The Tree of Life - 4. fejezet

Annyeong~ és meghoztam ezt is:) elnézést a késésért... az ok megint csak az, hogy a  Wolfchild csúszott, szóval bocsánat érte ._." Sok mondani valóm nincs a fejezetet illetően~ Remélem tetszeni fog, és a véleményeket, tényleg szívesen fogadom ^^  jó olvasást~

Hosszú vörös haj, és egy zöld szempár. Nana ijedten pattan fel, és néz körbe. A helyszín változatlan, még mindig az erdőben vannak. Ő és a fiúk a tűz körül. Sayuri pár méterrel arrébb egy fatövében ücsörög, talán elaludt. Rina pedig még mindig a lehetetlen testpózát tartja a fa ágán. Lehunyja a szemeit, és ismét a lányt látja. Keservesen zokog, és könyörög valakinek. Törékeny teste egy falhoz feszítve. Nana megrázza fejét és feláll. Óvatosan átlépdel a fiúkon, és sétálni indul. Fülében Rina esti szavai csengnek, miszerint egyedül ne bóklásszanak. Még egyszer a lányra pillant, majd tovább indul. Őszhöz hűen hűvös az idő, így összehúzza magán a pulcsit és úgy halad tovább. A közelben madarak csiripelnek, ami a lányt mosolygásra készteti. Mosolyogva tekintget jobbra és balra, amikor lépteket hall meg. Egy pillanatra megtorpan, de mivel nem hall semmit tovább megy. Újra elmosolyodik és tovább lépdel. Pont oldalra fordítja a fejét, amikor meglát valamit.
-Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdezi. Mire a magán épp könnyítő Chanyeol, ijedten hátra fordítja a fejét. Nana, észbe kapva hátat fordít a fiúnak, habár semmit nem látott.
-Te mit keresel itt? – húzza fel idegesen a sliccét az óriás.
-Gondoltam sétálok egyet – nyögi ki a lány – Nem tűnt fel, hogy más is ébren van.
-Nem bírtam aludni – von vállat a fiú, amit persze a lány nem láthat hisz még mindig háttal áll neki – És te?
-Én sem – vallja be a lány – Volt egy furcsa álmom. Egy lányról.
-Egy lányban mi olyan furcsa?
-Nem ő volt furcsa, - háborog a lány a fiú értetlenségén - hanem maga az álom. Sírt. Keservesen. Könyörgött valakinek. És ki volt kötözve valahová. Olyan... Megtört volt.
-Menjünk vissza – int a fejével a fiú, hogy elterelje a lány gondolatait. Mire visszaérnek, már majdnem mindenki ébren van, kivéve a fán szundikáló lányt.
-Hogy a fenébe nem esik le? – értetlenkedik Baekhyun – És miért pont egy fa?
-Nem fognád be? – sóhajt fel Chanyeol – Már kora reggel neki állsz idegesíteni mindenkit?
-Na megszólalt az ész – vigyorodik el gúnyosan az idősebb.
-Magadra célzol? – vonja fel kérdőn szemöldökeit Chanyeol.
-Mi lenne ha nem kezdenétek, kora reggel veszekedni? – nyújtózkodik Rina – Jó reggelt.
-Jó reggelt, unnie – jelenik meg Sayuri – Csináltam reggelit, remélem mindenki éhes.
-Jobban örülnék egy kis kávénak – pillant le Rina – Az is van?
-Talán a táskám alján – mosolyog a lány.
-Remek – jelenik meg az említett táska mellet Rina, ahogy a táskába túr egy apró kis ékszerbe ütköznek ujjai. Óvatosan kiveszi, majd a csomaggal együtt a többiek között bukkan fel. Szomorú mosollyal tanulmányozza az aprócska gyűrűt.
-Az – kezdi Sayu, miközben egy szendvicset nyom az idősebb szabad kezébe – Sajnálom.
-Mit? Ne sajnáld, csak tedd a nyakláncra – és a fiatalabb kezébe nyomja. Sayuri a nyakláncra fűzi a gyűrűt, majd egy aprócska puszi után a pólója alá dugja az ékszert.
-Szép gyűrű – pillant fel a lány arcára Nana. Sayuri csak elmosolyodik, és bólint – Miért nem az ujjadon hordod? – puhatózik.
-Féltem – mosolyog a lány – Mert egy számomra fontos nagyon személytől kaptam – jelenik meg halvány pír az arcán.
-A barátodtól? – mosolyodik el Nana – Én egy nyakláncot kaptam a barátomtól, a szülinapomra. Tudom, mennyire félti az ember az ilyesmit – kuncog, és maga elé révedve Taeminre gondol. Vajon meddig nem fogom látni? – gondolja magában, és felsóhajt.
-Igazából a vőlegényem – jegyzi meg csak úgy mellékesen Sayuri, mire Nana felkapja a fejét.
-Vő-vőlegény? – tátog – Izé, hány éves is vagy?
-Nem olyan idős, mint Rina – nevet fel – De idősebb mint te – kuncog.
-Értem – harap a szendvicsébe. Rina csak csendben majszolgatja a reggelijét, elméjében még mindig az álma foszlányai keringenek. Látta a nővérét. Boldog, hiszen legalább életben van – talán. Ami viszont aggasztja, hogy bátyjáról még ennyit sem tud.
-Körbe nézek a környéken – pattan fel, és a szendvicsét Sayuri kezébe adja – Köszönöm – suttogja és eltűnik. Sayuri csak felsóhajt. Jelen pillanatban a legkisebb Woo állapota jobban aggasztja, mint a két idősebbé. Hisz, hogy akar bármit tenni így Rina? Alig eszik, és a sérülései miatt még mindig gyenge.
-Amúgy akartam már kérdezni – szólal meg Jongdae – de pontosan hová is megyünk?
-Először egy emlékhelyhez – mondja Sayu – Ott van egy faház. Talán pár napig ott is maradunk. A cél állomás, pedig egy amolyan titkos rejtekhely.
-Már minden világos – nyújtózkodik Chanyeol – És mikor indulunk?
-Amint Rina hajlandó visszajönni – sóhajtja – Megpróbálom előkeríteni.
-Zaklatottnak tűnt – jegyzi meg Kyungsoo – Szerintem magányra vágyik.
-Azt hiszem igazad van – sóhajtja Sayuri.

