The Tree of Life - 5. fejezet

Annyeong~ szóval itt az új rész ^-^ remélem elnyeri a tetszéseteket, és hogy kaphatok pár véleményt *-* köszönöm, és jó olvasást~ ^w^
 

-Találtam egy lázcsillapítót – nyit be Kyungsoo, hatalmas szemekkel a lányt bámulja – Ez az? – kérdezi. Joonmyun csak bólint.
-Hoznál egy pohár vizet is? – kérdezi az idősebb – És keresnétek egy pár vékonyabb lepedőt vagy valamit?
-Persze, mindjárt jövök – és azzal kimegy.

Egy jó órával később Sayuri visszatér. Rina láza lejjebb ment, de csak folyamatos hűtés mellett tudják lent tartani a lázát.
-Itt vagyok – lép a fürdőbe Sayuri, ahol most Nana őrködik a lány fölött. A ruháit levette – hogy ne fázzon meg – és egy vékony huzatot borított a lányra, hogy fehérneműjén kívül más is takarja testét.
-Levittük a lázát – sóhajt fel Nana – De nem tartósan.
-Hoztam pár gyógynövényt – veszi elő a kistasakot Sayuri – Ezek remélem segítenek valamennyit. Rina, ki tudsz szállni? – lép a lányhoz. Aprót bólintva jelez, és Sayuri segítségével feláll. Nagy nehezen felsegít rá egy köntöst, és átkíséri a szobájukba.
-És most? – lép a szobába Nana, és becsukja az ajtót.
-Megfőzöm ezeket, utána a bordájára kell tenni – sóhajtja – Remélem segít. Ha nem mást kell kitalálnom – nyögi.
Ameddig Sayuri a gyógynövények megfőzésével bajlódik, Rina félájultan az ágyon fekszik. Nővérét látja maga előtt, és bátyját, akik már annyira hiányoznak neki.

● ● ✘ ● ●

Másnap reggel Sayuri a konyha asztalra dőlve ébred. Egész éjszaka Rina sérülésével bajlódott, nem sok sikerrel. A gyógynövény először úgy tűnt hatásos lesz, de mivel a seb túl nagy volt nem volt elég.
-Jó reggelt – lép a konyhába Joonmyun. Elég éber, és már fel is öltözött. Felrak a kis tűzhelyre egy adag vizet, majd két bögrét elővéve leül a lány mellé.
-Jó reggelt – nyöszörgi Sayuri, és kinyújtóztatja elgémberedett tagjait.
-Sikerült? – mosolyog rá a fiú.
-Nem – sóhajt fel Sayuri – És ameddig Rina helyre nem jön, tovább menni sem tudunk. Pedig innen minél előbb el kéne tűnnünk.
-Miért is? – vált halkabbra Joonmyun.
Sayuri felsóhajt, majd körbe nézve, hogy nincs más a közelben bele kezd – Úgy tűnik aki vagy akik megtámadtak, jártak itt. Ha a házban nem is, de a környéken mindenkép. Nem tudom, hogy tudnak-e a helyről és csak a megfelelő alkalomra várnak. Vagy... Nem akarom Rinát ezzel terhelni, előbb vele kéne kezdeni valamit.
-Rina azt mondta, hogy Yixing gyógyító. Ő nem tudna segíteni?
-Az kockázatos – sóhajt fel Sayuri – Nem biztos, hogy képes rá még. És még ha gyógyítani is tud, nincs elég tapasztalata. Ami Rinának iszonyú fájdalmas lesz, de akár neki is fájdalmat okozhat. Nem kérhetem meg erre – sóhajtja Sayuri.
-Mire nem kérhettek meg? – lép a konyhába a kínai fiú, és a hűtőhöz lép.
Sayuri csak legyint, és a fürdőbe megy, hogy mielőtt megnézi Rinát rendbe szedje magát. Joonmyun elgondolkozik egy pillanatra, hogy megmondja a kínainak, de végül csak vállat von. Talán tényleg mindkettejüknek hatalmas fájdalommal járna.

