
-Mit vársz tőlem? Képtelen vagyok lassítani – sóhajtja.
-Csak ne sietess semmit – mondja. A lány bordáira pillant, amin még mindig kötés van – Mutasd – húzná feljebb a lány felsőjét, de az hirtelen eltűnik.
-Nincs semmi bajom – mondja, egy ágon ülve – Siessünk, mert ilyen tempóban soha nem érünk oda.
Sayuri csak idegesen bámul a lányra, nem akar vitát ezért inkább meg se szólal és visszasétál a helyére.
Az út nagy részét csöndben teszik meg. Néha-néha megkérdezi valaki, hogy mennyi ideig kell menniük még. Általában ilyenkor Rina gyorsabban kezd sétálni, mit sem törődve az oldalában hasogató fájdalommal. Nem festett túl jól, hajnalban amikor megvizsgálta már egész lila volt az oldala. Valószínűleg bordatörés. Nem ez volt az első alkalom, hogy eltörte valamijét, de ez volt az első, hogy nővére nem tudta kezelésbe venni azonnal a fájdalmas részt. Gondolt rá, hogy Yixingnek tart egy gyors órát, de tudja, nem siettetheti a fiút, hisz az mindkettejüknek fájdalmas lesz.
-Nem sokára ott vagyunk – mondja. A nap állásából ítélve már jócskán délután van. A lassú haladás pedig nincs a lány ínyére. Eddig egy tucatszor megálltak már. Volt, hogy valakinek „mosdóba” kellett mennie, vagy csak elfáradtak. Esetleg éhesek voltak, ahogy a legutóbbi nagyjából fél órával ezelőtti pihenőnél is.

● ● ✘ ● ● 

-Az egy ház? – hunyorog Nana, ahogy a távolban meglát valamit.
-Éljen! – örül meg Chanyeol, és kicsit gyorsabban kezdi szedni lábait.
-Ne olyan sietősen – inti le Sayuri – Előbb körül kell nézni a környéken.
Rina hátrasandít a lányra, felidézi a ház felépítését és megpróbál eltűnni, azonban nem sikerül.
-Francba – szűri fogai között – A jó büdös francba – sziszegi. Képessége csődöt mondott, és a fájdalma is erősödik. Hát kellett nekem annyira erőltetnem – gondolja keserű mosollyal az arcán.
-Minden rendben van? – teszi a vállára kezét Sayuri.
-Persze – húzza el a vállát, és a táskáját a lány kezébe nyomja – Én körbe nézek. Ti addig ne menjetek sehová.
Kardját erősen markolva indul a házhoz, közben alaposan végig mérve a tájat. Ahogy közelebb ér a házhoz semmi életjelet nem lát, azonban óvatosnak kell lennie. Így kihúzva a kardot a hüvelyből lép a ház teraszára. Óvatosan nyomja le a kilincset és néz körül a házban. Pár perccel később nyugodtan felsóhajt, majd a teraszra lépve a kardot a magasba emeli. Ezzel jelezve, hogy tiszta a terep. Belép a házba és az aprócska konyhába indul. Épp, hogy kinyitja a hűtő ajtaját hangos nevetés és futó léptek zaja csapja meg füleit.
-Nyertem – hallja az ajtó felől Chanyeol mély tónusát.
-Csak mert csaltál – feleli Jongdae.
-Ha éhesek vagytok van a hűtőben kaja – lép a nappaliba, ahol a két fiú bámészkodik – És ott a fürdő is – mutat egy fehér ajtóra. Jongdae a fürdő felé veszi az irányt, míg a colos a konyhát veszi célba, ő maga pedig a fotelben helyezkedik el. Pár perccel később végül mind a házba lépnek.
-Szuper kis házikó – veti magát a kanapéra Chanyeol – De hogy van a semmi közepén víz? Meg áram? És a hűtő is tömve van.
-Még egyszer régen a testvéreimmel csináltunk egy víztározót – sóhajtja Rina – Mindent magunk működtetünk. Az étel-
-Ezt a helyet elég gyakran használjuk – szól közbe Sayuri – Csinálok valami főtt ételt, addig pihenjetek. A szobákban van pár ágy.
Mindenki megpróbálja elfoglalni magát valamivel. Amint mindenki eltűnt a nappaliból Rina óvatosan a fürdő oson. Becsukja az ajtót, és a tükör elé lép. A kis szekrényből kiszed egy adag fáslit, és pólóját feltűrve megszabadul az előző kötésétől. A színe mit sem változott, ami egyre csak aggasztja. Valaki kopog, mire gyorsan visszahúzza a felsőjét és úgy tesz mintha kezet mosott volna. Ahogy kilép a mosdóból Sehunt pillantja meg.
-Minden rendben? – mosolyog rá.
-Persze – mosolyog vissza a fiú – Már alig várom, hogy elkezdjük a tanulást.
-Majd holnap – rejti a háta mögé a fáslit, ahogy a fiú közelebb lép – Ma még mindenki pihenni fog.
A fiú bemegy a mosdóba, Rina pedig visszaül a fotelbe. Lehunyja a szemeit, és hamar elszenderedik. Végre nem álmodik, így békésen aludhat.