● ● ✘ ● ●  

-Megjöttem – sóhajtja Rina, ahogy feltűnik a semmiből. Óvatosan egy fához lép, majd a törzsén végigcsúszva leül. Mély levegőt vesz, és az őt vizslató Sayurira mered. Sejthette volna, hogy a lány egyből észreveszi a fájdalmát – Megtaláltam a jó utat – hüvelykujjával a háta mögé int – Arra felé. Kábé fél óra séta. A terep egész jó.
-Remek – mosolyog Sayuri – Akkor ha mindenki összeszedte magát indulhatunk is.
-Induljunk – kel fel Rina.
-Te menj elől – lép mellé Sayu. Táskájából előhúz egy jóval kisebb táskát, majd beletúr. Pár pillanattal később egy a sajátjához hasonló kardot húz elő – Ez segít.
-Újabb szakmai titok? – lép melléjük Sehun – Ezt hogy csináltad? – ámul – Csak azt ne mond, hogy tényleg minden női táska olyan mint egy feketelyuk.
-Nem – neveti el magát Sayuri – Egy kis bűbáj – mosolyog sejtelmesen.
-Indulunk? – kérdezi türelmetlenül Rina. Lassan indul el, mit sem törődve a többiekkel. Ahogy lassan lépdel, kihúzza a kardot a hüvelyből és alaposan szemügyre veszi a pengét. Rég volt szüksége arra, hogy ilyen módon védje magát. Felsóhajt, és hátrapillant a válla felett, ahol egy csillogó szempárt tekint meg.
-Lenyűgöző – sóhajtja ábrándosan Tao, mire Rina elmosolyodik. Visszacsúsztatva a kardot a hüvelybe a fiú felé nyújtja – Szabad? – kérdezi.
-Persze – kuncog Rina. Tao óvatosan átveszi az eszközt, és a lány mellé lépve ismét kihúzza a kardot – De látom a sajátodat is hoztad – mutat a fiú vállán függő kardra.
-Igen – mosolyog Tao – A papíron rajta volt. Gondoltam hasznát veszem még.
-Jól gondoltad – Tao visszacsúsztatja a kardot a helyére, majd a lánynak adja.
-Szóval, tényleg olyan nehéz irányítani? – kérdezi a fiú.
-Ha belejössz egyszerű lesz. De addig még sokat kell gyakorolni. Egy pillanat – tűnik el. Tao csak körbe néz, hogy hova lett beszélgető partnere – Itt is vagyok – jelenik meg ismét. Kezében egy virágot tart, feldobja a levegőbe és Taora pillant – Most figyeld – mutat a virágra. Épphogy felemelkedik a levegőbe, amikor a talajt veszi célba. Ahogy zuhanni kezd, hirtelen lelassul és szinte megáll a levegőben.
-Azta – tátja el a száját Tao. Egy ujjal megböki a virágot, mire leesik a földre. A fiú lehajol érte, és ujjai közt tartva figyeli a lágy szirmokat.
-Koncentráció – mondja Rina – Ha akarod próbáld ki. Nem mondom, hogy első alkalommal biztosan sikerülni fog. De akár az is megtörténhet.
-Minden egyes felmenőm tudta ezt irányítani? – pillant a virágra, aztán a lányra.
-Nem – ingatja a fejét Rina – Főleg az utóbbi időben. Azt hiszem ez az én hibám is – sóhajtja a lány. A fiú értetlenül pislog a lányra, de nem akar kényes témát érinteni így inkább nem kérdez rá.

● ● ✘ ● ● 

Nagyjából fél órával később végül elérnek egy nagyobb ösvényt.
-Remek – sétál Rinához Sayuri – Ha jól sejtem, nem sokára odaérünk.
-Attól függ – sóhajt fel Rina – Talán kicsit meg kéne növelni a tempónkat.
Sayuri a lány könyökét elkapva, arrébb húzza a többiektől.
-Ne erőltesd meg magad. Hallod? – kutatja a másik tekintetét aki a földet lesi – Ne csináld ezt, kérlek.
-Mit vársz tőlem? Képtelen vagyok lassítani – sóhajtja.
-Csak ne sietess semmit – mondja. A lány bordáira pillant, amin még mindig kötés van – Mutasd – húzná feljebb a lány felsőjét, de az hirtelen eltűnik.
-Nincs semmi bajom – mondja, egy ágon ülve – Siessünk, mert ilyen tempóban soha nem érünk oda.
Sayuri csak idegesen bámul a lányra, nem akar vitát ezért inkább meg se szólal és visszasétál a helyére.
Az út nagy részét csöndben teszik meg. Néha-néha megkérdezi valaki, hogy mennyi ideig kell menniük még. Általában ilyenkor Rina gyorsabban kezd sétálni, mit sem törődve az oldalában hasogató fájdalommal. Nem festett túl jól, hajnalban amikor megvizsgálta már egész lila volt az oldala. Valószínűleg bordatörés. Nem ez volt az első alkalom, hogy eltörte valamijét, de ez volt az első, hogy nővére nem tudta kezelésbe venni azonnal a fájdalmas részt. Gondolt rá, hogy Yixingnek tart egy gyors órát, de tudja, nem siettetheti a fiút, hisz az mindkettejüknek fájdalmas lesz.
-Nem sokára ott vagyunk – mondja. A nap állásából ítélve már jócskán délután van. A lassú haladás pedig nincs a lány ínyére. Eddig egy tucatszor megálltak már. Volt, hogy valakinek „mosdóba” kellett mennie, vagy csak elfáradtak. Esetleg éhesek voltak, ahogy a legutóbbi nagyjából fél órával ezelőtti pihenőnél is.

● ● ✘ ● ● 

-Az egy ház? – hunyorog Nana, ahogy a távolban meglát valamit.
-Éljen! – örül meg Chanyeol, és kicsit gyorsabban kezdi szedni lábait.
-Ne olyan sietősen – inti le Sayuri – Előbb körül kell nézni a környéken.
Rina hátrasandít a lányra, felidézi a ház felépítését és megpróbál eltűnni, azonban nem sikerül.
-Francba – szűri fogai között – A jó büdös francba – sziszegi. Képessége csődöt mondott, és a fájdalma is erősödik. Hát kellett nekem annyira erőltetnem – gondolja keserű mosollyal az arcán.
-Minden rendben van? – teszi a vállára kezét Sayuri.
-Persze – húzza el a vállát, és a táskáját a lány kezébe nyomja – Én körbe nézek. Ti addig ne menjetek sehová.
Kardját erősen markolva indul a házhoz, közben alaposan végig mérve a tájat. Ahogy közelebb ér a házhoz semmi életjelet nem lát, azonban óvatosnak kell lennie. Így kihúzva a kardot a hüvelyből lép a ház teraszára. Óvatosan nyomja le a kilincset és néz körül a házban. Pár perccel később nyugodtan felsóhajt, majd a teraszra lépve a kardot a magasba emeli. Ezzel jelezve, hogy tiszta a terep. Belép a házba és az aprócska konyhába indul. Épp, hogy kinyitja a hűtő ajtaját hangos nevetés és futó léptek zaja csapja meg füleit.
-Nyertem – hallja az ajtó felől Chanyeol mély tónusát.
-Csak mert csaltál – feleli Jongdae.
-Ha éhesek vagytok van a hűtőben kaja – lép a nappaliba, ahol a két fiú bámészkodik – És ott a fürdő is – mutat egy fehér ajtóra. Jongdae a fürdő felé veszi az irányt, míg a colos a konyhát veszi célba, ő maga pedig a fotelben helyezkedik el. Pár perccel később végül mind a házba lépnek.
-Szuper kis házikó – veti magát a kanapéra Chanyeol – De hogy van a semmi közepén víz? Meg áram? És a hűtő is tömve van.
-Még egyszer régen a testvéreimmel csináltunk egy víztározót – sóhajtja Rina – Mindent magunk működtetünk. Az étel-
-Ezt a helyet elég gyakran használjuk – szól közbe Sayuri – Csinálok valami főtt ételt, addig pihenjetek. A szobákban van pár ágy.
Mindenki megpróbálja elfoglalni magát valamivel. Amint mindenki eltűnt a nappaliból Rina óvatosan a fürdő oson. Becsukja az ajtót, és a tükör elé lép. A kis szekrényből kiszed egy adag fáslit, és pólóját feltűrve megszabadul az előző kötésétől. A színe mit sem változott, ami egyre csak aggasztja. Valaki kopog, mire gyorsan visszahúzza a felsőjét és úgy tesz mintha kezet mosott volna. Ahogy kilép a mosdóból Sehunt pillantja meg.
-Minden rendben? – mosolyog rá.
-Persze – mosolyog vissza a fiú – Már alig várom, hogy elkezdjük a tanulást.
-Majd holnap – rejti a háta mögé a fáslit, ahogy a fiú közelebb lép – Ma még mindenki pihenni fog.
A fiú bemegy a mosdóba, Rina pedig visszaül a fotelbe. Lehunyja a szemeit, és hamar elszenderedik. Végre nem álmodik, így békésen aludhat.