-Hogy vagy? – kérdezi Sayuri a szobát vizslató lányt.
-Baromira fáj – nyöszörgi és fejét a párnára ejti – Mintha egy rakás elefánt táncolna a bordáimon.
-Nem tudom mit csináljak – gyűlnek könnyek a fiatalabb szemébe – Annyira sajnálom unnie. Az egész az én hibám.
-Ne magadat okold – próbál ülőhelyzetbe kerülni Rina – Nem te tehetsz róla. Hoznál egy teát? Kiszáradt a torkom.
-Persze – tűnik el a lány az ajtó mögött. Megtörli az arcát a sóscseppektől és a konyhába megy. A kis csapat kibővült Baekhyunnal és Kyungsooval, valamint Nanával.
-Hogy van Rina? – kérdezi Nana egy tál müzli fölött ülve.
-Magánál van – mosolyodik el Sayuri – Ez egy kis előre lépés.
Megcsinálja a teát, és pár pirítóst mellé. Mosolyogva lép a szobába, ahol Rina már ülőhelyzetben várja.
-Köszönöm – mondja Rina, és elveszi a tálcát. Ameddig eszik Sayuri a lázát méri.
-Még mindig lázad van – sóhajtja Sayuri.
-Majd elmúlik – von vállat az idősebb és falatozni kezd.
-Hol voltál este? – kérdezi Sayuri, mikor eszébe jut, hogy a magas láz előtt a lány órákra eltűnt.
-Körbenéztem – von vállat Rina.
-Ugye véletlenül sem tovább erőltetted magad? – sóhajt fel Sayuri. Rina abbahagyja a rágást, és jelentőség teljesen a lányra néz – Tudod, jól miről beszélek. A képességeid. Nem működnek – néz vádlón az idősebbre. Rina meghökken. Hát tényleg ennyire ismeri Sayuri, hogy már csak a testbeszédéből levonja a következtetéseket.
-Köszönöm a reggelit – teszi le a tálcát, és mivel eltűnni úgy sem tudna a fiatalabb elől, a takaró alá menekül.
-Nem hiszlek el – nyögi Sayuri, és kezébe véve a tálcát a konyhába megy. A mosoly már nem ragyog az arcán, amit Nana szóvá is tesz.
-Történt valami? – kérdezi óvatosan, mire Sayuri valami olyasmit morog, hogy „Önfejű idióta”. Nana nagyokat pislog a lány hátára, aki lyukat sikál szerencsétlen tányér aljára – Baj van?
-Miért lenne? Minden szép és jó – fújtatja a lány. Mély levegőt vesz, és megfordul – Bocsánat, nem akartam goromba lenni – sóhajtja – Csak Rina az agyamra megy a makacsságával. Tudja, hogy ki nem állhatom, ha ilyen és mégis csinálja. Bezzeg ha Mark itt lenne...
-Akkor nem lennénk itt és ilyen helyzetben – fejezi be a mondatot Rina.
-Rina – mosolyog a lányra Nana – Jobban vagy?
-Igen, köszönöm – hajol meg, és az egyik szekrényhez sétál.
-Keresel valamit? – érdeklődik Sayuri, látva, hogy az idősebb nagyon kutakodik.
-Nem – feleli, és arrébb araszol.
Kis ideig némán figyeli – De látom, hogy valamit keresel.