-Minden rendben Jongin-ah? – ül le az említett mellé Yixing – Nagyon csöndes vagy – böki meg a vállát, mire a fiatalabb felpillant és elmosolyodik.
-Csak emésztem ezt az egész helyzetet – mondja kicsit bágyadtan – Ne aggódj hyung.
Megveregeti a vállát, és hátra dől az ágyon – Nagyon kíváncsi vagyok. Gyógyítás – kuncog, és tenyereit kezdi tanulmányozni.
-Kész a vacsora – lép a szobába Nana – Gondoltam szólok – és már ott sincs. Yixing csak tovább fekszik, arra várva, hogy majd Jongin kel fel hamarabb. De rájövő hogy a fiatalabb nem igen akar megmozdulni, feláll, és magával húzza. A kis ház túlsó végében fekvő étkező felé veszik az irányt, ahol majdnem mindenki rájuk vár.
-A többiek? – kérdezi Yixing Minseoktól, ahogy leül mellé – Sehun segít Sayurinak – mondja az idősebb.
-Oh – többet nem is mond, csak az előtte gőzölgő ételeket nézi végig.
-Jó étvágyat – lép be Sayuri, nyomában Sehunnal. Sehun leül a helyére, Sayuri pedig csak a konyhapultnak támaszkodik – Egyetek csak – biztatja a többieket – Nem vagyok a legjobb szakács, de azért remélem ehető.
-És te? – kérdezi Nana.
-Nem vagyok éhes – von vállat, majd felül a pultra és kinéz az ablakon.
-Hol van Rina? – jut Nana eszébe, hogy a harmadik lányt egy ideje nem látta.
-Elaludt. Amikor meg felkeltettem, hogy lehet enni elment sétálni.

Már besötétedett amikor Rina végül visszaér. Gyors köszönés után a fürdőbe libben. A kádba vizet enged, és vetkőzni kezd. Már épp a pólóját húzza fel, amikor valaki a fürdőbe lép.
-Jézusom – nyögi Sayuri és az idősebbhez lép – Miért nem szóltál erről? – csapja be az ajtót, és elkapja az idősebb karjait. Nem szorítja erősen, csak válaszokat akar – Azt mondtad, hogy nem fáj.
-Nem is fáj – suttogja a lány.
-Ne hazudj! – kiált fel, és enyhén megrázza a lányt. Mélyeket lélegzik, és kicsit hátrébb húzódik. Felemeli a kezét, mire Rina lehunyja a szemeit. A fiatalabbik óvatosan a lány arcára futtatja kezeit – Lázad is van – nyögi – Maradj itt egy kicsit, rendben? Mosd meg az arcod – Rina csak bólint egyet. Sayuri kiviharzik a helységből, mire több értetlen tekintett is rátéved. A célszemélyt keresve végig járja a kis házat, végül a konyha asztalnál találja meg.
-Nana – szólítja meg a lányt, aki egy bögre fölött ücsörög és bambul – Tudnál segíteni?
-Pe-persze - pattan fel. A bögrét a mosogatóba helyezi, és követi a másikat a fürdőbe. Amint belép Sayuri becsukja az ajtót. Nana csak értetlenkedve nézi a kád szélén pihegő lányt, aztán Sayurira pillant.
-El kell mennem. Valami gyógynövényt keresnem, de nem hagyhatom egyedül – sóhajtja – Figyelnél rá kérlek? Magas láza van, és ha jól sejtem a bordáival is gond van még.
-Persze, figyelek rá – mosolyog Sayurira – És megpróbálok keríteni egy lázcsillapítót is.
-Köszönöm – mosolyodik el Sayuri megkönnyebbülten – Sietek vissza, ígérem.
Rinához fordul, és a homlokára csúsztatja a kezét – Na jó, Rina. Fél perc és visszajövök, csak maradj itt? Levisszük a lázadat – mondja, és kimegy a fürdőből. A nappali üres, ezért szétnéz a konyhában – Valaki? – a szobákhoz siet és az elsőn egyből bekopog. Semmi válasz, ezért tovább megy. Ismét bekopog, mire egy halk „Gyere” a válasz. A tizenkét fiú elszórtan pihen a szobában – Nincs valamelyikkőtöknek valami gyógyszere? Lázcsillapító?
-Mi történt? – vonja fel szemöldökeit Joonmyun.
-Rinának magas láza van. Sayuri elment valami gyógynövényért. Nem tudom mit kellene tennem.
-Hol van Rina? – kell fel a helyéről, és elindul kifele.
-A fürdőben – mutat az ajtóra a lány.
-Megnézem a gyógyszert – guggol le a táskájához Kyungsoo. Nana Joonmyun után megy, aki már a félájult lányt vizsgálgatja.
-Sayuri azt mondta, hogy valószínűleg a bordájával is van valami – nyúl Rina pólója felé, mire a lány megragadja a kezét, és erőtlenül megrázza a fejét – Engedd meg Rina. Figyelj, ha nem engeded, hogy segítsünk csak rosszabb lesz az egész.
Erőtlenül visszahúzza a kezét, és feljebb gyűri az anyagot.
-Atyám – suttogja a lány – Na jó először a lázaddal kéne valamit kezdenünk talán.