The Tree of Life - 3. fejezet

Annyeong~ és meghoztam ezt is:) elnézést a késésért, de mivel a Wolfchild csúszott egy hetet, így ezt is csúsztattam egy kicsit. Sok hozzá fűzni valóm nincs a fejezethez, remélem tetszeni fog. Még annyit, hogy kérhetnék véleményeket? Tényleg nagyon sokat jelentene, mivel elég hosszú idő után publikálok újra, így újra szoknom kell, hogy olvasóknak írok nem pedig a számítógépemben porosodik a kész mű ^-^" Hát kívánok jó olvasást Nektek~

Két nappal később mind a tizenhárman maguk elé bambulva ülnek az iskolapadban. Legtöbben inkább felejtenének, de akadnak páran, akik azon agyalnak, hogy a két lánnyal tartanak. Köztük Sehun és Yixing. Yixing, kiskora óta imádta a régi történeteket, főként a hasonló mende-mondákat. Sehun pedig égett a kíváncsiságtól. Nana ideges volt, főleg hogy nem tudta kiverni a fejéből, az eszméletlen lány képét. Annyira elbambult, hogy csak arra eszmélt fel amikor a tanára az asztalára csapott.
-Nyitott szemmel alszunk az órán, Kim kisasszony? – kérdezi lekicsinylő hangnemben az idősödő asszony – Azonnal menjen az igazgatóiba – Nana csak sóhajtva összeszedi a cuccát és táskájával együtt az igazgatóiba sétál. Különösen nem érdekeli, hogy kiküldték óráról. Főleg hogy a fizika és a tanárnő sem tartoznak a kedvencei közé. Ahogy felér az igazgatóihoz, ismerős alakot pillant meg. Az idősebb fiúhoz érve illedelmesen köszön, majd bekopog az irodába. Végül pár perc alatt le is tudja a nagy fejmosást. Az órából van még legalább húsz perc, amihez persze Nanának semmi kedve. Így kilépve az irodából inkább a tető felé veszi az irányt. A colos már eltűnt az ajtó elől, amivel Nana nem igen törődik. A tető ajtót belökve kilép a szabadba, a korláthoz sétál, majd annak támaszkodva az eget kezdi kémlelni.
-Ma este, elmész? – kérdezi hirtelen egy mély hang a háta mögül. Nana ijedten pördül meg, és néz a szőkére.
-Őszintén szólva? Nem tudom. És te oppa?
-Jó kérdés – von vállat – Hogy-hogy nem órán vagy? – támaszkodik ő is a korlátnak.
-Fizika, Ahn sunbaevel. Ki nem állhat engem, és kiküldött, mert elbambultam.
-A kedvenc fizika tanárom – mondja Kris.
-És te miért nem vagy órán? – kérdezi Nana.
-Média óra. Fölösleges.
Csendben bámulják a tájat, és az udvaron focizó fiúkat. Nana hamar kiszúrja Jongint a pályán.
-Szerinted a többiek elmennek? – pillant fel a fiúra.
-Jó kérdés – von vállat a kínai – Sehun nagyon be volt zsongva. A többiekről fogalmam sincs.
-Sehun szerint alig akarták meghallgatni elsőre. Jongin – int fejével a focizó fiú felé – meg Jongdae kiröhögte. Bár a lány bemutatója azért látványos volt, az egyszer biztos.
És nem csak ők ketten voltak tanácstalanok. Ám ahogy a nap a vége felé közeledett, mindnyájan döntésre jutottak.

● ● ✘ ● ●

-Szerinted tényleg bármelyikük is eljön? – nyögi Rina, az oldalát szorongatva. A két nappal ezelőtt szerezett sebeit, ugyan Sayuri kezelésbe vette, ám a repedt – vagy inkább törött – bordákkal ő sem tudott csodát tenni. Aki pedig tudott volna, nem volt velük.
-Szerintem eljönnek – mosolyog a földön ülő lányra Sayuri – Csak várd ki a végét.
-Na persze – nyöszörög Rina – Kilenc óra lesz – vesz egy mély levegőt, hogy feltápászkodjon a földről – Lassan indulhatnánk.
Sayuri párszor körbepillant, majd a nemrég szerzett órájára – Tényleg ezt akarod? Várhatnánk, még egy kicsit.