-Minden rendben Jongin-ah? – ül le az említett mellé Yixing – Nagyon csöndes vagy – böki meg a vállát, mire a fiatalabb felpillant és elmosolyodik.
-Csak emésztem ezt az egész helyzetet – mondja kicsit bágyadtan – Ne aggódj hyung.
Megveregeti a vállát, és hátra dől az ágyon – Nagyon kíváncsi vagyok. Gyógyítás – kuncog, és tenyereit kezdi tanulmányozni.
-Kész a vacsora – lép a szobába Nana – Gondoltam szólok – és már ott sincs. Yixing csak tovább fekszik, arra várva, hogy majd Jongin kel fel hamarabb. De rájövő hogy a fiatalabb nem igen akar megmozdulni, feláll, és magával húzza. A kis ház túlsó végében fekvő étkező felé veszik az irányt, ahol majdnem mindenki rájuk vár.
-A többiek? – kérdezi Yixing Minseoktól, ahogy leül mellé – Sehun segít Sayurinak – mondja az idősebb.
-Oh – többet nem is mond, csak az előtte gőzölgő ételeket nézi végig.
-Jó étvágyat – lép be Sayuri, nyomában Sehunnal. Sehun leül a helyére, Sayuri pedig csak a konyhapultnak támaszkodik – Egyetek csak – biztatja a többieket – Nem vagyok a legjobb szakács, de azért remélem ehető.
-És te? – kérdezi Nana.
-Nem vagyok éhes – von vállat, majd felül a pultra és kinéz az ablakon.
-Hol van Rina? – jut Nana eszébe, hogy a harmadik lányt egy ideje nem látta.
-Elaludt. Amikor meg felkeltettem, hogy lehet enni elment sétálni.

Már besötétedett amikor Rina végül visszaér. Gyors köszönés után a fürdőbe libben. A kádba vizet enged, és vetkőzni kezd. Már épp a pólóját húzza fel, amikor valaki a fürdőbe lép.
-Jézusom – nyögi Sayuri és az idősebbhez lép – Miért nem szóltál erről? – csapja be az ajtót, és elkapja az idősebb karjait. Nem szorítja erősen, csak válaszokat akar – Azt mondtad, hogy nem fáj.
-Nem is fáj – suttogja a lány.
-Ne hazudj! – kiált fel, és enyhén megrázza a lányt. Mélyeket lélegzik, és kicsit hátrébb húzódik. Felemeli a kezét, mire Rina lehunyja a szemeit. A fiatalabbik óvatosan a lány arcára futtatja kezeit – Lázad is van – nyögi – Maradj itt egy kicsit, rendben? Mosd meg az arcod – Rina csak bólint egyet. Sayuri kiviharzik a helységből, mire több értetlen tekintett is rátéved. A célszemélyt keresve végig járja a kis házat, végül a konyha asztalnál találja meg.
-Nana – szólítja meg a lányt, aki egy bögre fölött ücsörög és bambul – Tudnál segíteni?
-Pe-persze - pattan fel. A bögrét a mosogatóba helyezi, és követi a másikat a fürdőbe. Amint belép Sayuri becsukja az ajtót. Nana csak értetlenkedve nézi a kád szélén pihegő lányt, aztán Sayurira pillant.
-El kell mennem. Valami gyógynövényt keresnem, de nem hagyhatom egyedül – sóhajtja – Figyelnél rá kérlek? Magas láza van, és ha jól sejtem a bordáival is gond van még.
-Persze, figyelek rá – mosolyog Sayurira – És megpróbálok keríteni egy lázcsillapítót is.
-Köszönöm – mosolyodik el Sayuri megkönnyebbülten – Sietek vissza, ígérem.
Rinához fordul, és a homlokára csúsztatja a kezét – Na jó, Rina. Fél perc és visszajövök, csak maradj itt? Levisszük a lázadat – mondja, és kimegy a fürdőből. A nappali üres, ezért szétnéz a konyhában – Valaki? – a szobákhoz siet és az elsőn egyből bekopog. Semmi válasz, ezért tovább megy. Ismét bekopog, mire egy halk „Gyere” a válasz. A tizenkét fiú elszórtan pihen a szobában – Nincs valamelyikkőtöknek valami gyógyszere? Lázcsillapító?
-Mi történt? – vonja fel szemöldökeit Joonmyun.
-Rinának magas láza van. Sayuri elment valami gyógynövényért. Nem tudom mit kellene tennem.
-Hol van Rina? – kell fel a helyéről, és elindul kifele.
-A fürdőben – mutat az ajtóra a lány.
-Megnézem a gyógyszert – guggol le a táskájához Kyungsoo. Nana Joonmyun után megy, aki már a félájult lányt vizsgálgatja.
-Sayuri azt mondta, hogy valószínűleg a bordájával is van valami – nyúl Rina pólója felé, mire a lány megragadja a kezét, és erőtlenül megrázza a fejét – Engedd meg Rina. Figyelj, ha nem engeded, hogy segítsünk csak rosszabb lesz az egész.
Erőtlenül visszahúzza a kezét, és feljebb gyűri az anyagot.
-Atyám – suttogja a lány – Na jó először a lázaddal kéne valamit kezdenünk talán.

Wolfchild - 3. fejezet

Annyeong~  hát őszintén eléggé bizonytalan voltam ezzel a fejezettel kapcsolatban, ezért is kerül fel csak most ._. nagyon sokat gondolkoztam rajta, mert szerintem túl koreai még... de egyszerűen nem tudom mivel húzni ;_; szóval most a kritikáknak/hozzászólásoknak tényleg nagyon örülnék, mert nagyon elbizonytalanodtam most ._. előre is köszönöm és jó olvasást kívánok~ ^^

