Annyeong~ hát őszintén eléggé bizonytalan voltam ezzel a fejezettel kapcsolatban, ezért is kerül fel csak most ._. nagyon sokat gondolkoztam rajta, mert szerintem túl koreai még... de egyszerűen nem tudom mivel húzni ;_; szóval most a kritikáknak/hozzászólásoknak tényleg nagyon örülnék, mert nagyon elbizonytalanodtam most ._. előre is köszönöm és jó olvasást kívánok~ ^^
Egy
héttel Haru megtalálását követően, mindenki kezdi megszeretni a kölyköt. Még az
eleinte közönyös és utálatos Tao is, aki mindig elsőként kell fel, hogy kicsit
foglalkozhasson reggel a kölyökkel. Most is épp a két fiú szobája előtt
hallgatózik, és vár. Csönd van, ezért inkább csak benyit. Először a kosarat
nézi meg, bár Haru egyetlen egy éjszakát töltött benne csupán. Végül az ágyhoz
lopózik, és körbenéz. A takarón nincs, és a két fiú között se látja. Kicsit
vonakodva ugyan, de a takarót is felhúzza róluk, ám a kölyök nincs sehol. Ki engedte ki? Chanyeol soha nem hagyja
éjszakára kint, talán valaki ma hamarabb felkelt, mint ő. Halkan oson az
ajtóhoz, ám véletlenül megcsúszik és a fenekére huppan, mire feljajdul. A
szobában alvó két fiú hirtelen ül fel az ágyban. Chanyeol a szemét dörgöli, míg
Kyungsoo szerelméhez bújik és ülve próbál tovább aludni.
-Mi történt Tao? – kérdezi álmosan Chanyeol.
-Csak Haru-t akartam levinni – kel fel a földről fenekét simogatva – De azt hiszem valaki megelőzőt.
-Az előbb még itt volt – ásítja Soo.
-Megnézem lent – indul az ajtó felé Tao.
-Én is jövök – mondja Chanyeol – Aludj még, Soo – hint csókot a fiatalabb feje búbjára. Kyungsoo csak megrázza a fejét, és lassan kimászik az ágyból. Épp hogy kilépnek a szobából, amikor Luhan lép ki a fürdőből.
-Jó reggelt hyung – szólal meg a három fiatalabb egyszerre.
-Jó reggelt fiúk – mosolyog Luhan, és elindul a lépcsőn lefelé. A nappali üresen kong, így a konyha felé veszik az irányt. Ám ami ott várja őket, az mind a négyüket letaglózza. Egy kislány ül az asztalnál, egy hatalmas pólóban és reggelizik.
-Mondjátok azt, hogy ti is látjátok – szörnyülködik Luhan – Nem vagyok pedofil – kántálja magának. A kislány észreveszi őket, és ijedten feláll a széken. Ajkai furcsa fintorra húzódnak, mintha vicsorogna. Alig telik pár másodpercbe és egy kölyök farkas áll a széken, egyenesen a négy fiúra vicsorogva és morogva.
-Atyám – suttogja Tao. Kyungsoo kapcsol elsőként és tesz egy lépést a kölyök felé, aki csak még jobban morogni kezd.
-Nyugodj meg – duruzsolja lágy hangon – Semmi baj – elmosolyodik – Nem bántalak.
A kölyök megrázkódik, és ismét egy gyermek van a széken. Nagy szemekkel bámul a fiúkra, szemeiben pedig könnyek gyűlnek. Kyungsoo egy nagy lépéssel az asztalnál terem és felkapja a kislányt, majd magához szorítja.
-Ez.. ez hogy lehetséges? – suttogja Chanyeol. Kyungsoo a kislányt ringatva fordul feléjük, és fejével int először a hűtő majd a kislány felé. Chanyeol a hűtőhöz megy, kivesz egy doboz tejet, majd a szekrényben kezd kutatni. Egy bögrét vesz elő, majd egy másik szekrényből egy dobozt, amiben kakaó van. Amikor elkészül a kakaóval csöndben a kislányt szorongató fiúhoz lép, és megkocogtatja a vállát. Kyungsoo leül az egyik székre, a kislánnyal az ölében.
-Szereted a kakaót? – kérdezi csendesen a kislánytól. Aprót bólint, közben tovább hüppög. Kyungsoo a kezébe adja a bögrét, és miközben iszik, a hátát simogatja – Megnyugodtál? – suttogja halkan. Aprót bólint és közelebb fészkelődik az őt ölelő fiúhoz – Hogy hívnak kicsi lány?