-Nem keresek semmit, csak körbenézek – dünnyögi.
-Az edények között? – sóhajtja Sayuri és visszafordul a mosatlanhoz.
-Ha tudni akarod, az egész házat átnézem – tápászkodik fel a földről – Valaminek lennie kell.
-Nem akarok beleszólni, a lelkes eszmecserétekbe, de- kezdi Nana, de nem tudja végig mondani. Szemei előtt ismét képek jelennek meg. Rina a lányra pillant, kissé frusztráltan. Ám amikor meglátja a lány ködös tekintetét előtte terem, és kezei közé veszi a lány arcát.
-Nana, hallasz ugye? Tudom, hogy hallasz. Mond el mit látsz – mondja. A lány először nem fogja fel a hallottakat, de mikor eljut a tudatáig a lényeg, beszélni kezd.
-Vörös. Sötét – szemeivel körbe pásztázza a szobát, de hiába. Még mindig máshol jár – Bilincs. Fáj. Egy lány. Sikolyok. Valami törik. Még több sikoly. Börtön. Hideg. A lány sír – ijedten hunyja le a szemeit, mire pár könnycsepp az ő arcán is végigfolyik – Menekülj.
Chanyeol lép a konyhába, és érdeklődve pillant a társaságra, akik Nana köré gyűlve figyelnek.
-Hát itt…? – érdeklődik, és a mosogatónál szobrozó Sayurira pillant.
-Látsz még valamit? – kérdezi Rina – Nana! Látsz még valamit?
-Fájdalom. Nem hagyják abba, ameddig el nem mondja, hol van. Miért? – újabb könnycseppek gördülnek le az arcán – Hagyjátok abba! – zokog fel keservesen, mire Rina csak magához öleli – Menekülj Rina – megrázkódik, és eszméletlenül omlik a lány karjaiba. Rina csak a lány haját simogatja, és nyugtatja magát.
-Ez mit jelent pontosan? – kérdezi értetlenül Yixing.
-Nanának látomása volt – sóhajtja Rina – A nővéremet látta. Kínozzák! – fordul Sayuri felé, most az ő szemében is könnyek csillognak – Valamit tennünk kell. Arra kényszerítik, hogy újra és újra meggyógyítsa magát.
-Rina innen nem tudunk mit tenni. Te egyelőre örülhetsz annak, hogy még élsz. Ők meg – mutat végig a társaság jelenlévő tagjain – nem állnak még készen semmire.
Lehajtja a fejét, és óvatosan felsegíti az eszméletlen lányt. Joonmyun is azonnal talpra áll, és karjaiba kapja a lányt, hogy ne a sebesültnek kelljen megtennie ezt.
-Beviszem a szobába – mosolyog Rinára, mire a lány csak bágyadtan visszamosolyog. Sayurira pillant, majd az ablakon néz ki. Lehunyja a szemét, és összpontosít. Lihegve dől végig az ágyon, mikor feltűnik annak a szélén. Sikerült, de nem szabadna tovább erőltetnie.
-Rina? – hallja a konyha felől Sayuri hangját. Nem törődik vele, bebújik a takaró alá, és megpróbál elaludni.