Egy héttel Haru megtalálását követően, mindenki kezdi megszeretni a kölyköt. Még az eleinte közönyös és utálatos Tao is, aki mindig elsőként kell fel, hogy kicsit foglalkozhasson reggel a kölyökkel. Most is épp a két fiú szobája előtt hallgatózik, és vár. Csönd van, ezért inkább csak benyit. Először a kosarat nézi meg, bár Haru egyetlen egy éjszakát töltött benne csupán. Végül az ágyhoz lopózik, és körbenéz. A takarón nincs, és a két fiú között se látja. Kicsit vonakodva ugyan, de a takarót is felhúzza róluk, ám a kölyök nincs sehol. Ki engedte ki? Chanyeol soha nem hagyja éjszakára kint, talán valaki ma hamarabb felkelt, mint ő. Halkan oson az ajtóhoz, ám véletlenül megcsúszik és a fenekére huppan, mire feljajdul. A szobában alvó két fiú hirtelen ül fel az ágyban. Chanyeol a szemét dörgöli, míg Kyungsoo szerelméhez bújik és ülve próbál tovább aludni.
-Mi történt Tao? – kérdezi álmosan Chanyeol.
-Csak Haru-t akartam levinni – kel fel a földről fenekét simogatva – De azt hiszem valaki megelőzőt.
-Az előbb még itt volt – ásítja Soo.
-Megnézem lent – indul az ajtó felé Tao.
-Én is jövök – mondja Chanyeol – Aludj még, Soo – hint csókot a fiatalabb feje búbjára. Kyungsoo csak megrázza a fejét, és lassan kimászik az ágyból. Épp hogy kilépnek a szobából, amikor Luhan lép ki a fürdőből.
-Jó reggelt hyung – szólal meg a három fiatalabb egyszerre.
-Jó reggelt fiúk – mosolyog Luhan, és elindul a lépcsőn lefelé. A nappali üresen kong, így a konyha felé veszik az irányt. Ám ami ott várja őket, az mind a négyüket letaglózza. Egy kislány ül az asztalnál, egy hatalmas pólóban és reggelizik.
-Mondjátok azt, hogy ti is látjátok – szörnyülködik Luhan – Nem vagyok pedofil – kántálja magának. A kislány észreveszi őket, és ijedten feláll a széken. Ajkai furcsa fintorra húzódnak, mintha vicsorogna. Alig telik pár másodpercbe és egy kölyök farkas áll a széken, egyenesen a négy fiúra vicsorogva és morogva.
-Atyám – suttogja Tao. Kyungsoo kapcsol elsőként és tesz egy lépést a kölyök felé, aki csak még jobban morogni kezd.
-Nyugodj meg – duruzsolja lágy hangon – Semmi baj – elmosolyodik – Nem bántalak.
A kölyök megrázkódik, és ismét egy gyermek van a széken. Nagy szemekkel bámul a fiúkra, szemeiben pedig könnyek gyűlnek. Kyungsoo egy nagy lépéssel az asztalnál terem és felkapja a kislányt, majd magához szorítja.
-Ez.. ez hogy lehetséges? – suttogja Chanyeol. Kyungsoo a kislányt ringatva fordul feléjük, és fejével int először a hűtő majd a kislány felé. Chanyeol a hűtőhöz megy, kivesz egy doboz tejet, majd a szekrényben kezd kutatni. Egy bögrét vesz elő, majd egy másik szekrényből egy dobozt, amiben kakaó van. Amikor elkészül a kakaóval csöndben a kislányt szorongató fiúhoz lép, és megkocogtatja a vállát. Kyungsoo leül az egyik székre, a kislánnyal az ölében.
-Szereted a kakaót? – kérdezi csendesen a kislánytól. Aprót bólint, közben tovább hüppög. Kyungsoo a kezébe adja a bögrét, és miközben iszik, a hátát simogatja – Megnyugodtál? – suttogja halkan. Aprót bólint és közelebb fészkelődik az őt ölelő fiúhoz – Hogy hívnak kicsi lány?
A kislány ezúttal nem ad semmiféle válasz reakciót. Csendben bámulja a még mindig az ajtóban álló két kínait. Chanyeol lép elé, és guggol le.
-Hívhatunk Harunak? – mosolyog a kislányra, aki szégyenlősen Kyungsoo mellkasához dörgölőzik – Ne félj. Egyikünk se fog bántani, csak szeretnénk tudni mi folyik itt. Rendben? – kedvesen mosolyog, mire a kislány aprót bólint – Hívhatunk Harunak? – kérdezi ismét. A kislány aprót bólint – Szia Haru – integet a fiú, Haru bizonytalanul, de visszainteget – Te voltál a kisfarkas? – Haru szeme ijedten csillan fel, de ismét bólint. Chanyeol is bólint egyet.
-Talán valami normális ruhát kéne szereznünk – szólal meg Luhan, és a Harun lógó pólóra mutat.
-De – egyenesedik fel Chanyeol – Elmegyek venni párat, aztán később veszünk együtt.
-Addig szeretnél megfürdeni, Haru? – kérdezi Kyungsoo. A kislány félénken bólint. Luhan neki áll reggelit készíteni, Chanyeol az emeletre megy felöltözni, Kyungsoo pedig Haruval megy az emeletre. Ahogy elhaladnak Tao mellett, a kislány végig a kínait nézi. Tao csendben figyeli őket, végül úgy dönt, hogy ő is velük tart. Kyungsoo egyenesen a nagyobbik fürdőbe megy, ahol a kádba enged vizet, majd habfürdőt nyom bele. Haru csak csendben figyeli mezítelen kis talpaival a hideg kövön taposva. Amikor elkészül, óvatosan a vízbe ülteti a kislányt.
-Sajnos semmi játékunk nincs – biggyeszti az ajkát a fiú – De körbe nézek azért.
Tao lép a fürdőbe, és sétál a kádhoz.
-Hozok egy törölközőt – áll fel Kyungsoo, Tao csak bólint, majd a kád mellett a földre ül. A kislány csak ül a kádban és a fiút nézi, majd Tao rámosolyog, és a kislány szemeit fürkészi.

Fürdés után együtt mennek a konyhába, Haru ezúttal Tao karjaiban van, aki roppant büszkének tűnik. Habár a kislányból egyetlen szót sem tudtak kicsikarni eddig, egyikük sem volt lehangolt. Nyilván oka volt annak, hogy ott volt, azon az éjszakán.
-Kész a reggeli – mosolyog Luhan. A három fiú csendben lát hozzá, míg Haru csak nézi a tányért – Valami baj van? – szólal meg Luhan. Haru csak megrázza a fejét és fülelni kezd. A nappali felé pillant és ijedten rándul össze. Pár másodperccel később Jongin tűnik fel az ajtóban, egyelőre elég fáradtan ahhoz, hogy elsőre ne vegye észre az asztalnál ülő gyereket.
-Jó reggelt – nyögi és a hűtőhöz lépdel – Nekem is van kaja, vagy oldjam meg?
-A tűzhelyen, Jongin-ah – feleli Luhan. A fiú csak elővesz egy tányért és szed magának reggelit majd helyet foglal az asztalnál. Épp az első falatot veszi a szájába, amikor feltűnik neki a kislány. Szemei elkerekednek és tátogni kezd, mint valami hal – Baj van Jongin-ah? – mosolyodik el Luhan.
-Izé... Melyikkőtöknek van egy ekkora gyereke? – nevet fel kínosan és Luhanra pillant – Vagy csak képzelődök. Estküszöm betett az a két üveg sör, az este.
Haru feljebb húzza a törölközőjét, és a mögé rejtőzik.
-Haru egy... – kezdi Kyungsoo. A fiatalabb a kislányra kapja tekintetét, szemei még inkább elkerekednek.
-Na ne – suttogja.
-Megjöttem – kiáltja Chanyeol. Két szatyorral a kezében tűnik fel, és lép a konyhába – Felpróbálod ezeket Haru? – mosolyog a kislányra. Aprót bólint, és áll fel a székre, hogy a fiú felemelje. A nappaliba mennek, majd a kanapéra telepednek – Remélem jó lesz, Kyungsoo mérései alapján vettem őket. Meg a kedves eladónő segítségével – sóhajtja. Az egyik táskát kiborítja, pár alsónemű, póló, harisnya, nadrág illetve szoknya volt benne – Ha nem tetszik kicserélik.
Jongin lép a nappaliba, és nézi őket. Haru aprót bólint a ruhák láttán, és a magas fiúra pillant.
-Nyugodtan próbáld fel – mondja és kimegy a konyhába, magával húzva a másik fiút is.
-Mond, hogy nem őrültem meg – nyögi a fiatalabb, és a pultnak dől.
-Nem – von vállat Chanyeol – Egyelőre nem tudjuk pontosan mi folyik itt – lejjebb veszi a hangerőt – Haru még kissé bizalmatlan.