-Minek? – förmed rá Rina – Bocsánat – sóhajtja – Nem akartam bunkó lenni.
-Semmi baj – mosolyog Sayuri – Tudom, hogy nem hiszel abban, hogy eljönnek. De nekem valami azt súgja, hogy itt lesznek.
-Öt perc – ül vissza Rina, és táskájába túrva előhúz egy pokrócot, amibe aztán beleburkolózik. Sayuri csendben a tájat fürkészi, tekintetével a legapróbb rezdüléseket is meglátva. Nem tudhatja, hogy nem éri-e őket újabb támadás, miközben várakoznak. Eközben Rina szemeit lehunyva a perceket számlálja, amelyek nem akarnak fogyni. Ahogy letelik az idő Sayuri csalódottan pillant körbe, immáron utoljára.
-Menjünk – suttogja maga elé. Rina felpillant rá, lassan visszagyűri a pokrócát a táskájába és óvatosan megpróbál felállni. Lábai elzsibbadtak, és az oldala is fáj. Sayuri óvatosan felhúzza társát a földről. Nagy levegőt vesz, és az oldalán lógó kardra teszi kezét – Hova megyünk? – pillant az idősebbre.
-Egyelőre az emlékhely közelébe – von vállat – Utána meglátjuk.
-Nyithatom? – keze a markolatot szorongatja.
-Nyisd – bólint Rina, és felkapja táskáját, majd Sayurinak is odanyújtja a sajátját.
-Azért én tényleg hittem, hogy eljönnek – mondja csalódottan Sayuri.
-Nem a te hibád – mosolyog Rina – Igazad volt. Ez a világ, és a benne élő emberek teljesen mások. Nyisd ki a kaput – bök a fejével a kardra. Ujjai az anyagra siklanak, és megragadják. Már épp rántaná ki a kardot, mikor léptek zaja csapja meg a fülüket.
-Várjatok! – kiáltozik valaki. Másodpercekkel később egy fiú lép eléjük a fák közül. Izzadt homloka jelzi, hogy idáig futott – Várjatok – nyögi, és térdeire támaszkodik, közben egyik mutatóujját a két lány felé tartja. Eközben Sayuri és Rina összenéz, majd a még mindig lihegő kínaira pillantanak.
-Minden rendben? – kérdezi óvatosan Sayuri. A fiú hevesen bólogatni kezd.
-Egy pillanat még – nyögi majd felegyenesedik – Örülök, hogy még itt vagytok. Azt hittem, hogy már nem lesztek itt – mosolyodik el – De megérte futni.
-Látod, mondtam – vigyorog rá Rinára a fiatalabbik lány.
-Jól van, szép volt Sayu-ah – mosolyog a lányra – Örülök, hogy eljöttél Yixing.
-Hát még én – nevet a fiú – Szóval, a többiek-? – néz körül utánuk kutatva.
-Sehol senki – pillant az égre Rina – Csodálom, hogy te eljöttél.
-Kell némi változatosság – mosolyog a fiú.
-Na jó, ne szobrozzunk tovább – sóhajt Rina – Így is megfagyok. Sayuri?
-Biztos, hogy nyissam? Nem várunk, még?
-Elég időt kaptak – sóhajt Rina – Csak csináld.
-Hé, van itt valaki? – hallanak meg egy újabb hangot, amelyhez egy zseblámpa fénye is társul.
-Erre – kiáltja el magát Sayuri. Pár perccel később Sehun jelenik meg, a nyomában Chanyeol és Jongdae.
-Gyűlünk ám – böki oldalba társát Sayuri, mire a másik felszisszen és távolabb húzódik tőle – Jaj, ne haragudj – szabadkozik.
-Ne törődj vele – legyint Rina – Várunk még valakit? – pillant a három frissen érkezettre. Chanyeol csak Jongdaera pillant, és mindketten vállat vonnak. Sehun pedig zseblámpája segítségével próbál távolabb látni.
-Meg tennéd, hogy másfelé világítasz, és nem a szemembe? – hallják meg Baekhyun felháborodott hangját – Hé, Kyungsoo-ah, merre tűntél?
-Itt – jön a halk felelet a nagy szeműtől, aki sikeresen orra bukott egy fa gyökerében.
-A fele már megvan – pillant körbe Rina – Remek.
-Meg mondaná valaki, hogy miért kellett egy erdő közepére mászni? – hallatszik Tao panaszos kérdése – Ha itt hagytatok, még ki is akadok.
-Senki nem marad itt – mondja Sayuri. Taot pedig nem sokkal később Luhan és Minseok követi.
-Gondolom Kris hyungra ne számítsunk – néz szét a társaságon Sehun – Aztán Jongin. Meg Joonmyun hyung és Nana-
-Itt lesznek – mosolyog sejtelmesen Rina – Csak várjatok.
És valóban. Először Joonmyun és Nana tűnik fel, mire Tao az ő szeretett „ummája” nyakába veti magát. És végül Kris és Jongin is befut, amolyan stílusos késéssel.
-Minden megvan? – kérdezi Rina és Sayura pillant, aki csak bólint – Teljes mértékben átgondoltátok? – pillant aztán a tizenhárom iskolásra – Utolsó lehetőség, hogy haza menjetek. Jól gondoljátok meg.
-Csak menjünk – sóhajtja Nana – Amúgy hová megyünk? Már ha nem vagyok indiszkrét, de egy erdő közepén vagyunk. Busz, vagy vonat nincs a közelben.
Rina elneveti magát – Minek az?
-Szóval az erdőben alszunk? – kérdezi erőtlenül Nana – Már értem, hogy miért volt az a lista – sóhajtja.
-Nyisd ki Sayuri – mosolyog Rina. A fiatalabb a kard markolatára csúsztatja kezét, kisétál a tömeg közepéből, majd előrántja a kardot. Tao szeme felcsillan a kard láttán, a többieket inkább a borzongás járja át a látványra. Sayuri hármat suhint a karddal, mire megjelenik egy japán shoji ajtó.
-Baj van? – kérdezi Rina, látva a lesokkolt arcokat – Komolyan ebből csináltok ekkora problémát? Hogy előtűnik egy ajtó a semmiből? –elneveti magát, és oldalához kap ami ismét szúrni kezd. Sayuri félre áll, és Rina lép a nyíló ajtóhoz – Jöttök, vagy még bámészkodtok egy kicsit? – lép át az ajtón, és eltűnik.
-Szóval? – mosolyog a még mindig maga elé bámuló társaságra Sayuri.
-Öhm – köszörüli meg a torkát Sehun – Lenyűgöző. Hogy csináltad? – nézi meg az ajtót közelebbről – Úgy értem...
-Szakmai titok – mosolyog Sayuri – Menjünk.
Végül mind észbe kapnak, és ugyan kicsit kétkedve, de az ajtó felé indulnak. Átlépve azon a hely nem sokat változik, ugyanúgy egy erdőben vannak. Ám ez sokkal sűrűbb, és halvány köd dereng a talaj fölött. Sayuri lép át utoljára, és egyből az idősebb lányt kutatja tekintetével.
-Rina? Rina merre vagy? – fordul párszor körbe, miután nem leli társát.
-Fent – kiáltja a lány, mire mind felpillantanak. A lány egy hatalmas fa majdnem legfelső ágán egyensúlyozik, ahogy a tájat bámulja – Hol a fenében vagyunk? – terem hirtelen a földön, mire mindenki rákapja a tekintetét.
-Az emlékhelynél – mondja Sayuri.
-Hát nem tudom – sóhajtja a lány – Nem ismerős a hely. Nem tudom merre kéne indulnunk.
-Arra – bök észak felé Sayuri – Innen nem messze kell lennie.
Rina körbe pillant a társaságon, aztán bólint – Te mész elől – fordul Sayuri felé – Ti pedig kövessétek. Sorban, mielőtt nekem itt kitöritek a nyakatokat. Én meg majd hátul leszek.
-Unnie, neked kéne elől menned – szól közbe Sayuri.
-Te mész elől és pont – sóhajtja. Megigazítja a táskáját, hogy az ne csússzon oldalára, majd int a fejével, hogy induljanak. Csendben ballagnak egy ideig, amikor is Kyungsoo szólal meg halkan.
-Hyung – lép közelebb Baekhyunhoz – Szerinted itt vannak ilyen emberevő növények? – kérdezi ártatlanul.