● ● ✘ ● ●

-Kész az ebéd – lép a nappaliba Sayuri, ahol a társaság pihen. Nana felpillant, és feltápászkodik. Nem rég tért magához, és még elég nyugtalan. Főleg, hogy újra és újra lejátszódik előtte a látomás. Ahogy a konyha felé igyekszik Rina szobájának ajtajára pillant, és egy pillanatra megtorpan.
-Ő nem jön? – fordul Sayuri felé.
-Nem tudom – pillant a lány is az ajtó felé – Velem nem beszél most – a kezében lévő konyharuhára pillant, majd a lányra.
-Ha akarod, én szólok neki – erőltet egy mosolyt az arcára Nana. Sayuri csak biccent, és visszamegy a konyhába, ahová lassan a fiúk is szállingóznak. Nana az ajtóhoz megy, és bekopog. Választ nem kap, ezért óvatosan benyit – Rina? Ébren vagy? – kérdezi halkan. A lány meg sem mozdul, ezért beljebb lép és az ágyhoz araszol. Csupán a lány arca lóg ki a takaró alól, ami ki van pirulva, és csillog az izzadságtól. Nana közelebb lép – Rina? – kérdezi. A lány erőtlenül kinyitja a szemeit, és felnéz a látogatójára. Nana kezét a homlokára helyezi, bár e nélkül is tudja, hogy a lánynak megint magas láza van – Lázas vagy – sóhajt fel.
-Ne szólj neki – suttogja rekedten a fekvő lány.
-Pedig valamit ki kell találnunk – guggol az ágy mellé – A gyógyszer sem használt.
Megcsóválja a fejét, és lehunyja a szemeit – Azért van, mert erőltetem, amit nem kéne. De felbosszantott...
-Inkább pihenj – áll fel Nana – Hozok egy kis ebédet, meg valami gyógyszert bogarászok.
Nana kilopakodik a nappaliba, majd át a másik szobába. A táskáját alaposan feltúrva végül megtalálja a kis túlélő csomagját, amiben van pár gyógyszer. Ezzel együtt megy a konyhába, ahol nem törődve a kérdő pillantásokkal, egy tálcát megpakol étellel és egy kis pohár vizet hozzá rakva a szobába indul. A bent lévő kis asztalra lepakol, és ameddig az étel hűl, a konyhába megy egy nagyobb tálért. Megtölti hideg vízzel, a fürdőben magához vesz egy kisebb törölközőt és visszamegy a beteghez.
-Meg is vagyok – ül le az ágy szélére, és a vizes törölközőt a lány homlokára rakja. Óvatosan felülteti, majd segít neki megenni egy tál levest.
-Köszönöm – suttogja Rina, és lehunyja szemeit.
-Kérsz valamit? – kérdezi óvatosan Nana. Rina csak megrázza a fejét, és befészkeli magát a takaró alá – Hoztam gyógyszert, ha gondolod.
-Köszönöm – hallatszik a takaró takarása alól.
-Nincs mit – mosolyog Nana, bár ezt a másik nem láthatja. A másik tál levest megeszi, közben végig a másikat figyeli.
-Ha nem akarsz, nem kell itt ülnöd – hallatszik Rina hangja.
-Azt hittem elaludtál – mondja Nana és leteszi a tányért, majd felgyűri a takarót és a lány homlokára teszi a kezét – Még mindig lázas vagy – állapítja meg.
-El fog múlni – suttogja csukott szemekkel – Már voltam hasonló helyzetben – kinyitja a szemeit, és nagy nehezen felül. Amikor feláll, Nana is ijedten pattan fel.
-Most meg hova mész? – kérdezi.
-Csak a mosdóba – mosolyog Rina – Nem kell aggódni, tudok vigyázni magamra.
Azért csak utána megy és aggódva figyeli a lányt. Ameddig Rina a fürdőben van, Nana az egyik fotelben foglal helyet. Halkan fülel, hátha a másik lány segítségére kellene sietnie.
-Minden rendben Nana? – lép a nappaliba Sayuri. Nana épp megszólalna, amikor a fürdőből Rina lép ki. Sayurira pillant, majd tudomást sem véve a lányról a konyhába ballag. Sayuri csak felsóhajt és csak a nappaliból figyeli a lányt. Nana siet a lány után, aki már megint keresgél a szekrényekben.
-Valamit keresel? – kérdezi Nana óvatosan – Vagy csak megint körbenézel?
-Kellene lennie pár gyógy-főzetnek a házban – mondja Rina, kikerülve a még mindig a konyhában tébláboló fiúkat.
-Nincsenek sehol – szólal meg az ajtófélfának támaszkodó Sayuri – Már megnéztem mindenhol őket.
-Remek – ül a földre a másik. Térdeit felhúzza, azokra támaszkodik.
-Mit vársz mit tegyek? – kérdezi Sayuri.
-Semmit – nyögi Rina, és lehunyja szemeit – Az égvilágon nem várok már senkitől semmit – suttogja.
-Mi lenne, ha megint vennél egy hűvös fürdőt? Talán segít a lázadon – lép a lányhoz Nana, és a kezét nyújtja neki.
Rina csak felsóhajt – Rendben – egyezik bele, és feláll, majd elsétál a fürdő irányába. Nana csak néz utána, majd ő is kimegy, a konyhában útközben odasúgva Sayurinak.
-Találj ki valamit – és tovább is megy.
Sayuri csak némán figyeli a két lányt, akik először a beteg lány szobájának ajtaja mögött, majd a fürdő szoba ajtaja mögött tűnnek el. Végül visszafordul a konyhában tartózkodó fiúk felé, és Yixingre pillant. A fiú csak nagyokat pislog az őt bámuló lányra, és akarva-akaratlan behúzza a nyakát.