-De, hogyan? Úgy értem, ilyen lehetséges egyáltalán? – mutat a nappali felé Jongin. Csendben merednek egymásra, mikor Haru az új ruhácskáiban lép a konyhába. A szoknyája alját gyűrögeti, fejét lehajtja és megáll, majd lassan felpillant a két fiúra.
-Tündéri – mosolyog rá Chanyeol, és Jongint kikerülve a kislányhoz lép. Óvatosan felkapja, majd a karjára ülteti – Szerintetek? – lép az asztalnál ülőkhöz. Tao egyből felpattan a helyéről, és hozzájuk lép.
-Nagyon csinos – simogatja meg a kislány haját, aki halványan elpirul és Tao felé nyúl – Idejössz oppához? – kérdezi. Chanyeol a száját biggyeszti, de Haru bólint.
-Először kimosom a ruhákat – kel fel az asztaltól Kyungsoo – Addig veszek elő valami tiszta pólót.
Tao bólint, és hárman együtt a nappaliba mennek, ahol összeszedik a ruhákat. Majd azokkal együtt az emeletre, Kyungsoo Tao kezébe nyom egy pólót meg egy rövidnadrágot, hogy varázsolja a kislányra, aztán a többit a mosógépbe dobálják egy fél órás gyors mosásra.
-Kész – mondja Kyungsoo – Utána átpakoljuk a szárítóba.
-Addig menjünk és játszunk valamit – mosolyog Tao a kislányra – Rendben?
Haru csak bólint. A nappaliban helyezkednek el, Tao a szőnyegen ölében Haruval, Kyungsoo pedig a kanapén. A kínai a kislány haját birizgálja, még Haru erősen bámul valamire.
-Mit szeretnél, Haru? – kérdezi kedvesen Kyungsoo. A kislány egyik kezecskéjével egy bögrére mutat, ami tele van tollakkal és egyéb író eszközökkel – Rajzolni szeretnél? – mosolyog a kislányra, aki Taora bámul fel és bólogat. A kínai karjai közt a kislánnyal kel fel, majd veszi le az apróság által áhított tárgyat.
-Menjünk a konyhába – mondja Tao – Mielőtt Joonmyunie hyung kiakad.
Tao ölében a kislánnyal telepedik az asztalhoz és nézi, ahogy a kislány valami furcsa motívumokat rajzolgat. Kyungsoo lép mögéjük, és mikor Tao megérzi, hogy állnak mellette felpillant az idősebbre. Összenéznek, de Kyungsoo csak vállat von. Haru csendben rajzolgat, oda se figyelve a fiúra, aki egyik hajtincsét birizgálja. Ám egyszer csak összerezzen, kihúzza magát és fülelni kezd, majd összekuporodik a fiú karjaiban.
-Jó reggelt – dörmögi Kris, még rekedten és a hűtőhöz lép. Sehun sétál be utána, még a szemét dörgölve és a pultnál ülő Luhanhoz lép, hogy a fiú hátának támassza homlokát. Tao a két fiúra pillant, majd az ölében összekuporodó kislányra. Átkarolja az aprócska testet, és lassan ringatni kezdi. Chanyeol lép a konyhába, és ahogy észreveszi a fiú karjai közt bujkáló kislányt hozzájuk lép.
-Mi a baj, Haru? – kérdezi kedvesen, és megsimogatja a kislány karját. Haru a szeme sarkából Sehunra pillant, majd fejét az őt ölelő fiú mellkasához dörgöli.
-Sehun? – kérdezi halkan a magas fiú – Tőle nem kell félned – mosolyog a kislányra Chanyeol – Egyikünk se bántana téged. Ne félj, rendben? – kérdezi. Haru felpillant, egyenesen a colos szemébe meredve, mintha megerősítésre várna. Aztán egyszer csak felemeli a kisujját és a fiúnak nyújtja – Ígérem – bólint a fiú, és összefűzi kisujjaikat. Taora pillant, aki kissé nyugtalanul néz szemeibe, Chanyeol csak bólint és felegyenesedik. Sehun megunva, hogy Luhan nem vesz róla tudomást az asztal felé indul. Először kótyagosan végignéz a két fiún, aztán a fiatalabbik ölében ücsörgő kislányon és… Várjunk csak?! Milyen kislány?!
-Atyám! – nyikkantja a fiatalabb – Mi a szart csináltatok? Elraboltatok egy gyereket? – erre már Kris is felkapja a fejét, és hatalmas szemekkel bámulja a négyest.
-Hülye vagy? – vágja tarkón Chanyeol a fiatalabbat – Ne hangoskodj, mert megijeszted Harut.
Sehun értetlenül bámul az idősebb szemeibe, aztán körbe a többieken végül a kislányra pillant. Hevesen kezdi a fejét rázni, és hátra fordul egyenesen Luhanhoz.
-Lu hyung, mond, hogy Chanyeol megőrült! – néz az idősebbre kérlelő tekintettel. Luhan unott arccal fordul a fiatalabb felé.
-Higgy amit akarsz Sehunnie – von vállat Luhan.
-Itt mindenki megőrült? – hördül fel a legfiatalabb.
-Haru, megmutatod neki? – kérdezi Tao a kislányt. Haru felpillant és egyenesen Sehun döbbent íriszeibe bámul. Aprót bólint, mire Tao feláll, és a székre állítja a kislányt. Haru először félve néz Sehunra és Krisre, akik hatalmasra tágult szemekkel bámulják. Apró pírral az arcán, lehunyja a szemeit. Jongin lép a konyhába, nyakában egy törölközővel, miközben hajából csöpög a víz. Haru aprócska teste megrázkódik és pár pillanattal később egy aprócska farkas csücsül a széken. Ijedt nyikkanásra kapják fel a fejüket a konyhában lévők. Baekhyun arca teljesen sápadt, és fél pillanattal később megindul fejjel a föld felé – ám Jongin még időben elkapja az idősebb derekát.

-Mi a franc volt ez? – kérdezi zihálva Baekhyun miután magához tért. A tizenkét fiú csöndben ücsörög a nappaliban, ahol Haru – immár gyermeki alakjában – a szőnyegen ül – ismét Tao ölében – és bámulja az őt vizslató Sehunt.
-Azt mi is szeretnénk tudni – simít végig a kislány haján Chanyeol, aki Tao mellet kuporog a szőnyegen.
-Ez... ez nem normális – suttogja Joonmyun – Úgy értem, oké felfogtam, hogy egy farkast hazahoztatok. Na de még, hogy pluszba gyerekké is változik. Ez már igazán sok!
Haru aggódva pillant a fiúra, aztán Taora és lebiggyeszti az alsó ajkát.
-Semmi baj – mosolyog a fiú rá, és homlokon csókolja – Nem kell félned, oppa megvéd.
-Ja, ha oppa nem félne még a pókoktól is – mondja gunyorosan Sehun. Tao szeme rávillan, amitől a másik arcáról egyből eltűnik a kissé gúnyos mosoly.
-És mihez akartok vele kezdeni? – fordul Chanyeol felé Minseok, látva, hogy a többiek nem igazán tudnak még reagálni – Úgy értem, nyilván vannak szülei – Haru összerezzen Tao ölében és ismét hozzásimul. Chanyeol elgondolkodva bámul a kislányra, majd párjára. Kyungsoo is hasonlóan néz vissza rá.
-Nem tudom – von vállat végül a colos – De nyilván nem ok nélkül volt aznap este a parkban. Ha esetleg idővel jelentkezne valaki, akkor persze odaadnánk – összeszorul a szíve, hisz már most annyira megkedvelte a kislányt – Ha viszont senki nem jelentkezne érte – itt párjára pillant, aki alig láthatólag bólint. Chanyeol elmosolyodik, és úgy folytatja – akkor szeretnénk, ha itt maradna.
-Chanyeol – szólal meg Joonmyun – Egy gyerek nem vicc.
-Tudom, hyung – mosolyodik el Chanyeol – Nem is annak szántam. Szeretnék felelősségteljesen viselkedni, és remélem ebben ti is támogatni fogtok – mondata inkább kérdésnek hallatszik, de azért szélesen elvigyorodik.
-Hát persze – bólogat hevesen Tao, szeretetteljesen szorongatva az aprócska testet.
-Ti komolyan meg vagytok húzatva – fortyog Sehun – Komolyan mégis mennyi tapasztalatotok van ilyen téren?
-Nyilván több mint neked – feleli Baekhyun – Fejezd be Sehun-ah.
-Fejezd be Sehun-ah – fintorog a fiatalabb – Hát sok sikert a gyerekneveléshez, én elmentem – azzal felpattan a kanapéról és kiviharzik az előszobába.
-Kabátot vegyél – szól utána Kyungsoo.
-Nem vagy az anyám! – kiáltja Sehun, majd egy ajtócsapódás jelzi, hogy elment.
-Én komolyan beverem az orrát – szólal meg Chanyeol.
-Hagyd – inti le Luhan – Szerintem csak megrendítette a kis lelkivilágát, hogy „vetélytársat” kapott. Ne is foglalkozz vele, lenyugszik.
-Mit szeretnél csinálni Haru? – kérdezi vidáman Tao a kislányt. Haru csak az őt vizslató fiúkat nézi, és arcát az őt ölelő kínai mellkasába fúrja – Ne legyél szégyenlős – mosolyog Tao.
-Mi lenne ha kitalálnátok, hogy hol fog aludni? – veti fel az ötletet Luhan, dongsaengjére pillantva.
-Már van alvó helye – feleli duzzogva Chanyeol.
-Na persze – vonja fel Luhan az egyik szemöldökét – Marha kényelmes lehet, köztetek kuporogni. Mellesleg nem akarlak elkeseríteni, de pont mellettetek aludjon?
-Már miért ne? – húzza fel sértődötten az orrát Chanyeol – Inkább mint egy ijedős pandával.
-Héé! Mégiscsak jobb mint két néha ka- Kyungsoo Tao szájára tapasztja a kezét és megcsóválja a fejét.
-Ha egy mód van rá, ne a gyerek előtt – mosolyog és felkapja Harut – Mit szólnál ahhoz, ha sütnénk valami finomat? – mosolyog a kislányra és elindul a konyhába.
-Mit is akartál mondani Tao-ah? – mosolyodik el gúnyosan Chanyeol.
-Hogy mégiscsak jobb lenne neki velem, mint két kanos meleg sráccal – mosolyog vissza hasonló stílusban.
-Itt vér fog folyni – sóhajtja Joonmyun – Kris csinálj velük valamit.
-A te gyerekeid – von vállat Kris és kezébe kapja a kisasztalon felejtett könyvét, majd olvasni kezd – Old meg.
-Mi lenne, ha felváltva lenne hol Taonál, hol Chanyeoléknál? – motyogja közbe Yixing. Baekhyun helyeslően bólint.
-Ha Channienak éppen olyan napja van, akkor Haru Taoval alszik – mosolyog Baek elégedetten – Na?
-Ki van zárva – vágja rá Chanyeol.
-Szerintem is! – veti oda Tao.
-Gyerekek – sóhajtja Joonmyun – És ha saját szobát kapna?
-Rendben – bólint Chanyeol – Sehunt átpateroljuk Jonginhoz.
-Na nem – nyögi az említett – Nincs azaz Isten!
-Akkor azt hiszem ezt el is döntöttük – mosolyog Chanyeol Taora.
-Mi lenne ha inkább ő döntene? – sóhajt fel Jongin – Komolyan, olyan gyerekesek vagytok.
Chanyeol egyből fel is pattan, és Taoval a nyomában a konyhába siet.
-Haru kivel szeretnél aludni? – kérdezi széles mosollyal az arcán Chanyeol. A kislány csak értetlenül pillant fel a colosra, aztán Taora néz. Kyungsoo megsimogatja a kislány haját és rá mosolyog.
-Na hagyd, hogy a két lökött befolyásoljon. Ott alszol ahol szeretnél – a két fiúhoz fordul – Most pedig kifelé a konyhámból.

