Blog 2.~ (The Tree of Life 6. fejezet)

Annyeong~ csak azért jelentkezek, hogy szóljak a The Tree of Life 6. fejezete felkerült IDE :) Új blogot kapott a történet, így ezentúl ott lesznek az új fejezetek, ide pedig ezentúl one shot-ok és egyebek fognak kerülni~
Csók Nanami.

The Tree of Life - 5. fejezet

Annyeong~ szóval itt az új rész ^-^ remélem elnyeri a tetszéseteket, és hogy kaphatok pár véleményt *-* köszönöm, és jó olvasást~ ^w^
 

-Találtam egy lázcsillapítót – nyit be Kyungsoo, hatalmas szemekkel a lányt bámulja – Ez az? – kérdezi. Joonmyun csak bólint.
-Hoznál egy pohár vizet is? – kérdezi az idősebb – És keresnétek egy pár vékonyabb lepedőt vagy valamit?
-Persze, mindjárt jövök – és azzal kimegy.

Egy jó órával később Sayuri visszatér. Rina láza lejjebb ment, de csak folyamatos hűtés mellett tudják lent tartani a lázát.
-Itt vagyok – lép a fürdőbe Sayuri, ahol most Nana őrködik a lány fölött. A ruháit levette – hogy ne fázzon meg – és egy vékony huzatot borított a lányra, hogy fehérneműjén kívül más is takarja testét.
-Levittük a lázát – sóhajt fel Nana – De nem tartósan.
-Hoztam pár gyógynövényt – veszi elő a kistasakot Sayuri – Ezek remélem segítenek valamennyit. Rina, ki tudsz szállni? – lép a lányhoz. Aprót bólintva jelez, és Sayuri segítségével feláll. Nagy nehezen felsegít rá egy köntöst, és átkíséri a szobájukba.
-És most? – lép a szobába Nana, és becsukja az ajtót.
-Megfőzöm ezeket, utána a bordájára kell tenni – sóhajtja – Remélem segít. Ha nem mást kell kitalálnom – nyögi.
Ameddig Sayuri a gyógynövények megfőzésével bajlódik, Rina félájultan az ágyon fekszik. Nővérét látja maga előtt, és bátyját, akik már annyira hiányoznak neki.

● ● ✘ ● ●

Másnap reggel Sayuri a konyha asztalra dőlve ébred. Egész éjszaka Rina sérülésével bajlódott, nem sok sikerrel. A gyógynövény először úgy tűnt hatásos lesz, de mivel a seb túl nagy volt nem volt elég.
-Jó reggelt – lép a konyhába Joonmyun. Elég éber, és már fel is öltözött. Felrak a kis tűzhelyre egy adag vizet, majd két bögrét elővéve leül a lány mellé.
-Jó reggelt – nyöszörgi Sayuri, és kinyújtóztatja elgémberedett tagjait.
-Sikerült? – mosolyog rá a fiú.
-Nem – sóhajt fel Sayuri – És ameddig Rina helyre nem jön, tovább menni sem tudunk. Pedig innen minél előbb el kéne tűnnünk.
-Miért is? – vált halkabbra Joonmyun.
Sayuri felsóhajt, majd körbe nézve, hogy nincs más a közelben bele kezd – Úgy tűnik aki vagy akik megtámadtak, jártak itt. Ha a házban nem is, de a környéken mindenkép. Nem tudom, hogy tudnak-e a helyről és csak a megfelelő alkalomra várnak. Vagy... Nem akarom Rinát ezzel terhelni, előbb vele kéne kezdeni valamit.
-Rina azt mondta, hogy Yixing gyógyító. Ő nem tudna segíteni?
-Az kockázatos – sóhajt fel Sayuri – Nem biztos, hogy képes rá még. És még ha gyógyítani is tud, nincs elég tapasztalata. Ami Rinának iszonyú fájdalmas lesz, de akár neki is fájdalmat okozhat. Nem kérhetem meg erre – sóhajtja Sayuri.
-Mire nem kérhettek meg? – lép a konyhába a kínai fiú, és a hűtőhöz lép.
Sayuri csak legyint, és a fürdőbe megy, hogy mielőtt megnézi Rinát rendbe szedje magát. Joonmyun elgondolkozik egy pillanatra, hogy megmondja a kínainak, de végül csak vállat von. Talán tényleg mindkettejüknek hatalmas fájdalommal járna.

-Hogy vagy? – kérdezi Sayuri a szobát vizslató lányt.
-Baromira fáj – nyöszörgi és fejét a párnára ejti – Mintha egy rakás elefánt táncolna a bordáimon.
-Nem tudom mit csináljak – gyűlnek könnyek a fiatalabb szemébe – Annyira sajnálom unnie. Az egész az én hibám.
-Ne magadat okold – próbál ülőhelyzetbe kerülni Rina – Nem te tehetsz róla. Hoznál egy teát? Kiszáradt a torkom.
-Persze – tűnik el a lány az ajtó mögött. Megtörli az arcát a sóscseppektől és a konyhába megy. A kis csapat kibővült Baekhyunnal és Kyungsooval, valamint Nanával.
-Hogy van Rina? – kérdezi Nana egy tál müzli fölött ülve.
-Magánál van – mosolyodik el Sayuri – Ez egy kis előre lépés.
Megcsinálja a teát, és pár pirítóst mellé. Mosolyogva lép a szobába, ahol Rina már ülőhelyzetben várja.
-Köszönöm – mondja Rina, és elveszi a tálcát. Ameddig eszik Sayuri a lázát méri.
-Még mindig lázad van – sóhajtja Sayuri.
-Majd elmúlik – von vállat az idősebb és falatozni kezd.
-Hol voltál este? – kérdezi Sayuri, mikor eszébe jut, hogy a magas láz előtt a lány órákra eltűnt.
-Körbenéztem – von vállat Rina.
-Ugye véletlenül sem tovább erőltetted magad? – sóhajt fel Sayuri. Rina abbahagyja a rágást, és jelentőség teljesen a lányra néz – Tudod, jól miről beszélek. A képességeid. Nem működnek – néz vádlón az idősebbre. Rina meghökken. Hát tényleg ennyire ismeri Sayuri, hogy már csak a testbeszédéből levonja a következtetéseket.
-Köszönöm a reggelit – teszi le a tálcát, és mivel eltűnni úgy sem tudna a fiatalabb elől, a takaró alá menekül.
-Nem hiszlek el – nyögi Sayuri, és kezébe véve a tálcát a konyhába megy. A mosoly már nem ragyog az arcán, amit Nana szóvá is tesz.
-Történt valami? – kérdezi óvatosan, mire Sayuri valami olyasmit morog, hogy „Önfejű idióta”. Nana nagyokat pislog a lány hátára, aki lyukat sikál szerencsétlen tányér aljára – Baj van?
-Miért lenne? Minden szép és jó – fújtatja a lány. Mély levegőt vesz, és megfordul – Bocsánat, nem akartam goromba lenni – sóhajtja – Csak Rina az agyamra megy a makacsságával. Tudja, hogy ki nem állhatom, ha ilyen és mégis csinálja. Bezzeg ha Mark itt lenne...
-Akkor nem lennénk itt és ilyen helyzetben – fejezi be a mondatot Rina.
-Rina – mosolyog a lányra Nana – Jobban vagy?
-Igen, köszönöm – hajol meg, és az egyik szekrényhez sétál.
-Keresel valamit? – érdeklődik Sayuri, látva, hogy az idősebb nagyon kutakodik.
-Nem – feleli, és arrébb araszol.
Kis ideig némán figyeli – De látom, hogy valamit keresel.
-Nem keresek semmit, csak körbenézek – dünnyögi.
-Az edények között? – sóhajtja Sayuri és visszafordul a mosatlanhoz.
-Ha tudni akarod, az egész házat átnézem – tápászkodik fel a földről – Valaminek lennie kell.
-Nem akarok beleszólni, a lelkes eszmecserétekbe, de- kezdi Nana, de nem tudja végig mondani. Szemei előtt ismét képek jelennek meg. Rina a lányra pillant, kissé frusztráltan. Ám amikor meglátja a lány ködös tekintetét előtte terem, és kezei közé veszi a lány arcát.
-Nana, hallasz ugye? Tudom, hogy hallasz. Mond el mit látsz – mondja. A lány először nem fogja fel a hallottakat, de mikor eljut a tudatáig a lényeg, beszélni kezd.
-Vörös. Sötét – szemeivel körbe pásztázza a szobát, de hiába. Még mindig máshol jár – Bilincs. Fáj. Egy lány. Sikolyok. Valami törik. Még több sikoly. Börtön. Hideg. A lány sír – ijedten hunyja le a szemeit, mire pár könnycsepp az ő arcán is végigfolyik – Menekülj.
Chanyeol lép a konyhába, és érdeklődve pillant a társaságra, akik Nana köré gyűlve figyelnek.
-Hát itt…? – érdeklődik, és a mosogatónál szobrozó Sayurira pillant.
-Látsz még valamit? – kérdezi Rina – Nana! Látsz még valamit?
-Fájdalom. Nem hagyják abba, ameddig el nem mondja, hol van. Miért? – újabb könnycseppek gördülnek le az arcán – Hagyjátok abba! – zokog fel keservesen, mire Rina csak magához öleli – Menekülj Rina – megrázkódik, és eszméletlenül omlik a lány karjaiba. Rina csak a lány haját simogatja, és nyugtatja magát.
-Ez mit jelent pontosan? – kérdezi értetlenül Yixing.
-Nanának látomása volt – sóhajtja Rina – A nővéremet látta. Kínozzák! – fordul Sayuri felé, most az ő szemében is könnyek csillognak – Valamit tennünk kell. Arra kényszerítik, hogy újra és újra meggyógyítsa magát.
-Rina innen nem tudunk mit tenni. Te egyelőre örülhetsz annak, hogy még élsz. Ők meg – mutat végig a társaság jelenlévő tagjain – nem állnak még készen semmire.
Lehajtja a fejét, és óvatosan felsegíti az eszméletlen lányt. Joonmyun is azonnal talpra áll, és karjaiba kapja a lányt, hogy ne a sebesültnek kelljen megtennie ezt.
-Beviszem a szobába – mosolyog Rinára, mire a lány csak bágyadtan visszamosolyog. Sayurira pillant, majd az ablakon néz ki. Lehunyja a szemét, és összpontosít. Lihegve dől végig az ágyon, mikor feltűnik annak a szélén. Sikerült, de nem szabadna tovább erőltetnie.
-Rina? – hallja a konyha felől Sayuri hangját. Nem törődik vele, bebújik a takaró alá, és megpróbál elaludni.