A kislány ezúttal nem ad semmiféle válasz reakciót. Csendben bámulja a még mindig az ajtóban álló két kínait. Chanyeol lép elé, és guggol le.
-Hívhatunk Harunak? – mosolyog a kislányra, aki szégyenlősen Kyungsoo mellkasához dörgölőzik – Ne félj. Egyikünk se fog bántani, csak szeretnénk tudni mi folyik itt. Rendben? – kedvesen mosolyog, mire a kislány aprót bólint – Hívhatunk Harunak? – kérdezi ismét. A kislány aprót bólint – Szia Haru – integet a fiú, Haru bizonytalanul, de visszainteget – Te voltál a kisfarkas? – Haru szeme ijedten csillan fel, de ismét bólint. Chanyeol is bólint egyet.
-Talán valami normális ruhát kéne szereznünk – szólal meg Luhan, és a Harun lógó pólóra mutat.
-De – egyenesedik fel Chanyeol – Elmegyek venni párat, aztán később veszünk együtt.
-Addig szeretnél megfürdeni, Haru? – kérdezi Kyungsoo. A kislány félénken bólint. Luhan neki áll reggelit készíteni, Chanyeol az emeletre megy felöltözni, Kyungsoo pedig Haruval megy az emeletre. Ahogy elhaladnak Tao mellett, a kislány végig a kínait nézi. Tao csendben figyeli őket, végül úgy dönt, hogy ő is velük tart. Kyungsoo egyenesen a nagyobbik fürdőbe megy, ahol a kádba enged vizet, majd habfürdőt nyom bele. Haru csak csendben figyeli mezítelen kis talpaival a hideg kövön taposva. Amikor elkészül, óvatosan a vízbe ülteti a kislányt.
-Sajnos semmi játékunk nincs – biggyeszti az ajkát a fiú – De körbe nézek azért.
Tao lép a fürdőbe, és sétál a kádhoz.
-Hozok egy törölközőt – áll fel Kyungsoo, Tao csak bólint, majd a kád mellett a földre ül. A kislány csak ül a kádban és a fiút nézi, majd Tao rámosolyog, és a kislány szemeit fürkészi.

Fürdés
után együtt mennek a konyhába, Haru ezúttal Tao karjaiban van, aki roppant
büszkének tűnik. Habár a kislányból egyetlen szót sem tudtak kicsikarni eddig,
egyikük sem volt lehangolt. Nyilván oka volt annak, hogy ott volt, azon az
éjszakán.
-Kész a reggeli – mosolyog Luhan. A három fiú csendben lát hozzá, míg Haru csak nézi a tányért – Valami baj van? – szólal meg Luhan. Haru csak megrázza a fejét és fülelni kezd. A nappali felé pillant és ijedten rándul össze. Pár másodperccel később Jongin tűnik fel az ajtóban, egyelőre elég fáradtan ahhoz, hogy elsőre ne vegye észre az asztalnál ülő gyereket.
-Jó reggelt – nyögi és a hűtőhöz lépdel – Nekem is van kaja, vagy oldjam meg?
-A tűzhelyen, Jongin-ah – feleli Luhan. A fiú csak elővesz egy tányért és szed magának reggelit majd helyet foglal az asztalnál. Épp az első falatot veszi a szájába, amikor feltűnik neki a kislány. Szemei elkerekednek és tátogni kezd, mint valami hal – Baj van Jongin-ah? – mosolyodik el Luhan.
-Izé... Melyikkőtöknek van egy ekkora gyereke? – nevet fel kínosan és Luhanra pillant – Vagy csak képzelődök. Estküszöm betett az a két üveg sör, az este.
Haru feljebb húzza a törölközőjét, és a mögé rejtőzik.
-Haru egy... – kezdi Kyungsoo. A fiatalabb a kislányra kapja tekintetét, szemei még inkább elkerekednek.
-Na ne – suttogja.
-Megjöttem – kiáltja Chanyeol. Két szatyorral a kezében tűnik fel, és lép a konyhába – Felpróbálod ezeket Haru? – mosolyog a kislányra. Aprót bólint, és áll fel a székre, hogy a fiú felemelje. A nappaliba mennek, majd a kanapéra telepednek – Remélem jó lesz, Kyungsoo mérései alapján vettem őket. Meg a kedves eladónő segítségével – sóhajtja. Az egyik táskát kiborítja, pár alsónemű, póló, harisnya, nadrág illetve szoknya volt benne – Ha nem tetszik kicserélik.