The Tree of Life - 3. fejezet

Annyeong~ és meghoztam ezt is:) elnézést a késésért, de mivel a Wolfchild csúszott egy hetet, így ezt is csúsztattam egy kicsit. Sok hozzá fűzni valóm nincs a fejezethez, remélem tetszeni fog. Még annyit, hogy kérhetnék véleményeket? Tényleg nagyon sokat jelentene, mivel elég hosszú idő után publikálok újra, így újra szoknom kell, hogy olvasóknak írok nem pedig a számítógépemben porosodik a kész mű ^-^" Hát kívánok jó olvasást Nektek~

Két nappal később mind a tizenhárman maguk elé bambulva ülnek az iskolapadban. Legtöbben inkább felejtenének, de akadnak páran, akik azon agyalnak, hogy a két lánnyal tartanak. Köztük Sehun és Yixing. Yixing, kiskora óta imádta a régi történeteket, főként a hasonló mende-mondákat. Sehun pedig égett a kíváncsiságtól. Nana ideges volt, főleg hogy nem tudta kiverni a fejéből, az eszméletlen lány képét. Annyira elbambult, hogy csak arra eszmélt fel amikor a tanára az asztalára csapott.
-Nyitott szemmel alszunk az órán, Kim kisasszony? – kérdezi lekicsinylő hangnemben az idősödő asszony – Azonnal menjen az igazgatóiba – Nana csak sóhajtva összeszedi a cuccát és táskájával együtt az igazgatóiba sétál. Különösen nem érdekeli, hogy kiküldték óráról. Főleg hogy a fizika és a tanárnő sem tartoznak a kedvencei közé. Ahogy felér az igazgatóihoz, ismerős alakot pillant meg. Az idősebb fiúhoz érve illedelmesen köszön, majd bekopog az irodába. Végül pár perc alatt le is tudja a nagy fejmosást. Az órából van még legalább húsz perc, amihez persze Nanának semmi kedve. Így kilépve az irodából inkább a tető felé veszi az irányt. A colos már eltűnt az ajtó elől, amivel Nana nem igen törődik. A tető ajtót belökve kilép a szabadba, a korláthoz sétál, majd annak támaszkodva az eget kezdi kémlelni.
-Ma este, elmész? – kérdezi hirtelen egy mély hang a háta mögül. Nana ijedten pördül meg, és néz a szőkére.
-Őszintén szólva? Nem tudom. És te oppa?
-Jó kérdés – von vállat – Hogy-hogy nem órán vagy? – támaszkodik ő is a korlátnak.
-Fizika, Ahn sunbaevel. Ki nem állhat engem, és kiküldött, mert elbambultam.
-A kedvenc fizika tanárom – mondja Kris.
-És te miért nem vagy órán? – kérdezi Nana.
-Média óra. Fölösleges.
Csendben bámulják a tájat, és az udvaron focizó fiúkat. Nana hamar kiszúrja Jongint a pályán.
-Szerinted a többiek elmennek? – pillant fel a fiúra.
-Jó kérdés – von vállat a kínai – Sehun nagyon be volt zsongva. A többiekről fogalmam sincs.
-Sehun szerint alig akarták meghallgatni elsőre. Jongin – int fejével a focizó fiú felé – meg Jongdae kiröhögte. Bár a lány bemutatója azért látványos volt, az egyszer biztos.
És nem csak ők ketten voltak tanácstalanok. Ám ahogy a nap a vége felé közeledett, mindnyájan döntésre jutottak.