-Yixing – szólal meg a lány – kész vagy arra, hogy elkezdj tanulni? – kérdezi halkan.
-Én- kezdi a kínai és végig néz a társaságon, akik mind őt nézik, majd vissza a lányra – Azt hiszem.
-Remek – sétál a szekrényhez. Egy kicsit kutat a szekrényben majd egy késsel a kezében ül az asztalhoz. A tizenkét fiú hatalmas szemekkel méregeti a lányt, aki teljesen nyugodtan bámulja a kést – Ülj le, és kezdjük.
Yixing hatalmasat nyel, de végül leereszkedik egy székre. Tekintete a lány és a kés között cikázik.
-Nem kell megijedni – sóhajtja a lány. Felkapja a kést, és alaposan megvizsgálja az élét – A gyógyítás az egyik legnehezebb képesség. Ha nem figyelsz elégé, vagy rosszul használod, a beteg alany állapota súlyosbodhat. Vagy akár meg is halhat – tekintetét a fiúra emeli – A fő, hogy koncentrálj. Gondolj vidám dolgokra, a szeretteidre, barátaidra. Olyan dolgokra amik boldoggá tesznek. Röviden ennyi. Készen állsz? – kérdezi Sayuri. Yixing csak ijedten pislog, összegezve az előbb hallottakat. Nyel egyet, és bólint. Sayuri felsóhajt majd a tenyeréhez nyomja a kést, és végig húzza azon. A seb nem túl mély, mégis a vére azonnal felbugyog. Yixing szemei nagyra tágulnak, azt se tudja hirtelen mihez kezdjen.
-Oké – szólal meg Sayu, szemeit összeszorítja – Tedd a kezeid a seb fölé – Yixing úgy tesz, ahogy a lány mondta. Vidám dolgokra gondol, miközben próbál megnyugodni. Csak semmi pánik – ismételgeti magának. Sayuri felszisszen, Yixing pedig még erősebben koncentrál.
-Te is látod, amit én látok? – böki oldalba Jongdae a mellette álló Chanyeolt. A fiú csak bólint, miközben tátott szájjal nézi, ahogy a seb összeforr, és szinte eltűnik.

● ● ✘ ● ●

Sayuri összeszorítja az állkapcsát mielőtt felordíthatna. Egy apró könnycsepp ül szeme sarkában, ami alig várja, hogy alattomosan végigfolyjon az arcán.
-Rendben – lihegi. Egész testében reszket, arcán és nyakán apró izzadság cseppek gyöngyöznek.
-Nagyon fájt? – aggodalmaskodik Yixing.
-Nagyon jól csináltad – mosolyog fáradtan a lány – Lenyűgöző, hogy pár óra alatt mennyit fejlődtél.
-De biztos, hogy erre mind szükség volt? – utal Joonmyun a kissé morbid megoldásokra.
-Ez ezzel jár – fújja ki magát Sayuri – Rina felépülése fontosabb, mint egy-két ártatlan ujjtörés. Ha kipihented magad, holnap megpróbáljuk – néz Yixingre.
-Nem lehetne most? – kérdezi a fiú. Sayuri kicsit döbbenten pislog rá.
-Szerintem pihenned kellene – mondja Sayuri – Rinának több csontja is sérült, ami keményebb munka.
-Ühm – bólint a fiú határozottan – És minél tovább várunk annál rosszabb lesz, nem?
-Talán – motyogja a lány – Rendben, csináljuk – a szobába megy, ahol Rina alszik. Óvatosan átsegíti a lányt a kanapéra, majd szól a fiúnak – Úgy ahogy gyakoroltuk, rendben? – mosolyog a fiúra.
-Rendben – bólint a fiú.
-Próbáld tartalékolni az erőd, ez hosszabb lesz, és fárasztóbb – mondja a fiú mellett állva. Kezeit a lány mellkasa fölött bepozícionálja a seb fölé, majd bólint. Yixing nagy levegőt vesz, és lehunyja a szemét. Pár perc elteltével kezd csak mutatkozni a gyógyítás hatása. Rina halk, fájdalmas nyöszörgései igazolják a gyógyulni kezdő csontokat.
-Nagyon jó – suttogja Sayuri, hogy ne zavarja a fiút a koncentrálásban. Yixing halványan elmosolyodik, és már épp örülni kezdene, amikor Rina fájdalmasan felordít. A többiek kiszaladnak a szobákból, és a kanapé köré gyűlnek.
-Valamit elrontottam? – kérdezi aggódva Yixing. Fél szemmel a lányra pillant, de az nem ad semmiféle választ.
-Semmi baja nincs – jön a válasz. Ám nem Sayuritól. Többen is felkapják a fejüket az ismeretlen hang hallatán, és ledöbbenve nézik az ajtóban álló lányt. Hosszú barna haj, zöld szempár, fekete öltözék.