Jongin lép a nappaliba, és nézi őket. Haru aprót bólint a ruhák láttán, és a magas fiúra pillant.
-Nyugodtan próbáld fel – mondja és kimegy a konyhába, magával húzva a másik fiút is.
-Mond, hogy nem őrültem meg – nyögi a fiatalabb, és a pultnak dől.
-Nem – von vállat Chanyeol – Egyelőre nem tudjuk pontosan mi folyik itt – lejjebb veszi a hangerőt – Haru még kissé bizalmatlan.

-De,
hogyan? Úgy értem, ilyen lehetséges egyáltalán? – mutat a nappali felé Jongin.
Csendben merednek egymásra, mikor Haru az új ruhácskáiban lép a konyhába. A
szoknyája alját gyűrögeti, fejét lehajtja és megáll, majd lassan felpillant a
két fiúra.
-Tündéri – mosolyog rá Chanyeol, és Jongint kikerülve a kislányhoz lép. Óvatosan felkapja, majd a karjára ülteti – Szerintetek? – lép az asztalnál ülőkhöz. Tao egyből felpattan a helyéről, és hozzájuk lép.
-Nagyon csinos – simogatja meg a kislány haját, aki halványan elpirul és Tao felé nyúl – Idejössz oppához? – kérdezi. Chanyeol a száját biggyeszti, de Haru bólint.
-Először kimosom a ruhákat – kel fel az asztaltól Kyungsoo – Addig veszek elő valami tiszta pólót.
Tao bólint, és hárman együtt a nappaliba mennek, ahol összeszedik a ruhákat. Majd azokkal együtt az emeletre, Kyungsoo Tao kezébe nyom egy pólót meg egy rövidnadrágot, hogy varázsolja a kislányra, aztán a többit a mosógépbe dobálják egy fél órás gyors mosásra.
-Kész – mondja Kyungsoo – Utána átpakoljuk a szárítóba.
-Addig menjünk és játszunk valamit – mosolyog Tao a kislányra – Rendben?
Haru csak bólint. A nappaliban helyezkednek el, Tao a szőnyegen ölében Haruval, Kyungsoo pedig a kanapén. A kínai a kislány haját birizgálja, még Haru erősen bámul valamire.
-Mit szeretnél, Haru? – kérdezi kedvesen Kyungsoo. A kislány egyik kezecskéjével egy bögrére mutat, ami tele van tollakkal és egyéb író eszközökkel – Rajzolni szeretnél? – mosolyog a kislányra, aki Taora bámul fel és bólogat. A kínai karjai közt a kislánnyal kel fel, majd veszi le az apróság által áhított tárgyat.
-Menjünk a konyhába – mondja Tao – Mielőtt Joonmyunie hyung kiakad.
Tao ölében a kislánnyal telepedik az asztalhoz és nézi, ahogy a kislány valami furcsa motívumokat rajzolgat. Kyungsoo lép mögéjük, és mikor Tao megérzi, hogy állnak mellette felpillant az idősebbre. Összenéznek, de Kyungsoo csak vállat von. Haru csendben rajzolgat, oda se figyelve a fiúra, aki egyik hajtincsét birizgálja. Ám egyszer csak összerezzen, kihúzza magát és fülelni kezd, majd összekuporodik a fiú karjaiban.
-Jó reggelt – dörmögi Kris, még rekedten és a hűtőhöz lép. Sehun sétál be utána, még a szemét dörgölve és a pultnál ülő Luhanhoz lép, hogy a fiú hátának támassza homlokát. Tao a két fiúra pillant, majd az ölében összekuporodó kislányra. Átkarolja az aprócska testet, és lassan ringatni kezdi. Chanyeol lép a konyhába, és ahogy észreveszi a fiú karjai közt bujkáló kislányt hozzájuk lép.
-Mi a baj, Haru? – kérdezi kedvesen, és megsimogatja a kislány karját. Haru a szeme sarkából Sehunra pillant, majd fejét az őt ölelő fiú mellkasához dörgöli.