● ● ✘ ● ●

-Kész az ebéd – lép a nappaliba Sayuri, ahol a társaság pihen. Nana felpillant, és feltápászkodik. Nem rég tért magához, és még elég nyugtalan. Főleg, hogy újra és újra lejátszódik előtte a látomás. Ahogy a konyha felé igyekszik Rina szobájának ajtajára pillant, és egy pillanatra megtorpan.
-Ő nem jön? – fordul Sayuri felé.
-Nem tudom – pillant a lány is az ajtó felé – Velem nem beszél most – a kezében lévő konyharuhára pillant, majd a lányra.
-Ha akarod, én szólok neki – erőltet egy mosolyt az arcára Nana. Sayuri csak biccent, és visszamegy a konyhába, ahová lassan a fiúk is szállingóznak. Nana az ajtóhoz megy, és bekopog. Választ nem kap, ezért óvatosan benyit – Rina? Ébren vagy? – kérdezi halkan. A lány meg sem mozdul, ezért beljebb lép és az ágyhoz araszol. Csupán a lány arca lóg ki a takaró alól, ami ki van pirulva, és csillog az izzadságtól. Nana közelebb lép – Rina? – kérdezi. A lány erőtlenül kinyitja a szemeit, és felnéz a látogatójára. Nana kezét a homlokára helyezi, bár e nélkül is tudja, hogy a lánynak megint magas láza van – Lázas vagy – sóhajt fel.
-Ne szólj neki – suttogja rekedten a fekvő lány.
-Pedig valamit ki kell találnunk – guggol az ágy mellé – A gyógyszer sem használt.
Megcsóválja a fejét, és lehunyja a szemeit – Azért van, mert erőltetem, amit nem kéne. De felbosszantott...
-Inkább pihenj – áll fel Nana – Hozok egy kis ebédet, meg valami gyógyszert bogarászok.
Nana kilopakodik a nappaliba, majd át a másik szobába. A táskáját alaposan feltúrva végül megtalálja a kis túlélő csomagját, amiben van pár gyógyszer. Ezzel együtt megy a konyhába, ahol nem törődve a kérdő pillantásokkal, egy tálcát megpakol étellel és egy kis pohár vizet hozzá rakva a szobába indul. A bent lévő kis asztalra lepakol, és ameddig az étel hűl, a konyhába megy egy nagyobb tálért. Megtölti hideg vízzel, a fürdőben magához vesz egy kisebb törölközőt és visszamegy a beteghez.
-Meg is vagyok – ül le az ágy szélére, és a vizes törölközőt a lány homlokára rakja. Óvatosan felülteti, majd segít neki megenni egy tál levest.
-Köszönöm – suttogja Rina, és lehunyja szemeit.
-Kérsz valamit? – kérdezi óvatosan Nana. Rina csak megrázza a fejét, és befészkeli magát a takaró alá – Hoztam gyógyszert, ha gondolod.
-Köszönöm – hallatszik a takaró takarása alól.
-Nincs mit – mosolyog Nana, bár ezt a másik nem láthatja. A másik tál levest megeszi, közben végig a másikat figyeli.
-Ha nem akarsz, nem kell itt ülnöd – hallatszik Rina hangja.
-Azt hittem elaludtál – mondja Nana és leteszi a tányért, majd felgyűri a takarót és a lány homlokára teszi a kezét – Még mindig lázas vagy – állapítja meg.
-El fog múlni – suttogja csukott szemekkel – Már voltam hasonló helyzetben – kinyitja a szemeit, és nagy nehezen felül. Amikor feláll, Nana is ijedten pattan fel.
-Most meg hova mész? – kérdezi.
-Csak a mosdóba – mosolyog Rina – Nem kell aggódni, tudok vigyázni magamra.
Azért csak utána megy és aggódva figyeli a lányt. Ameddig Rina a fürdőben van, Nana az egyik fotelben foglal helyet. Halkan fülel, hátha a másik lány segítségére kellene sietnie.
-Minden rendben Nana? – lép a nappaliba Sayuri. Nana épp megszólalna, amikor a fürdőből Rina lép ki. Sayurira pillant, majd tudomást sem véve a lányról a konyhába ballag. Sayuri csak felsóhajt és csak a nappaliból figyeli a lányt. Nana siet a lány után, aki már megint keresgél a szekrényekben.
-Valamit keresel? – kérdezi Nana óvatosan – Vagy csak megint körbenézel?
-Kellene lennie pár gyógy-főzetnek a házban – mondja Rina, kikerülve a még mindig a konyhában tébláboló fiúkat.
-Nincsenek sehol – szólal meg az ajtófélfának támaszkodó Sayuri – Már megnéztem mindenhol őket.
-Remek – ül a földre a másik. Térdeit felhúzza, azokra támaszkodik.
-Mit vársz mit tegyek? – kérdezi Sayuri.
-Semmit – nyögi Rina, és lehunyja szemeit – Az égvilágon nem várok már senkitől semmit – suttogja.
-Mi lenne, ha megint vennél egy hűvös fürdőt? Talán segít a lázadon – lép a lányhoz Nana, és a kezét nyújtja neki.
Rina csak felsóhajt – Rendben – egyezik bele, és feláll, majd elsétál a fürdő irányába. Nana csak néz utána, majd ő is kimegy, a konyhában útközben odasúgva Sayurinak.
-Találj ki valamit – és tovább is megy.
Sayuri csak némán figyeli a két lányt, akik először a beteg lány szobájának ajtaja mögött, majd a fürdő szoba ajtaja mögött tűnnek el. Végül visszafordul a konyhában tartózkodó fiúk felé, és Yixingre pillant. A fiú csak nagyokat pislog az őt bámuló lányra, és akarva-akaratlan behúzza a nyakát.