-Soo-ah, ne szórakozz – mondja az idősebb, de azért ő is közelebb lép az előtte haladó Krishez.
-Ott vagyunk már? – sóhajt halkan Jongdae, és hátra pillant a mögötte kullogó Chanyeolra.
-Jó kérdés – von vállat a fiatalabb. Körbe néz, de a fákon kívül nem lát semmit – Sehun-ah, nem akarod elővenni a zseblámpát megint?
-Mindjárt előkotrom – torpan meg, mire a mögötte haladó Jongin a hátának csapódik.
-Bocs – sóhajtja a táncos. Sayuri is megáll, ameddig Sehun a táskája alján kotorászik, és a sor végén sétáló Rinát keresi. Kicsit le maradva sétál a többiek után, közben bizalmatlanul a tájat fürkészve.
-Nem sokára ott vagyunk – mondja Sayuri – Unnie, minden rendben? – kérdezi – Jól érzed magad?
-Kutya bajom – erőltet egy mosolyt arcára – Viszont, aggódom. Nem kéne lassan megérkeznünk?
-Nem sokára ott leszünk – mosolyog Sayu. Miután mindenki rendezte sorait, tovább indulnak. Fél óra séta után egy tisztásra érnek, ahol Sayuri megtorpan és körbe néz. A sor végéről Rina előre sétál, és ő is alaposan körbe néz.
-Szerintem nem jó helyen járunk – suttogja halkan a fiatalabbnak.
-És mit csináljunk most? – kérdezi – Nyissak egy új kaput?
-Áh, ne – legyint Rina – Ki tudja a végén hol lyukadunk ki. Innen holnap oda találunk.
-És ha te teleportálnál? – kérdezi óvatosan.
-Nem tudok – sóhajt a lány – Egyszerre nem tudok mindenkit vinni, ilyen állapotban. És egyesével sem menne. Fáj – sóhajtja – És nem szakadhatunk ketté.
-Akkor maradunk – állapítja meg Sayuri – Szerzek tűzifát. Te addig ülj le.
-Segítek – dobja le a táskáját és a többiek felé fordul – Oké, mindenki. Ma este itt maradunk. Lassan negyed tizenegy, szóval mindenki pakoljon le.
-Szedünk egy kis fát, addig ne tűnjetek el – indul el Sayuri.
-Segítek – pattan fel Sehun, és végig méri az idősebbik lányt – Te csak pihenj le. Fáradtnak tűnsz.
-Semmi bajom – vesz egy mély levegőt.
-Na persze – mondja Sayuri, és lenyomja az egyik fa tövébe – A hátsódon maradsz, ameddig vissza nem érek. Ha megtudom, hogy felálltál, kikötözlek éjszakára.
-Jól van umma – fintorog a lány, és táskáját magához húzza – Ne aggódj.
Végül Sayuri, Sehun, Chanyeol és Jongdae elindulnak fát szedni. A többiek lepakolnak és mindenki elfoglalja magát. Vagyis próbálja.

● ● ✘ ● ●

-Megjöttünk – fúj ki egy nagy adag levegőt Sayuri, és a kör közepére dobja a fákat. Majd miután a fiúk is lerakták, amit szedtek, neki áll egy tűzrakó helyet kirakni. Amikor gondosan összekészítette, pár nagyobb tuskót gyűjt, hogy tudjanak mire ülni. Amikor elkészül tűzet gyújt és helyet foglal. A láng aprócska, és mindenki keserűen nyugtázza, hogy megsülni nem fognak. De azért ők is oda ülnek a tűzhöz.
-Rina, segítenél? – pillant hátra a lányra Sayuri. Amaz csak bólint és táskájával a kezében az utolsó szabadhelyhez sétál. Leül, és a tűz elé kuporodik.
-Nem garantálom a sikert – sóhajtja. Óvatosan az aprócska lángokhoz teszi a kezét és koncentrál. A tűz körül ülők mind furcsán méregetik, kivéve Sayuri, aki mosolyogva figyeli az idősebb lány ténykedését. Alig pár perccel később a lángok növekedni kezdenek. Végül felcsapnak a lángok, kellemes hőt adva ezzel a tűz körül összegyűlteknek.
-Hogy csináltad? – pillant a tűzre Chanyeol, majd a lányra – Úgy értem, csak ültél ott és mégis...
-Mondtam, képesség. A tizenkét erő egyike – ül fel a tuskóra Rina – Mindegyikőtökben rejlik valami.
-Még most sem értem – szólal meg Nana – Tizenkét képességről beszélsz állandóan, de mi tizenhárman vagyunk itt.
-Te más vagy Nana – feleli a lány – A te képességed egyedi. Te vagy – itt elgondolkozik és összeráncolja a homlokát – akiben, nem maguk a képességek rejlenek, hanem maguk a felsőbb hatalmak. Hülyén hangzik – sóhajtja – de ez van. Te vagy az aki, a múltat a jelent és a jövőt is látod – Nana meghökken a lány szavai hallatán, amit Rina is észre vesz – Tapasztaltad már.
-Azt hittem, hogy csak deja vu – suttogja.
-Annak is nevezheted, de ez kicsivel több.
-És mi? – kérdezi izgatottan Sehun.
-Ti vagytok a tizenkét erő birtokosai – mondja Rina – Az őrzők leszármazottai. Mindegyikőtök egy erőt ural.
-Mint például? – vonja fel szemöldökeit Baekhyun.
-A jég, – pillant Minseokra Rina – telekinézis, – tekint Luhanra – repülés, – fordul Kris felé – víz, - pillant Joonmyunra. – Gyógyítás, - jelenik meg Yixing mellett – fény, – tűnik fel Baekhyun mögött – villám, - pislog Jongdaere – tűz, - tekint a vigyorgó óriásra. – Föld – tűnik fel Kyungsoo mellett – idő, - pislog Taora – teleportáció – néz Jonginra – és végül a levegő – mosolyog az izgatott Sehunra.
-És te? – pislog Nana a lányra, aki ismét a fatuskón tűnik fel.
-A testvéreim és én, négy-négy erőt birtoklunk. Mi adtuk ezeket az őseiteknek. Mint látjátok az egyik amit tudok az a teleportáció – mondatát már egy fa alacsonyabb fekvésű ágán fejezi be – A másik három az idő, a föld és a levegő – mondja - Négyötöknek közvetlenül tudok segíteni az elsajátításban. A többieknek főleg a tapasztalataim alapján fogok tudni. Kérdés?
-Most viccelsz, ugye? – kérdezi Kris – Még hogy repülni.
-Ha nem akarsz, ne higgy nekem. De akkor miért is vagy itt? Tudtommal senkit nem kényszerítettem.
-Én csak – hápog a szőke ciklon, mire Joonmyun kuncogni kezd mellette. Még soha nem látta, hogy a szőke nem tud mit válaszolni – Yah! Te meg ne röhögj.
-Egyéb? – helyezkedik el az ágon Rina, úgy hogy hátát a fa tövének veti.
-Mennyi idő, mire megtanuljuk, uralni? – kérdezi Yixing.
-Őszintén? Általában változó, hogy ki mennyi idő alatt sajátítja el – mondja Rina és lehunyja szemeit – Attól is függ, hogy ki mennyire akarja. A koncentrációs képességeitektől. A türelmetektől. Tőlem – von vállat – Azért csodákra ne számítsatok.
-És ha nagyon akarom, és igyekszek? – kérdezi Sehun.
-A levegő elég könnyű – nyugtatja Rina – Ha jól emlékszem először én is azt tanultam meg. A nehezebb a gyógyítás és az idő. Gyógyításnál ügyelni kell, hogy nehogy rosszul süljön el. Ez tapasztalat, amit nem akartok megismerni – sóhajtja – Ha akartok aludjatok, vagy nézettek szét kicsit. De ne tűnjetek el, és legalább párokban sétálgassatok el – húzza fel lábait mellkasához. Sayuri a táskájába kotor és elővesz egy apró nyakláncot, majd a nyakába akasztja.
-Ma este én őrködök – mondja, és feláll. A fának támasztott kardját magához veszi, és úgy sétál el. Mindenki lefekvéshez készülődik, elvégzik a dolgaikat, esznek pára falatot, majd hálózsákba bújnak és óvatosan a tűz körül elhelyezkednek.
-Minden rendben Nana-ah? – suttogja Joonmyun a lánynak.
-Azt hiszem – sóhajtja – Csak kicsit össze vagyok zavarodva.