-Sehun? – kérdezi halkan a magas fiú – Tőle nem kell félned – mosolyog a kislányra Chanyeol – Egyikünk se bántana téged. Ne félj, rendben? – kérdezi. Haru felpillant, egyenesen a colos szemébe meredve, mintha megerősítésre várna. Aztán egyszer csak felemeli a kisujját és a fiúnak nyújtja – Ígérem – bólint a fiú, és összefűzi kisujjaikat. Taora pillant, aki kissé nyugtalanul néz szemeibe, Chanyeol csak bólint és felegyenesedik. Sehun megunva, hogy Luhan nem vesz róla tudomást az asztal felé indul. Először kótyagosan végignéz a két fiún, aztán a fiatalabbik ölében ücsörgő kislányon és… Várjunk csak?! Milyen kislány?!
-Atyám! – nyikkantja a fiatalabb – Mi a szart csináltatok? Elraboltatok egy gyereket? – erre már Kris is felkapja a fejét, és hatalmas szemekkel bámulja a négyest.
-Hülye vagy? – vágja tarkón Chanyeol a fiatalabbat – Ne hangoskodj, mert megijeszted Harut.
Sehun értetlenül bámul az idősebb szemeibe, aztán körbe a többieken végül a kislányra pillant. Hevesen kezdi a fejét rázni, és hátra fordul egyenesen Luhanhoz.
-Lu hyung, mond, hogy Chanyeol megőrült! – néz az idősebbre kérlelő tekintettel. Luhan unott arccal fordul a fiatalabb felé.
-Higgy amit akarsz Sehunnie – von vállat Luhan.
-Itt mindenki megőrült? – hördül fel a legfiatalabb.
-Haru, megmutatod neki? – kérdezi Tao a kislányt. Haru felpillant és egyenesen Sehun döbbent íriszeibe bámul. Aprót bólint, mire Tao feláll, és a székre állítja a kislányt. Haru először félve néz Sehunra és Krisre, akik hatalmasra tágult szemekkel bámulják. Apró pírral az arcán, lehunyja a szemeit. Jongin lép a konyhába, nyakában egy törölközővel, miközben hajából csöpög a víz. Haru aprócska teste megrázkódik és pár pillanattal később egy aprócska farkas csücsül a széken. Ijedt nyikkanásra kapják fel a fejüket a konyhában lévők. Baekhyun arca teljesen sápadt, és fél pillanattal később megindul fejjel a föld felé – ám Jongin még időben elkapja az idősebb derekát.

-Mi
a franc volt ez? – kérdezi zihálva Baekhyun miután magához tért. A tizenkét fiú
csöndben ücsörög a nappaliban, ahol Haru – immár gyermeki alakjában – a
szőnyegen ül – ismét Tao ölében – és bámulja az őt vizslató Sehunt.
-Azt mi is szeretnénk tudni – simít végig a kislány haján Chanyeol, aki Tao mellet kuporog a szőnyegen.
-Ez... ez nem normális – suttogja Joonmyun – Úgy értem, oké felfogtam, hogy egy farkast hazahoztatok. Na de még, hogy pluszba gyerekké is változik. Ez már igazán sok!
Haru aggódva pillant a fiúra, aztán Taora és lebiggyeszti az alsó ajkát.
-Semmi baj – mosolyog a fiú rá, és homlokon csókolja – Nem kell félned, oppa megvéd.
-Ja, ha oppa nem félne még a pókoktól is – mondja gunyorosan Sehun. Tao szeme rávillan, amitől a másik arcáról egyből eltűnik a kissé gúnyos mosoly.
-És mihez akartok vele kezdeni? – fordul Chanyeol felé Minseok, látva, hogy a többiek nem igazán tudnak még reagálni – Úgy értem, nyilván vannak szülei – Haru összerezzen Tao ölében és ismét hozzásimul. Chanyeol elgondolkodva bámul a kislányra, majd párjára. Kyungsoo is hasonlóan néz vissza rá.
-Nem tudom – von vállat végül a colos – De nyilván nem ok nélkül volt aznap este a parkban. Ha esetleg idővel jelentkezne valaki, akkor persze odaadnánk – összeszorul a szíve, hisz már most annyira megkedvelte a kislányt – Ha viszont senki nem jelentkezne érte – itt párjára pillant, aki alig láthatólag bólint. Chanyeol elmosolyodik, és úgy folytatja – akkor szeretnénk, ha itt maradna.