-Yixing – szólal meg a lány – kész vagy arra, hogy elkezdj tanulni? – kérdezi halkan.
-Én- kezdi a kínai és végig néz a társaságon, akik mind őt nézik, majd vissza a lányra – Azt hiszem.
-Remek – sétál a szekrényhez. Egy kicsit kutat a szekrényben majd egy késsel a kezében ül az asztalhoz. A tizenkét fiú hatalmas szemekkel méregeti a lányt, aki teljesen nyugodtan bámulja a kést – Ülj le, és kezdjük.
Yixing hatalmasat nyel, de végül leereszkedik egy székre. Tekintete a lány és a kés között cikázik.
-Nem kell megijedni – sóhajtja a lány. Felkapja a kést, és alaposan megvizsgálja az élét – A gyógyítás az egyik legnehezebb képesség. Ha nem figyelsz elégé, vagy rosszul használod, a beteg alany állapota súlyosbodhat. Vagy akár meg is halhat – tekintetét a fiúra emeli – A fő, hogy koncentrálj. Gondolj vidám dolgokra, a szeretteidre, barátaidra. Olyan dolgokra amik boldoggá tesznek. Röviden ennyi. Készen állsz? – kérdezi Sayuri. Yixing csak ijedten pislog, összegezve az előbb hallottakat. Nyel egyet, és bólint. Sayuri felsóhajt majd a tenyeréhez nyomja a kést, és végig húzza azon. A seb nem túl mély, mégis a vére azonnal felbugyog. Yixing szemei nagyra tágulnak, azt se tudja hirtelen mihez kezdjen.
-Oké – szólal meg Sayu, szemeit összeszorítja – Tedd a kezeid a seb fölé – Yixing úgy tesz, ahogy a lány mondta. Vidám dolgokra gondol, miközben próbál megnyugodni. Csak semmi pánik – ismételgeti magának. Sayuri felszisszen, Yixing pedig még erősebben koncentrál.
-Te is látod, amit én látok? – böki oldalba Jongdae a mellette álló Chanyeolt. A fiú csak bólint, miközben tátott szájjal nézi, ahogy a seb összeforr, és szinte eltűnik.

● ● ✘ ● ●

Sayuri összeszorítja az állkapcsát mielőtt felordíthatna. Egy apró könnycsepp ül szeme sarkában, ami alig várja, hogy alattomosan végigfolyjon az arcán.
-Rendben – lihegi. Egész testében reszket, arcán és nyakán apró izzadság cseppek gyöngyöznek.
-Nagyon fájt? – aggodalmaskodik Yixing.
-Nagyon jól csináltad – mosolyog fáradtan a lány – Lenyűgöző, hogy pár óra alatt mennyit fejlődtél.
-De biztos, hogy erre mind szükség volt? – utal Joonmyun a kissé morbid megoldásokra.
-Ez ezzel jár – fújja ki magát Sayuri – Rina felépülése fontosabb, mint egy-két ártatlan ujjtörés. Ha kipihented magad, holnap megpróbáljuk – néz Yixingre.
-Nem lehetne most? – kérdezi a fiú. Sayuri kicsit döbbenten pislog rá.
-Szerintem pihenned kellene – mondja Sayuri – Rinának több csontja is sérült, ami keményebb munka.
-Ühm – bólint a fiú határozottan – És minél tovább várunk annál rosszabb lesz, nem?
-Talán – motyogja a lány – Rendben, csináljuk – a szobába megy, ahol Rina alszik. Óvatosan átsegíti a lányt a kanapéra, majd szól a fiúnak – Úgy ahogy gyakoroltuk, rendben? – mosolyog a fiúra.
-Rendben – bólint a fiú.
-Próbáld tartalékolni az erőd, ez hosszabb lesz, és fárasztóbb – mondja a fiú mellett állva. Kezeit a lány mellkasa fölött bepozícionálja a seb fölé, majd bólint. Yixing nagy levegőt vesz, és lehunyja a szemét. Pár perc elteltével kezd csak mutatkozni a gyógyítás hatása. Rina halk, fájdalmas nyöszörgései igazolják a gyógyulni kezdő csontokat.
-Nagyon jó – suttogja Sayuri, hogy ne zavarja a fiút a koncentrálásban. Yixing halványan elmosolyodik, és már épp örülni kezdene, amikor Rina fájdalmasan felordít. A többiek kiszaladnak a szobákból, és a kanapé köré gyűlnek.
-Valamit elrontottam? – kérdezi aggódva Yixing. Fél szemmel a lányra pillant, de az nem ad semmiféle választ.
-Semmi baja nincs – jön a válasz. Ám nem Sayuritól. Többen is felkapják a fejüket az ismeretlen hang hallatán, és ledöbbenve nézik az ajtóban álló lányt. Hosszú barna haj, zöld szempár, fekete öltözék.

The Tree of Life - 4. fejezet

Annyeong~ és meghoztam ezt is:) elnézést a késésért... az ok megint csak az, hogy a  Wolfchild csúszott, szóval bocsánat érte ._." Sok mondani valóm nincs a fejezetet illetően~ Remélem tetszeni fog, és a véleményeket, tényleg szívesen fogadom ^^  jó olvasást~

Hosszú vörös haj, és egy zöld szempár. Nana ijedten pattan fel, és néz körbe. A helyszín változatlan, még mindig az erdőben vannak. Ő és a fiúk a tűz körül. Sayuri pár méterrel arrébb egy fatövében ücsörög, talán elaludt. Rina pedig még mindig a lehetetlen testpózát tartja a fa ágán. Lehunyja a szemeit, és ismét a lányt látja. Keservesen zokog, és könyörög valakinek. Törékeny teste egy falhoz feszítve. Nana megrázza fejét és feláll. Óvatosan átlépdel a fiúkon, és sétálni indul. Fülében Rina esti szavai csengnek, miszerint egyedül ne bóklásszanak. Még egyszer a lányra pillant, majd tovább indul. Őszhöz hűen hűvös az idő, így összehúzza magán a pulcsit és úgy halad tovább. A közelben madarak csiripelnek, ami a lányt mosolygásra készteti. Mosolyogva tekintget jobbra és balra, amikor lépteket hall meg. Egy pillanatra megtorpan, de mivel nem hall semmit tovább megy. Újra elmosolyodik és tovább lépdel. Pont oldalra fordítja a fejét, amikor meglát valamit.
-Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdezi. Mire a magán épp könnyítő Chanyeol, ijedten hátra fordítja a fejét. Nana, észbe kapva hátat fordít a fiúnak, habár semmit nem látott.
-Te mit keresel itt? – húzza fel idegesen a sliccét az óriás.
-Gondoltam sétálok egyet – nyögi ki a lány – Nem tűnt fel, hogy más is ébren van.
-Nem bírtam aludni – von vállat a fiú, amit persze a lány nem láthat hisz még mindig háttal áll neki – És te?
-Én sem – vallja be a lány – Volt egy furcsa álmom. Egy lányról.
-Egy lányban mi olyan furcsa?
-Nem ő volt furcsa, - háborog a lány a fiú értetlenségén - hanem maga az álom. Sírt. Keservesen. Könyörgött valakinek. És ki volt kötözve valahová. Olyan... Megtört volt.
-Menjünk vissza – int a fejével a fiú, hogy elterelje a lány gondolatait. Mire visszaérnek, már majdnem mindenki ébren van, kivéve a fán szundikáló lányt.
-Hogy a fenébe nem esik le? – értetlenkedik Baekhyun – És miért pont egy fa?
-Nem fognád be? – sóhajt fel Chanyeol – Már kora reggel neki állsz idegesíteni mindenkit?
-Na megszólalt az ész – vigyorodik el gúnyosan az idősebb.
-Magadra célzol? – vonja fel kérdőn szemöldökeit Chanyeol.
-Mi lenne ha nem kezdenétek, kora reggel veszekedni? – nyújtózkodik Rina – Jó reggelt.
-Jó reggelt, unnie – jelenik meg Sayuri – Csináltam reggelit, remélem mindenki éhes.
-Jobban örülnék egy kis kávénak – pillant le Rina – Az is van?
-Talán a táskám alján – mosolyog a lány.
-Remek – jelenik meg az említett táska mellet Rina, ahogy a táskába túr egy apró kis ékszerbe ütköznek ujjai. Óvatosan kiveszi, majd a csomaggal együtt a többiek között bukkan fel. Szomorú mosollyal tanulmányozza az aprócska gyűrűt.
-Az – kezdi Sayu, miközben egy szendvicset nyom az idősebb szabad kezébe – Sajnálom.
-Mit? Ne sajnáld, csak tedd a nyakláncra – és a fiatalabb kezébe nyomja. Sayuri a nyakláncra fűzi a gyűrűt, majd egy aprócska puszi után a pólója alá dugja az ékszert.
-Szép gyűrű – pillant fel a lány arcára Nana. Sayuri csak elmosolyodik, és bólint – Miért nem az ujjadon hordod? – puhatózik.
-Féltem – mosolyog a lány – Mert egy számomra fontos nagyon személytől kaptam – jelenik meg halvány pír az arcán.
-A barátodtól? – mosolyodik el Nana – Én egy nyakláncot kaptam a barátomtól, a szülinapomra. Tudom, mennyire félti az ember az ilyesmit – kuncog, és maga elé révedve Taeminre gondol. Vajon meddig nem fogom látni? – gondolja magában, és felsóhajt.
-Igazából a vőlegényem – jegyzi meg csak úgy mellékesen Sayuri, mire Nana felkapja a fejét.
-Vő-vőlegény? – tátog – Izé, hány éves is vagy?
-Nem olyan idős, mint Rina – nevet fel – De idősebb mint te – kuncog.
-Értem – harap a szendvicsébe. Rina csak csendben majszolgatja a reggelijét, elméjében még mindig az álma foszlányai keringenek. Látta a nővérét. Boldog, hiszen legalább életben van – talán. Ami viszont aggasztja, hogy bátyjáról még ennyit sem tud.
-Körbe nézek a környéken – pattan fel, és a szendvicsét Sayuri kezébe adja – Köszönöm – suttogja és eltűnik. Sayuri csak felsóhajt. Jelen pillanatban a legkisebb Woo állapota jobban aggasztja, mint a két idősebbé. Hisz, hogy akar bármit tenni így Rina? Alig eszik, és a sérülései miatt még mindig gyenge.
-Amúgy akartam már kérdezni – szólal meg Jongdae – de pontosan hová is megyünk?
-Először egy emlékhelyhez – mondja Sayu – Ott van egy faház. Talán pár napig ott is maradunk. A cél állomás, pedig egy amolyan titkos rejtekhely.
-Már minden világos – nyújtózkodik Chanyeol – És mikor indulunk?
-Amint Rina hajlandó visszajönni – sóhajtja – Megpróbálom előkeríteni.
-Zaklatottnak tűnt – jegyzi meg Kyungsoo – Szerintem magányra vágyik.
-Azt hiszem igazad van – sóhajtja Sayuri.

● ● ✘ ● ●  

-Megjöttem – sóhajtja Rina, ahogy feltűnik a semmiből. Óvatosan egy fához lép, majd a törzsén végigcsúszva leül. Mély levegőt vesz, és az őt vizslató Sayurira mered. Sejthette volna, hogy a lány egyből észreveszi a fájdalmát – Megtaláltam a jó utat – hüvelykujjával a háta mögé int – Arra felé. Kábé fél óra séta. A terep egész jó.
-Remek – mosolyog Sayuri – Akkor ha mindenki összeszedte magát indulhatunk is.
-Induljunk – kel fel Rina.
-Te menj elől – lép mellé Sayu. Táskájából előhúz egy jóval kisebb táskát, majd beletúr. Pár pillanattal később egy a sajátjához hasonló kardot húz elő – Ez segít.
-Újabb szakmai titok? – lép melléjük Sehun – Ezt hogy csináltad? – ámul – Csak azt ne mond, hogy tényleg minden női táska olyan mint egy feketelyuk.
-Nem – neveti el magát Sayuri – Egy kis bűbáj – mosolyog sejtelmesen.
-Indulunk? – kérdezi türelmetlenül Rina. Lassan indul el, mit sem törődve a többiekkel. Ahogy lassan lépdel, kihúzza a kardot a hüvelyből és alaposan szemügyre veszi a pengét. Rég volt szüksége arra, hogy ilyen módon védje magát. Felsóhajt, és hátrapillant a válla felett, ahol egy csillogó szempárt tekint meg.
-Lenyűgöző – sóhajtja ábrándosan Tao, mire Rina elmosolyodik. Visszacsúsztatva a kardot a hüvelybe a fiú felé nyújtja – Szabad? – kérdezi.
-Persze – kuncog Rina. Tao óvatosan átveszi az eszközt, és a lány mellé lépve ismét kihúzza a kardot – De látom a sajátodat is hoztad – mutat a fiú vállán függő kardra.
-Igen – mosolyog Tao – A papíron rajta volt. Gondoltam hasznát veszem még.
-Jól gondoltad – Tao visszacsúsztatja a kardot a helyére, majd a lánynak adja.
-Szóval, tényleg olyan nehéz irányítani? – kérdezi a fiú.
-Ha belejössz egyszerű lesz. De addig még sokat kell gyakorolni. Egy pillanat – tűnik el. Tao csak körbe néz, hogy hova lett beszélgető partnere – Itt is vagyok – jelenik meg ismét. Kezében egy virágot tart, feldobja a levegőbe és Taora pillant – Most figyeld – mutat a virágra. Épphogy felemelkedik a levegőbe, amikor a talajt veszi célba. Ahogy zuhanni kezd, hirtelen lelassul és szinte megáll a levegőben.
-Azta – tátja el a száját Tao. Egy ujjal megböki a virágot, mire leesik a földre. A fiú lehajol érte, és ujjai közt tartva figyeli a lágy szirmokat.
-Koncentráció – mondja Rina – Ha akarod próbáld ki. Nem mondom, hogy első alkalommal biztosan sikerülni fog. De akár az is megtörténhet.
-Minden egyes felmenőm tudta ezt irányítani? – pillant a virágra, aztán a lányra.
-Nem – ingatja a fejét Rina – Főleg az utóbbi időben. Azt hiszem ez az én hibám is – sóhajtja a lány. A fiú értetlenül pislog a lányra, de nem akar kényes témát érinteni így inkább nem kérdez rá.

● ● ✘ ● ● 

Nagyjából fél órával később végül elérnek egy nagyobb ösvényt.
-Remek – sétál Rinához Sayuri – Ha jól sejtem, nem sokára odaérünk.
-Attól függ – sóhajt fel Rina – Talán kicsit meg kéne növelni a tempónkat.
Sayuri a lány könyökét elkapva, arrébb húzza a többiektől.
-Ne erőltesd meg magad. Hallod? – kutatja a másik tekintetét aki a földet lesi – Ne csináld ezt, kérlek.
-Mit vársz tőlem? Képtelen vagyok lassítani – sóhajtja.
-Csak ne sietess semmit – mondja. A lány bordáira pillant, amin még mindig kötés van – Mutasd – húzná feljebb a lány felsőjét, de az hirtelen eltűnik.
-Nincs semmi bajom – mondja, egy ágon ülve – Siessünk, mert ilyen tempóban soha nem érünk oda.
Sayuri csak idegesen bámul a lányra, nem akar vitát ezért inkább meg se szólal és visszasétál a helyére.
Az út nagy részét csöndben teszik meg. Néha-néha megkérdezi valaki, hogy mennyi ideig kell menniük még. Általában ilyenkor Rina gyorsabban kezd sétálni, mit sem törődve az oldalában hasogató fájdalommal. Nem festett túl jól, hajnalban amikor megvizsgálta már egész lila volt az oldala. Valószínűleg bordatörés. Nem ez volt az első alkalom, hogy eltörte valamijét, de ez volt az első, hogy nővére nem tudta kezelésbe venni azonnal a fájdalmas részt. Gondolt rá, hogy Yixingnek tart egy gyors órát, de tudja, nem siettetheti a fiút, hisz az mindkettejüknek fájdalmas lesz.
-Nem sokára ott vagyunk – mondja. A nap állásából ítélve már jócskán délután van. A lassú haladás pedig nincs a lány ínyére. Eddig egy tucatszor megálltak már. Volt, hogy valakinek „mosdóba” kellett mennie, vagy csak elfáradtak. Esetleg éhesek voltak, ahogy a legutóbbi nagyjából fél órával ezelőtti pihenőnél is.

● ● ✘ ● ● 

-Az egy ház? – hunyorog Nana, ahogy a távolban meglát valamit.
-Éljen! – örül meg Chanyeol, és kicsit gyorsabban kezdi szedni lábait.
-Ne olyan sietősen – inti le Sayuri – Előbb körül kell nézni a környéken.
Rina hátrasandít a lányra, felidézi a ház felépítését és megpróbál eltűnni, azonban nem sikerül.
-Francba – szűri fogai között – A jó büdös francba – sziszegi. Képessége csődöt mondott, és a fájdalma is erősödik. Hát kellett nekem annyira erőltetnem – gondolja keserű mosollyal az arcán.
-Minden rendben van? – teszi a vállára kezét Sayuri.
-Persze – húzza el a vállát, és a táskáját a lány kezébe nyomja – Én körbe nézek. Ti addig ne menjetek sehová.
Kardját erősen markolva indul a házhoz, közben alaposan végig mérve a tájat. Ahogy közelebb ér a házhoz semmi életjelet nem lát, azonban óvatosnak kell lennie. Így kihúzva a kardot a hüvelyből lép a ház teraszára. Óvatosan nyomja le a kilincset és néz körül a házban. Pár perccel később nyugodtan felsóhajt, majd a teraszra lépve a kardot a magasba emeli. Ezzel jelezve, hogy tiszta a terep. Belép a házba és az aprócska konyhába indul. Épp, hogy kinyitja a hűtő ajtaját hangos nevetés és futó léptek zaja csapja meg füleit.
-Nyertem – hallja az ajtó felől Chanyeol mély tónusát.
-Csak mert csaltál – feleli Jongdae.
-Ha éhesek vagytok van a hűtőben kaja – lép a nappaliba, ahol a két fiú bámészkodik – És ott a fürdő is – mutat egy fehér ajtóra. Jongdae a fürdő felé veszi az irányt, míg a colos a konyhát veszi célba, ő maga pedig a fotelben helyezkedik el. Pár perccel később végül mind a házba lépnek.
-Szuper kis házikó – veti magát a kanapéra Chanyeol – De hogy van a semmi közepén víz? Meg áram? És a hűtő is tömve van.
-Még egyszer régen a testvéreimmel csináltunk egy víztározót – sóhajtja Rina – Mindent magunk működtetünk. Az étel-
-Ezt a helyet elég gyakran használjuk – szól közbe Sayuri – Csinálok valami főtt ételt, addig pihenjetek. A szobákban van pár ágy.
Mindenki megpróbálja elfoglalni magát valamivel. Amint mindenki eltűnt a nappaliból Rina óvatosan a fürdő oson. Becsukja az ajtót, és a tükör elé lép. A kis szekrényből kiszed egy adag fáslit, és pólóját feltűrve megszabadul az előző kötésétől. A színe mit sem változott, ami egyre csak aggasztja. Valaki kopog, mire gyorsan visszahúzza a felsőjét és úgy tesz mintha kezet mosott volna. Ahogy kilép a mosdóból Sehunt pillantja meg.
-Minden rendben? – mosolyog rá.
-Persze – mosolyog vissza a fiú – Már alig várom, hogy elkezdjük a tanulást.
-Majd holnap – rejti a háta mögé a fáslit, ahogy a fiú közelebb lép – Ma még mindenki pihenni fog.
A fiú bemegy a mosdóba, Rina pedig visszaül a fotelbe. Lehunyja a szemeit, és hamar elszenderedik. Végre nem álmodik, így békésen aludhat.

-Minden rendben Jongin-ah? – ül le az említett mellé Yixing – Nagyon csöndes vagy – böki meg a vállát, mire a fiatalabb felpillant és elmosolyodik.
-Csak emésztem ezt az egész helyzetet – mondja kicsit bágyadtan – Ne aggódj hyung.
Megveregeti a vállát, és hátra dől az ágyon – Nagyon kíváncsi vagyok. Gyógyítás – kuncog, és tenyereit kezdi tanulmányozni.
-Kész a vacsora – lép a szobába Nana – Gondoltam szólok – és már ott sincs. Yixing csak tovább fekszik, arra várva, hogy majd Jongin kel fel hamarabb. De rájövő hogy a fiatalabb nem igen akar megmozdulni, feláll, és magával húzza. A kis ház túlsó végében fekvő étkező felé veszik az irányt, ahol majdnem mindenki rájuk vár.
-A többiek? – kérdezi Yixing Minseoktól, ahogy leül mellé – Sehun segít Sayurinak – mondja az idősebb.
-Oh – többet nem is mond, csak az előtte gőzölgő ételeket nézi végig.
-Jó étvágyat – lép be Sayuri, nyomában Sehunnal. Sehun leül a helyére, Sayuri pedig csak a konyhapultnak támaszkodik – Egyetek csak – biztatja a többieket – Nem vagyok a legjobb szakács, de azért remélem ehető.
-És te? – kérdezi Nana.
-Nem vagyok éhes – von vállat, majd felül a pultra és kinéz az ablakon.
-Hol van Rina? – jut Nana eszébe, hogy a harmadik lányt egy ideje nem látta.
-Elaludt. Amikor meg felkeltettem, hogy lehet enni elment sétálni.

Már besötétedett amikor Rina végül visszaér. Gyors köszönés után a fürdőbe libben. A kádba vizet enged, és vetkőzni kezd. Már épp a pólóját húzza fel, amikor valaki a fürdőbe lép.
-Jézusom – nyögi Sayuri és az idősebbhez lép – Miért nem szóltál erről? – csapja be az ajtót, és elkapja az idősebb karjait. Nem szorítja erősen, csak válaszokat akar – Azt mondtad, hogy nem fáj.
-Nem is fáj – suttogja a lány.
-Ne hazudj! – kiált fel, és enyhén megrázza a lányt. Mélyeket lélegzik, és kicsit hátrébb húzódik. Felemeli a kezét, mire Rina lehunyja a szemeit. A fiatalabbik óvatosan a lány arcára futtatja kezeit – Lázad is van – nyögi – Maradj itt egy kicsit, rendben? Mosd meg az arcod – Rina csak bólint egyet. Sayuri kiviharzik a helységből, mire több értetlen tekintett is rátéved. A célszemélyt keresve végig járja a kis házat, végül a konyha asztalnál találja meg.
-Nana – szólítja meg a lányt, aki egy bögre fölött ücsörög és bambul – Tudnál segíteni?
-Pe-persze - pattan fel. A bögrét a mosogatóba helyezi, és követi a másikat a fürdőbe. Amint belép Sayuri becsukja az ajtót. Nana csak értetlenkedve nézi a kád szélén pihegő lányt, aztán Sayurira pillant.
-El kell mennem. Valami gyógynövényt keresnem, de nem hagyhatom egyedül – sóhajtja – Figyelnél rá kérlek? Magas láza van, és ha jól sejtem a bordáival is gond van még.
-Persze, figyelek rá – mosolyog Sayurira – És megpróbálok keríteni egy lázcsillapítót is.
-Köszönöm – mosolyodik el Sayuri megkönnyebbülten – Sietek vissza, ígérem.
Rinához fordul, és a homlokára csúsztatja a kezét – Na jó, Rina. Fél perc és visszajövök, csak maradj itt? Levisszük a lázadat – mondja, és kimegy a fürdőből. A nappali üres, ezért szétnéz a konyhában – Valaki? – a szobákhoz siet és az elsőn egyből bekopog. Semmi válasz, ezért tovább megy. Ismét bekopog, mire egy halk „Gyere” a válasz. A tizenkét fiú elszórtan pihen a szobában – Nincs valamelyikkőtöknek valami gyógyszere? Lázcsillapító?
-Mi történt? – vonja fel szemöldökeit Joonmyun.
-Rinának magas láza van. Sayuri elment valami gyógynövényért. Nem tudom mit kellene tennem.
-Hol van Rina? – kell fel a helyéről, és elindul kifele.
-A fürdőben – mutat az ajtóra a lány.
-Megnézem a gyógyszert – guggol le a táskájához Kyungsoo. Nana Joonmyun után megy, aki már a félájult lányt vizsgálgatja.
-Sayuri azt mondta, hogy valószínűleg a bordájával is van valami – nyúl Rina pólója felé, mire a lány megragadja a kezét, és erőtlenül megrázza a fejét – Engedd meg Rina. Figyelj, ha nem engeded, hogy segítsünk csak rosszabb lesz az egész.
Erőtlenül visszahúzza a kezét, és feljebb gyűri az anyagot.
-Atyám – suttogja a lány – Na jó először a lázaddal kéne valamit kezdenünk talán.

The Tree of Life - 3. fejezet

Annyeong~ és meghoztam ezt is:) elnézést a késésért, de mivel a Wolfchild csúszott egy hetet, így ezt is csúsztattam egy kicsit. Sok hozzá fűzni valóm nincs a fejezethez, remélem tetszeni fog. Még annyit, hogy kérhetnék véleményeket? Tényleg nagyon sokat jelentene, mivel elég hosszú idő után publikálok újra, így újra szoknom kell, hogy olvasóknak írok nem pedig a számítógépemben porosodik a kész mű ^-^" Hát kívánok jó olvasást Nektek~

Két nappal később mind a tizenhárman maguk elé bambulva ülnek az iskolapadban. Legtöbben inkább felejtenének, de akadnak páran, akik azon agyalnak, hogy a két lánnyal tartanak. Köztük Sehun és Yixing. Yixing, kiskora óta imádta a régi történeteket, főként a hasonló mende-mondákat. Sehun pedig égett a kíváncsiságtól. Nana ideges volt, főleg hogy nem tudta kiverni a fejéből, az eszméletlen lány képét. Annyira elbambult, hogy csak arra eszmélt fel amikor a tanára az asztalára csapott.
-Nyitott szemmel alszunk az órán, Kim kisasszony? – kérdezi lekicsinylő hangnemben az idősödő asszony – Azonnal menjen az igazgatóiba – Nana csak sóhajtva összeszedi a cuccát és táskájával együtt az igazgatóiba sétál. Különösen nem érdekeli, hogy kiküldték óráról. Főleg hogy a fizika és a tanárnő sem tartoznak a kedvencei közé. Ahogy felér az igazgatóihoz, ismerős alakot pillant meg. Az idősebb fiúhoz érve illedelmesen köszön, majd bekopog az irodába. Végül pár perc alatt le is tudja a nagy fejmosást. Az órából van még legalább húsz perc, amihez persze Nanának semmi kedve. Így kilépve az irodából inkább a tető felé veszi az irányt. A colos már eltűnt az ajtó elől, amivel Nana nem igen törődik. A tető ajtót belökve kilép a szabadba, a korláthoz sétál, majd annak támaszkodva az eget kezdi kémlelni.
-Ma este, elmész? – kérdezi hirtelen egy mély hang a háta mögül. Nana ijedten pördül meg, és néz a szőkére.
-Őszintén szólva? Nem tudom. És te oppa?
-Jó kérdés – von vállat – Hogy-hogy nem órán vagy? – támaszkodik ő is a korlátnak.
-Fizika, Ahn sunbaevel. Ki nem állhat engem, és kiküldött, mert elbambultam.
-A kedvenc fizika tanárom – mondja Kris.
-És te miért nem vagy órán? – kérdezi Nana.
-Média óra. Fölösleges.
Csendben bámulják a tájat, és az udvaron focizó fiúkat. Nana hamar kiszúrja Jongint a pályán.
-Szerinted a többiek elmennek? – pillant fel a fiúra.
-Jó kérdés – von vállat a kínai – Sehun nagyon be volt zsongva. A többiekről fogalmam sincs.
-Sehun szerint alig akarták meghallgatni elsőre. Jongin – int fejével a focizó fiú felé – meg Jongdae kiröhögte. Bár a lány bemutatója azért látványos volt, az egyszer biztos.
És nem csak ők ketten voltak tanácstalanok. Ám ahogy a nap a vége felé közeledett, mindnyájan döntésre jutottak.

● ● ✘ ● ●

-Szerinted tényleg bármelyikük is eljön? – nyögi Rina, az oldalát szorongatva. A két nappal ezelőtt szerezett sebeit, ugyan Sayuri kezelésbe vette, ám a repedt – vagy inkább törött – bordákkal ő sem tudott csodát tenni. Aki pedig tudott volna, nem volt velük.
-Szerintem eljönnek – mosolyog a földön ülő lányra Sayuri – Csak várd ki a végét.
-Na persze – nyöszörög Rina – Kilenc óra lesz – vesz egy mély levegőt, hogy feltápászkodjon a földről – Lassan indulhatnánk.
Sayuri párszor körbepillant, majd a nemrég szerzett órájára – Tényleg ezt akarod? Várhatnánk, még egy kicsit.
-Minek? – förmed rá Rina – Bocsánat – sóhajtja – Nem akartam bunkó lenni.
-Semmi baj – mosolyog Sayuri – Tudom, hogy nem hiszel abban, hogy eljönnek. De nekem valami azt súgja, hogy itt lesznek.
-Öt perc – ül vissza Rina, és táskájába túrva előhúz egy pokrócot, amibe aztán beleburkolózik. Sayuri csendben a tájat fürkészi, tekintetével a legapróbb rezdüléseket is meglátva. Nem tudhatja, hogy nem éri-e őket újabb támadás, miközben várakoznak. Eközben Rina szemeit lehunyva a perceket számlálja, amelyek nem akarnak fogyni. Ahogy letelik az idő Sayuri csalódottan pillant körbe, immáron utoljára.
-Menjünk – suttogja maga elé. Rina felpillant rá, lassan visszagyűri a pokrócát a táskájába és óvatosan megpróbál felállni. Lábai elzsibbadtak, és az oldala is fáj. Sayuri óvatosan felhúzza társát a földről. Nagy levegőt vesz, és az oldalán lógó kardra teszi kezét – Hova megyünk? – pillant az idősebbre.
-Egyelőre az emlékhely közelébe – von vállat – Utána meglátjuk.
-Nyithatom? – keze a markolatot szorongatja.
-Nyisd – bólint Rina, és felkapja táskáját, majd Sayurinak is odanyújtja a sajátját.
-Azért én tényleg hittem, hogy eljönnek – mondja csalódottan Sayuri.
-Nem a te hibád – mosolyog Rina – Igazad volt. Ez a világ, és a benne élő emberek teljesen mások. Nyisd ki a kaput – bök a fejével a kardra. Ujjai az anyagra siklanak, és megragadják. Már épp rántaná ki a kardot, mikor léptek zaja csapja meg a fülüket.
-Várjatok! – kiáltozik valaki. Másodpercekkel később egy fiú lép eléjük a fák közül. Izzadt homloka jelzi, hogy idáig futott – Várjatok – nyögi, és térdeire támaszkodik, közben egyik mutatóujját a két lány felé tartja. Eközben Sayuri és Rina összenéz, majd a még mindig lihegő kínaira pillantanak.
-Minden rendben? – kérdezi óvatosan Sayuri. A fiú hevesen bólogatni kezd.
-Egy pillanat még – nyögi majd felegyenesedik – Örülök, hogy még itt vagytok. Azt hittem, hogy már nem lesztek itt – mosolyodik el – De megérte futni.
-Látod, mondtam – vigyorog rá Rinára a fiatalabbik lány.
-Jól van, szép volt Sayu-ah – mosolyog a lányra – Örülök, hogy eljöttél Yixing.
-Hát még én – nevet a fiú – Szóval, a többiek-? – néz körül utánuk kutatva.
-Sehol senki – pillant az égre Rina – Csodálom, hogy te eljöttél.
-Kell némi változatosság – mosolyog a fiú.
-Na jó, ne szobrozzunk tovább – sóhajt Rina – Így is megfagyok. Sayuri?
-Biztos, hogy nyissam? Nem várunk, még?
-Elég időt kaptak – sóhajt Rina – Csak csináld.
-Hé, van itt valaki? – hallanak meg egy újabb hangot, amelyhez egy zseblámpa fénye is társul.
-Erre – kiáltja el magát Sayuri. Pár perccel később Sehun jelenik meg, a nyomában Chanyeol és Jongdae.
-Gyűlünk ám – böki oldalba társát Sayuri, mire a másik felszisszen és távolabb húzódik tőle – Jaj, ne haragudj – szabadkozik.
-Ne törődj vele – legyint Rina – Várunk még valakit? – pillant a három frissen érkezettre. Chanyeol csak Jongdaera pillant, és mindketten vállat vonnak. Sehun pedig zseblámpája segítségével próbál távolabb látni.
-Meg tennéd, hogy másfelé világítasz, és nem a szemembe? – hallják meg Baekhyun felháborodott hangját – Hé, Kyungsoo-ah, merre tűntél?
-Itt – jön a halk felelet a nagy szeműtől, aki sikeresen orra bukott egy fa gyökerében.
-A fele már megvan – pillant körbe Rina – Remek.
-Meg mondaná valaki, hogy miért kellett egy erdő közepére mászni? – hallatszik Tao panaszos kérdése – Ha itt hagytatok, még ki is akadok.
-Senki nem marad itt – mondja Sayuri. Taot pedig nem sokkal később Luhan és Minseok követi.
-Gondolom Kris hyungra ne számítsunk – néz szét a társaságon Sehun – Aztán Jongin. Meg Joonmyun hyung és Nana-
-Itt lesznek – mosolyog sejtelmesen Rina – Csak várjatok.
És valóban. Először Joonmyun és Nana tűnik fel, mire Tao az ő szeretett „ummája” nyakába veti magát. És végül Kris és Jongin is befut, amolyan stílusos késéssel.
-Minden megvan? – kérdezi Rina és Sayura pillant, aki csak bólint – Teljes mértékben átgondoltátok? – pillant aztán a tizenhárom iskolásra – Utolsó lehetőség, hogy haza menjetek. Jól gondoljátok meg.
-Csak menjünk – sóhajtja Nana – Amúgy hová megyünk? Már ha nem vagyok indiszkrét, de egy erdő közepén vagyunk. Busz, vagy vonat nincs a közelben.
Rina elneveti magát – Minek az?
-Szóval az erdőben alszunk? – kérdezi erőtlenül Nana – Már értem, hogy miért volt az a lista – sóhajtja.
-Nyisd ki Sayuri – mosolyog Rina. A fiatalabb a kard markolatára csúsztatja kezét, kisétál a tömeg közepéből, majd előrántja a kardot. Tao szeme felcsillan a kard láttán, a többieket inkább a borzongás járja át a látványra. Sayuri hármat suhint a karddal, mire megjelenik egy japán shoji ajtó.
-Baj van? – kérdezi Rina, látva a lesokkolt arcokat – Komolyan ebből csináltok ekkora problémát? Hogy előtűnik egy ajtó a semmiből? –elneveti magát, és oldalához kap ami ismét szúrni kezd. Sayuri félre áll, és Rina lép a nyíló ajtóhoz – Jöttök, vagy még bámészkodtok egy kicsit? – lép át az ajtón, és eltűnik.
-Szóval? – mosolyog a még mindig maga elé bámuló társaságra Sayuri.
-Öhm – köszörüli meg a torkát Sehun – Lenyűgöző. Hogy csináltad? – nézi meg az ajtót közelebbről – Úgy értem...
-Szakmai titok – mosolyog Sayuri – Menjünk.
Végül mind észbe kapnak, és ugyan kicsit kétkedve, de az ajtó felé indulnak. Átlépve azon a hely nem sokat változik, ugyanúgy egy erdőben vannak. Ám ez sokkal sűrűbb, és halvány köd dereng a talaj fölött. Sayuri lép át utoljára, és egyből az idősebb lányt kutatja tekintetével.
-Rina? Rina merre vagy? – fordul párszor körbe, miután nem leli társát.
-Fent – kiáltja a lány, mire mind felpillantanak. A lány egy hatalmas fa majdnem legfelső ágán egyensúlyozik, ahogy a tájat bámulja – Hol a fenében vagyunk? – terem hirtelen a földön, mire mindenki rákapja a tekintetét.
-Az emlékhelynél – mondja Sayuri.
-Hát nem tudom – sóhajtja a lány – Nem ismerős a hely. Nem tudom merre kéne indulnunk.
-Arra – bök észak felé Sayuri – Innen nem messze kell lennie.
Rina körbe pillant a társaságon, aztán bólint – Te mész elől – fordul Sayuri felé – Ti pedig kövessétek. Sorban, mielőtt nekem itt kitöritek a nyakatokat. Én meg majd hátul leszek.
-Unnie, neked kéne elől menned – szól közbe Sayuri.
-Te mész elől és pont – sóhajtja. Megigazítja a táskáját, hogy az ne csússzon oldalára, majd int a fejével, hogy induljanak. Csendben ballagnak egy ideig, amikor is Kyungsoo szólal meg halkan.
-Hyung – lép közelebb Baekhyunhoz – Szerinted itt vannak ilyen emberevő növények? – kérdezi ártatlanul.
-Soo-ah, ne szórakozz – mondja az idősebb, de azért ő is közelebb lép az előtte haladó Krishez.
-Ott vagyunk már? – sóhajt halkan Jongdae, és hátra pillant a mögötte kullogó Chanyeolra.
-Jó kérdés – von vállat a fiatalabb. Körbe néz, de a fákon kívül nem lát semmit – Sehun-ah, nem akarod elővenni a zseblámpát megint?
-Mindjárt előkotrom – torpan meg, mire a mögötte haladó Jongin a hátának csapódik.
-Bocs – sóhajtja a táncos. Sayuri is megáll, ameddig Sehun a táskája alján kotorászik, és a sor végén sétáló Rinát keresi. Kicsit le maradva sétál a többiek után, közben bizalmatlanul a tájat fürkészve.
-Nem sokára ott vagyunk – mondja Sayuri – Unnie, minden rendben? – kérdezi – Jól érzed magad?
-Kutya bajom – erőltet egy mosolyt arcára – Viszont, aggódom. Nem kéne lassan megérkeznünk?
-Nem sokára ott leszünk – mosolyog Sayu. Miután mindenki rendezte sorait, tovább indulnak. Fél óra séta után egy tisztásra érnek, ahol Sayuri megtorpan és körbe néz. A sor végéről Rina előre sétál, és ő is alaposan körbe néz.
-Szerintem nem jó helyen járunk – suttogja halkan a fiatalabbnak.
-És mit csináljunk most? – kérdezi – Nyissak egy új kaput?
-Áh, ne – legyint Rina – Ki tudja a végén hol lyukadunk ki. Innen holnap oda találunk.
-És ha te teleportálnál? – kérdezi óvatosan.
-Nem tudok – sóhajt a lány – Egyszerre nem tudok mindenkit vinni, ilyen állapotban. És egyesével sem menne. Fáj – sóhajtja – És nem szakadhatunk ketté.
-Akkor maradunk – állapítja meg Sayuri – Szerzek tűzifát. Te addig ülj le.
-Segítek – dobja le a táskáját és a többiek felé fordul – Oké, mindenki. Ma este itt maradunk. Lassan negyed tizenegy, szóval mindenki pakoljon le.
-Szedünk egy kis fát, addig ne tűnjetek el – indul el Sayuri.
-Segítek – pattan fel Sehun, és végig méri az idősebbik lányt – Te csak pihenj le. Fáradtnak tűnsz.
-Semmi bajom – vesz egy mély levegőt.
-Na persze – mondja Sayuri, és lenyomja az egyik fa tövébe – A hátsódon maradsz, ameddig vissza nem érek. Ha megtudom, hogy felálltál, kikötözlek éjszakára.
-Jól van umma – fintorog a lány, és táskáját magához húzza – Ne aggódj.
Végül Sayuri, Sehun, Chanyeol és Jongdae elindulnak fát szedni. A többiek lepakolnak és mindenki elfoglalja magát. Vagyis próbálja.

● ● ✘ ● ●

-Megjöttünk – fúj ki egy nagy adag levegőt Sayuri, és a kör közepére dobja a fákat. Majd miután a fiúk is lerakták, amit szedtek, neki áll egy tűzrakó helyet kirakni. Amikor gondosan összekészítette, pár nagyobb tuskót gyűjt, hogy tudjanak mire ülni. Amikor elkészül tűzet gyújt és helyet foglal. A láng aprócska, és mindenki keserűen nyugtázza, hogy megsülni nem fognak. De azért ők is oda ülnek a tűzhöz.
-Rina, segítenél? – pillant hátra a lányra Sayuri. Amaz csak bólint és táskájával a kezében az utolsó szabadhelyhez sétál. Leül, és a tűz elé kuporodik.
-Nem garantálom a sikert – sóhajtja. Óvatosan az aprócska lángokhoz teszi a kezét és koncentrál. A tűz körül ülők mind furcsán méregetik, kivéve Sayuri, aki mosolyogva figyeli az idősebb lány ténykedését. Alig pár perccel később a lángok növekedni kezdenek. Végül felcsapnak a lángok, kellemes hőt adva ezzel a tűz körül összegyűlteknek.
-Hogy csináltad? – pillant a tűzre Chanyeol, majd a lányra – Úgy értem, csak ültél ott és mégis...
-Mondtam, képesség. A tizenkét erő egyike – ül fel a tuskóra Rina – Mindegyikőtökben rejlik valami.
-Még most sem értem – szólal meg Nana – Tizenkét képességről beszélsz állandóan, de mi tizenhárman vagyunk itt.
-Te más vagy Nana – feleli a lány – A te képességed egyedi. Te vagy – itt elgondolkozik és összeráncolja a homlokát – akiben, nem maguk a képességek rejlenek, hanem maguk a felsőbb hatalmak. Hülyén hangzik – sóhajtja – de ez van. Te vagy az aki, a múltat a jelent és a jövőt is látod – Nana meghökken a lány szavai hallatán, amit Rina is észre vesz – Tapasztaltad már.
-Azt hittem, hogy csak deja vu – suttogja.
-Annak is nevezheted, de ez kicsivel több.
-És mi? – kérdezi izgatottan Sehun.
-Ti vagytok a tizenkét erő birtokosai – mondja Rina – Az őrzők leszármazottai. Mindegyikőtök egy erőt ural.
-Mint például? – vonja fel szemöldökeit Baekhyun.
-A jég, – pillant Minseokra Rina – telekinézis, – tekint Luhanra – repülés, – fordul Kris felé – víz, - pillant Joonmyunra. – Gyógyítás, - jelenik meg Yixing mellett – fény, – tűnik fel Baekhyun mögött – villám, - pislog Jongdaere – tűz, - tekint a vigyorgó óriásra. – Föld – tűnik fel Kyungsoo mellett – idő, - pislog Taora – teleportáció – néz Jonginra – és végül a levegő – mosolyog az izgatott Sehunra.
-És te? – pislog Nana a lányra, aki ismét a fatuskón tűnik fel.
-A testvéreim és én, négy-négy erőt birtoklunk. Mi adtuk ezeket az őseiteknek. Mint látjátok az egyik amit tudok az a teleportáció – mondatát már egy fa alacsonyabb fekvésű ágán fejezi be – A másik három az idő, a föld és a levegő – mondja - Négyötöknek közvetlenül tudok segíteni az elsajátításban. A többieknek főleg a tapasztalataim alapján fogok tudni. Kérdés?
-Most viccelsz, ugye? – kérdezi Kris – Még hogy repülni.
-Ha nem akarsz, ne higgy nekem. De akkor miért is vagy itt? Tudtommal senkit nem kényszerítettem.
-Én csak – hápog a szőke ciklon, mire Joonmyun kuncogni kezd mellette. Még soha nem látta, hogy a szőke nem tud mit válaszolni – Yah! Te meg ne röhögj.
-Egyéb? – helyezkedik el az ágon Rina, úgy hogy hátát a fa tövének veti.
-Mennyi idő, mire megtanuljuk, uralni? – kérdezi Yixing.
-Őszintén? Általában változó, hogy ki mennyi idő alatt sajátítja el – mondja Rina és lehunyja szemeit – Attól is függ, hogy ki mennyire akarja. A koncentrációs képességeitektől. A türelmetektől. Tőlem – von vállat – Azért csodákra ne számítsatok.
-És ha nagyon akarom, és igyekszek? – kérdezi Sehun.
-A levegő elég könnyű – nyugtatja Rina – Ha jól emlékszem először én is azt tanultam meg. A nehezebb a gyógyítás és az idő. Gyógyításnál ügyelni kell, hogy nehogy rosszul süljön el. Ez tapasztalat, amit nem akartok megismerni – sóhajtja – Ha akartok aludjatok, vagy nézettek szét kicsit. De ne tűnjetek el, és legalább párokban sétálgassatok el – húzza fel lábait mellkasához. Sayuri a táskájába kotor és elővesz egy apró nyakláncot, majd a nyakába akasztja.
-Ma este én őrködök – mondja, és feláll. A fának támasztott kardját magához veszi, és úgy sétál el. Mindenki lefekvéshez készülődik, elvégzik a dolgaikat, esznek pára falatot, majd hálózsákba bújnak és óvatosan a tűz körül elhelyezkednek.
-Minden rendben Nana-ah? – suttogja Joonmyun a lánynak.
-Azt hiszem – sóhajtja – Csak kicsit össze vagyok zavarodva.