● ● ✘ ● ●

-Szerinted tényleg bármelyikük is eljön? – nyögi Rina, az oldalát szorongatva. A két nappal ezelőtt szerezett sebeit, ugyan Sayuri kezelésbe vette, ám a repedt – vagy inkább törött – bordákkal ő sem tudott csodát tenni. Aki pedig tudott volna, nem volt velük.
-Szerintem eljönnek – mosolyog a földön ülő lányra Sayuri – Csak várd ki a végét.
-Na persze – nyöszörög Rina – Kilenc óra lesz – vesz egy mély levegőt, hogy feltápászkodjon a földről – Lassan indulhatnánk.
Sayuri párszor körbepillant, majd a nemrég szerzett órájára – Tényleg ezt akarod? Várhatnánk, még egy kicsit.
-Minek? – förmed rá Rina – Bocsánat – sóhajtja – Nem akartam bunkó lenni.
-Semmi baj – mosolyog Sayuri – Tudom, hogy nem hiszel abban, hogy eljönnek. De nekem valami azt súgja, hogy itt lesznek.
-Öt perc – ül vissza Rina, és táskájába túrva előhúz egy pokrócot, amibe aztán beleburkolózik. Sayuri csendben a tájat fürkészi, tekintetével a legapróbb rezdüléseket is meglátva. Nem tudhatja, hogy nem éri-e őket újabb támadás, miközben várakoznak. Eközben Rina szemeit lehunyva a perceket számlálja, amelyek nem akarnak fogyni. Ahogy letelik az idő Sayuri csalódottan pillant körbe, immáron utoljára.
-Menjünk – suttogja maga elé. Rina felpillant rá, lassan visszagyűri a pokrócát a táskájába és óvatosan megpróbál felállni. Lábai elzsibbadtak, és az oldala is fáj. Sayuri óvatosan felhúzza társát a földről. Nagy levegőt vesz, és az oldalán lógó kardra teszi kezét – Hova megyünk? – pillant az idősebbre.
-Egyelőre az emlékhely közelébe – von vállat – Utána meglátjuk.
-Nyithatom? – keze a markolatot szorongatja.
-Nyisd – bólint Rina, és felkapja táskáját, majd Sayurinak is odanyújtja a sajátját.
-Azért én tényleg hittem, hogy eljönnek – mondja csalódottan Sayuri.
-Nem a te hibád – mosolyog Rina – Igazad volt. Ez a világ, és a benne élő emberek teljesen mások. Nyisd ki a kaput – bök a fejével a kardra. Ujjai az anyagra siklanak, és megragadják. Már épp rántaná ki a kardot, mikor léptek zaja csapja meg a fülüket.
-Várjatok! – kiáltozik valaki. Másodpercekkel később egy fiú lép eléjük a fák közül. Izzadt homloka jelzi, hogy idáig futott – Várjatok – nyögi, és térdeire támaszkodik, közben egyik mutatóujját a két lány felé tartja. Eközben Sayuri és Rina összenéz, majd a még mindig lihegő kínaira pillantanak.
-Minden rendben? – kérdezi óvatosan Sayuri. A fiú hevesen bólogatni kezd.
-Egy pillanat még – nyögi majd felegyenesedik – Örülök, hogy még itt vagytok. Azt hittem, hogy már nem lesztek itt – mosolyodik el – De megérte futni.
-Látod, mondtam – vigyorog rá Rinára a fiatalabbik lány.
-Jól van, szép volt Sayu-ah – mosolyog a lányra – Örülök, hogy eljöttél Yixing.
-Hát még én – nevet a fiú – Szóval, a többiek-? – néz körül utánuk kutatva.
-Sehol senki – pillant az égre Rina – Csodálom, hogy te eljöttél.
-Kell némi változatosság – mosolyog a fiú.
-Na jó, ne szobrozzunk tovább – sóhajt Rina – Így is megfagyok. Sayuri?
-Biztos, hogy nyissam? Nem várunk, még?
-Elég időt kaptak – sóhajt Rina – Csak csináld.
-Hé, van itt valaki? – hallanak meg egy újabb hangot, amelyhez egy zseblámpa fénye is társul.
-Erre – kiáltja el magát Sayuri. Pár perccel később Sehun jelenik meg, a nyomában Chanyeol és Jongdae.
-Gyűlünk ám – böki oldalba társát Sayuri, mire a másik felszisszen és távolabb húzódik tőle – Jaj, ne haragudj – szabadkozik.
-Ne törődj vele – legyint Rina – Várunk még valakit? – pillant a három frissen érkezettre. Chanyeol csak Jongdaera pillant, és mindketten vállat vonnak. Sehun pedig zseblámpája segítségével próbál távolabb látni.
-Meg tennéd, hogy másfelé világítasz, és nem a szemembe? – hallják meg Baekhyun felháborodott hangját – Hé, Kyungsoo-ah, merre tűntél?
-Itt – jön a halk felelet a nagy szeműtől, aki sikeresen orra bukott egy fa gyökerében.
-A fele már megvan – pillant körbe Rina – Remek.
-Meg mondaná valaki, hogy miért kellett egy erdő közepére mászni? – hallatszik Tao panaszos kérdése – Ha itt hagytatok, még ki is akadok.
-Senki nem marad itt – mondja Sayuri. Taot pedig nem sokkal később Luhan és Minseok követi.
-Gondolom Kris hyungra ne számítsunk – néz szét a társaságon Sehun – Aztán Jongin. Meg Joonmyun hyung és Nana-
-Itt lesznek – mosolyog sejtelmesen Rina – Csak várjatok.
És valóban. Először Joonmyun és Nana tűnik fel, mire Tao az ő szeretett „ummája” nyakába veti magát. És végül Kris és Jongin is befut, amolyan stílusos késéssel.
-Minden megvan? – kérdezi Rina és Sayura pillant, aki csak bólint – Teljes mértékben átgondoltátok? – pillant aztán a tizenhárom iskolásra – Utolsó lehetőség, hogy haza menjetek. Jól gondoljátok meg.
-Csak menjünk – sóhajtja Nana – Amúgy hová megyünk? Már ha nem vagyok indiszkrét, de egy erdő közepén vagyunk. Busz, vagy vonat nincs a közelben.
Rina elneveti magát – Minek az?
-Szóval az erdőben alszunk? – kérdezi erőtlenül Nana – Már értem, hogy miért volt az a lista – sóhajtja.
-Nyisd ki Sayuri – mosolyog Rina. A fiatalabb a kard markolatára csúsztatja kezét, kisétál a tömeg közepéből, majd előrántja a kardot. Tao szeme felcsillan a kard láttán, a többieket inkább a borzongás járja át a látványra. Sayuri hármat suhint a karddal, mire megjelenik egy japán shoji ajtó.
-Baj van? – kérdezi Rina, látva a lesokkolt arcokat – Komolyan ebből csináltok ekkora problémát? Hogy előtűnik egy ajtó a semmiből? –elneveti magát, és oldalához kap ami ismét szúrni kezd. Sayuri félre áll, és Rina lép a nyíló ajtóhoz – Jöttök, vagy még bámészkodtok egy kicsit? – lép át az ajtón, és eltűnik.
-Szóval? – mosolyog a még mindig maga elé bámuló társaságra Sayuri.
-Öhm – köszörüli meg a torkát Sehun – Lenyűgöző. Hogy csináltad? – nézi meg az ajtót közelebbről – Úgy értem...
-Szakmai titok – mosolyog Sayuri – Menjünk.
Végül mind észbe kapnak, és ugyan kicsit kétkedve, de az ajtó felé indulnak. Átlépve azon a hely nem sokat változik, ugyanúgy egy erdőben vannak. Ám ez sokkal sűrűbb, és halvány köd dereng a talaj fölött. Sayuri lép át utoljára, és egyből az idősebb lányt kutatja tekintetével.
-Rina? Rina merre vagy? – fordul párszor körbe, miután nem leli társát.
-Fent – kiáltja a lány, mire mind felpillantanak. A lány egy hatalmas fa majdnem legfelső ágán egyensúlyozik, ahogy a tájat bámulja – Hol a fenében vagyunk? – terem hirtelen a földön, mire mindenki rákapja a tekintetét.
-Az emlékhelynél – mondja Sayuri.
-Hát nem tudom – sóhajtja a lány – Nem ismerős a hely. Nem tudom merre kéne indulnunk.
-Arra – bök észak felé Sayuri – Innen nem messze kell lennie.
Rina körbe pillant a társaságon, aztán bólint – Te mész elől – fordul Sayuri felé – Ti pedig kövessétek. Sorban, mielőtt nekem itt kitöritek a nyakatokat. Én meg majd hátul leszek.
-Unnie, neked kéne elől menned – szól közbe Sayuri.
-Te mész elől és pont – sóhajtja. Megigazítja a táskáját, hogy az ne csússzon oldalára, majd int a fejével, hogy induljanak. Csendben ballagnak egy ideig, amikor is Kyungsoo szólal meg halkan.
-Hyung – lép közelebb Baekhyunhoz – Szerinted itt vannak ilyen emberevő növények? – kérdezi ártatlanul.
-Soo-ah, ne szórakozz – mondja az idősebb, de azért ő is közelebb lép az előtte haladó Krishez.
-Ott vagyunk már? – sóhajt halkan Jongdae, és hátra pillant a mögötte kullogó Chanyeolra.
-Jó kérdés – von vállat a fiatalabb. Körbe néz, de a fákon kívül nem lát semmit – Sehun-ah, nem akarod elővenni a zseblámpát megint?
-Mindjárt előkotrom – torpan meg, mire a mögötte haladó Jongin a hátának csapódik.
-Bocs – sóhajtja a táncos. Sayuri is megáll, ameddig Sehun a táskája alján kotorászik, és a sor végén sétáló Rinát keresi. Kicsit le maradva sétál a többiek után, közben bizalmatlanul a tájat fürkészve.
-Nem sokára ott vagyunk – mondja Sayuri – Unnie, minden rendben? – kérdezi – Jól érzed magad?
-Kutya bajom – erőltet egy mosolyt arcára – Viszont, aggódom. Nem kéne lassan megérkeznünk?
-Nem sokára ott leszünk – mosolyog Sayu. Miután mindenki rendezte sorait, tovább indulnak. Fél óra séta után egy tisztásra érnek, ahol Sayuri megtorpan és körbe néz. A sor végéről Rina előre sétál, és ő is alaposan körbe néz.
-Szerintem nem jó helyen járunk – suttogja halkan a fiatalabbnak.
-És mit csináljunk most? – kérdezi – Nyissak egy új kaput?
-Áh, ne – legyint Rina – Ki tudja a végén hol lyukadunk ki. Innen holnap oda találunk.
-És ha te teleportálnál? – kérdezi óvatosan.
-Nem tudok – sóhajt a lány – Egyszerre nem tudok mindenkit vinni, ilyen állapotban. És egyesével sem menne. Fáj – sóhajtja – És nem szakadhatunk ketté.
-Akkor maradunk – állapítja meg Sayuri – Szerzek tűzifát. Te addig ülj le.
-Segítek – dobja le a táskáját és a többiek felé fordul – Oké, mindenki. Ma este itt maradunk. Lassan negyed tizenegy, szóval mindenki pakoljon le.
-Szedünk egy kis fát, addig ne tűnjetek el – indul el Sayuri.
-Segítek – pattan fel Sehun, és végig méri az idősebbik lányt – Te csak pihenj le. Fáradtnak tűnsz.
-Semmi bajom – vesz egy mély levegőt.
-Na persze – mondja Sayuri, és lenyomja az egyik fa tövébe – A hátsódon maradsz, ameddig vissza nem érek. Ha megtudom, hogy felálltál, kikötözlek éjszakára.
-Jól van umma – fintorog a lány, és táskáját magához húzza – Ne aggódj.
Végül Sayuri, Sehun, Chanyeol és Jongdae elindulnak fát szedni. A többiek lepakolnak és mindenki elfoglalja magát. Vagyis próbálja.

● ● ✘ ● ●

-Megjöttünk – fúj ki egy nagy adag levegőt Sayuri, és a kör közepére dobja a fákat. Majd miután a fiúk is lerakták, amit szedtek, neki áll egy tűzrakó helyet kirakni. Amikor gondosan összekészítette, pár nagyobb tuskót gyűjt, hogy tudjanak mire ülni. Amikor elkészül tűzet gyújt és helyet foglal. A láng aprócska, és mindenki keserűen nyugtázza, hogy megsülni nem fognak. De azért ők is oda ülnek a tűzhöz.
-Rina, segítenél? – pillant hátra a lányra Sayuri. Amaz csak bólint és táskájával a kezében az utolsó szabadhelyhez sétál. Leül, és a tűz elé kuporodik.
-Nem garantálom a sikert – sóhajtja. Óvatosan az aprócska lángokhoz teszi a kezét és koncentrál. A tűz körül ülők mind furcsán méregetik, kivéve Sayuri, aki mosolyogva figyeli az idősebb lány ténykedését. Alig pár perccel később a lángok növekedni kezdenek. Végül felcsapnak a lángok, kellemes hőt adva ezzel a tűz körül összegyűlteknek.
-Hogy csináltad? – pillant a tűzre Chanyeol, majd a lányra – Úgy értem, csak ültél ott és mégis...
-Mondtam, képesség. A tizenkét erő egyike – ül fel a tuskóra Rina – Mindegyikőtökben rejlik valami.
-Még most sem értem – szólal meg Nana – Tizenkét képességről beszélsz állandóan, de mi tizenhárman vagyunk itt.
-Te más vagy Nana – feleli a lány – A te képességed egyedi. Te vagy – itt elgondolkozik és összeráncolja a homlokát – akiben, nem maguk a képességek rejlenek, hanem maguk a felsőbb hatalmak. Hülyén hangzik – sóhajtja – de ez van. Te vagy az aki, a múltat a jelent és a jövőt is látod – Nana meghökken a lány szavai hallatán, amit Rina is észre vesz – Tapasztaltad már.
-Azt hittem, hogy csak deja vu – suttogja.
-Annak is nevezheted, de ez kicsivel több.
-És mi? – kérdezi izgatottan Sehun.
-Ti vagytok a tizenkét erő birtokosai – mondja Rina – Az őrzők leszármazottai. Mindegyikőtök egy erőt ural.
-Mint például? – vonja fel szemöldökeit Baekhyun.
-A jég, – pillant Minseokra Rina – telekinézis, – tekint Luhanra – repülés, – fordul Kris felé – víz, - pillant Joonmyunra. – Gyógyítás, - jelenik meg Yixing mellett – fény, – tűnik fel Baekhyun mögött – villám, - pislog Jongdaere – tűz, - tekint a vigyorgó óriásra. – Föld – tűnik fel Kyungsoo mellett – idő, - pislog Taora – teleportáció – néz Jonginra – és végül a levegő – mosolyog az izgatott Sehunra.
-És te? – pislog Nana a lányra, aki ismét a fatuskón tűnik fel.
-A testvéreim és én, négy-négy erőt birtoklunk. Mi adtuk ezeket az őseiteknek. Mint látjátok az egyik amit tudok az a teleportáció – mondatát már egy fa alacsonyabb fekvésű ágán fejezi be – A másik három az idő, a föld és a levegő – mondja - Négyötöknek közvetlenül tudok segíteni az elsajátításban. A többieknek főleg a tapasztalataim alapján fogok tudni. Kérdés?
-Most viccelsz, ugye? – kérdezi Kris – Még hogy repülni.
-Ha nem akarsz, ne higgy nekem. De akkor miért is vagy itt? Tudtommal senkit nem kényszerítettem.
-Én csak – hápog a szőke ciklon, mire Joonmyun kuncogni kezd mellette. Még soha nem látta, hogy a szőke nem tud mit válaszolni – Yah! Te meg ne röhögj.
-Egyéb? – helyezkedik el az ágon Rina, úgy hogy hátát a fa tövének veti.
-Mennyi idő, mire megtanuljuk, uralni? – kérdezi Yixing.
-Őszintén? Általában változó, hogy ki mennyi idő alatt sajátítja el – mondja Rina és lehunyja szemeit – Attól is függ, hogy ki mennyire akarja. A koncentrációs képességeitektől. A türelmetektől. Tőlem – von vállat – Azért csodákra ne számítsatok.
-És ha nagyon akarom, és igyekszek? – kérdezi Sehun.
-A levegő elég könnyű – nyugtatja Rina – Ha jól emlékszem először én is azt tanultam meg. A nehezebb a gyógyítás és az idő. Gyógyításnál ügyelni kell, hogy nehogy rosszul süljön el. Ez tapasztalat, amit nem akartok megismerni – sóhajtja – Ha akartok aludjatok, vagy nézettek szét kicsit. De ne tűnjetek el, és legalább párokban sétálgassatok el – húzza fel lábait mellkasához. Sayuri a táskájába kotor és elővesz egy apró nyakláncot, majd a nyakába akasztja.
-Ma este én őrködök – mondja, és feláll. A fának támasztott kardját magához veszi, és úgy sétál el. Mindenki lefekvéshez készülődik, elvégzik a dolgaikat, esznek pára falatot, majd hálózsákba bújnak és óvatosan a tűz körül elhelyezkednek.
-Minden rendben Nana-ah? – suttogja Joonmyun a lánynak.
-Azt hiszem – sóhajtja – Csak kicsit össze vagyok zavarodva.