-Chanyeol – szólal meg Joonmyun – Egy gyerek nem vicc.
-Tudom, hyung – mosolyodik el Chanyeol – Nem is annak szántam. Szeretnék felelősségteljesen viselkedni, és remélem ebben ti is támogatni fogtok – mondata inkább kérdésnek hallatszik, de azért szélesen elvigyorodik.
-Hát persze – bólogat hevesen Tao, szeretetteljesen szorongatva az aprócska testet.
-Ti komolyan meg vagytok húzatva – fortyog Sehun – Komolyan mégis mennyi tapasztalatotok van ilyen téren?
-Nyilván több mint neked – feleli Baekhyun – Fejezd be Sehun-ah.
-Fejezd be Sehun-ah – fintorog a fiatalabb – Hát sok sikert a gyerekneveléshez, én elmentem – azzal felpattan a kanapéról és kiviharzik az előszobába.
-Kabátot vegyél – szól utána Kyungsoo.
-Nem vagy az anyám! – kiáltja Sehun, majd egy ajtócsapódás jelzi, hogy elment.
-Én komolyan beverem az orrát – szólal meg Chanyeol.
-Hagyd – inti le Luhan – Szerintem csak megrendítette a kis lelkivilágát, hogy „vetélytársat” kapott. Ne is foglalkozz vele, lenyugszik.
-Mit szeretnél csinálni Haru? – kérdezi vidáman Tao a kislányt. Haru csak az őt vizslató fiúkat nézi, és arcát az őt ölelő kínai mellkasába fúrja – Ne legyél szégyenlős – mosolyog Tao.
-Mi lenne ha kitalálnátok, hogy hol fog aludni? – veti fel az ötletet Luhan, dongsaengjére pillantva.
-Már van alvó helye – feleli duzzogva Chanyeol.
-Na persze – vonja fel Luhan az egyik szemöldökét – Marha kényelmes lehet, köztetek kuporogni. Mellesleg nem akarlak elkeseríteni, de pont mellettetek aludjon?
-Már miért ne? – húzza fel sértődötten az orrát Chanyeol – Inkább mint egy ijedős pandával.
-Héé! Mégiscsak jobb mint két néha ka- Kyungsoo Tao szájára tapasztja a kezét és megcsóválja a fejét.
-Ha egy mód van rá, ne a gyerek előtt – mosolyog és felkapja Harut – Mit szólnál ahhoz, ha sütnénk valami finomat? – mosolyog a kislányra és elindul a konyhába.
-Mit is akartál mondani Tao-ah? – mosolyodik el gúnyosan Chanyeol.
-Hogy mégiscsak jobb lenne neki velem, mint két kanos meleg sráccal – mosolyog vissza hasonló stílusban.
-Itt vér fog folyni – sóhajtja Joonmyun – Kris csinálj velük valamit.
-A te gyerekeid – von vállat Kris és kezébe kapja a kisasztalon felejtett könyvét, majd olvasni kezd – Old meg.
-Mi lenne, ha felváltva lenne hol Taonál, hol Chanyeoléknál? – motyogja közbe Yixing. Baekhyun helyeslően bólint.
-Ha Channienak éppen olyan napja van, akkor Haru Taoval alszik – mosolyog Baek elégedetten – Na?
-Ki van zárva – vágja rá Chanyeol.
-Szerintem is! – veti oda Tao.
-Gyerekek – sóhajtja Joonmyun – És ha saját szobát kapna?
-Rendben – bólint Chanyeol – Sehunt átpateroljuk Jonginhoz.
-Na nem – nyögi az említett – Nincs azaz Isten!
-Akkor azt hiszem ezt el is döntöttük – mosolyog Chanyeol Taora.
-Mi lenne ha inkább ő döntene? – sóhajt fel Jongin – Komolyan, olyan gyerekesek vagytok.
Chanyeol egyből fel is pattan, és Taoval a nyomában a konyhába siet.
-Haru kivel szeretnél aludni? – kérdezi széles mosollyal az arcán Chanyeol. A kislány csak értetlenül pillant fel a colosra, aztán Taora néz. Kyungsoo megsimogatja a kislány haját és rá mosolyog.
-Na hagyd, hogy a két lökött befolyásoljon. Ott alszol ahol szeretnél – a két fiúhoz fordul – Most pedig kifelé a konyhámból.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése