Blog 2.~ (The Tree of Life 6. fejezet)

Annyeong~ csak azért jelentkezek, hogy szóljak a The Tree of Life 6. fejezete felkerült IDE :) Új blogot kapott a történet, így ezentúl ott lesznek az új fejezetek, ide pedig ezentúl one shot-ok és egyebek fognak kerülni~
Csók Nanami.

Blog~ (Wolfchild 5. fejezet)

Annyeong~ csak azért jelentkezek, hogy szóljak a Wolfchild 5. fejezete felkerült IDE :) Új blogot kapott a történet, így ezentúl ott lesznek az új fejezetek, ide pedig ezentúl one shot-ok és egyebek fognak kerülni~
Csók Nanami.

The Tree of Life - 5. fejezet

Annyeong~ szóval itt az új rész ^-^ remélem elnyeri a tetszéseteket, és hogy kaphatok pár véleményt *-* köszönöm, és jó olvasást~ ^w^
 

-Találtam egy lázcsillapítót – nyit be Kyungsoo, hatalmas szemekkel a lányt bámulja – Ez az? – kérdezi. Joonmyun csak bólint.
-Hoznál egy pohár vizet is? – kérdezi az idősebb – És keresnétek egy pár vékonyabb lepedőt vagy valamit?
-Persze, mindjárt jövök – és azzal kimegy.

Egy jó órával később Sayuri visszatér. Rina láza lejjebb ment, de csak folyamatos hűtés mellett tudják lent tartani a lázát.
-Itt vagyok – lép a fürdőbe Sayuri, ahol most Nana őrködik a lány fölött. A ruháit levette – hogy ne fázzon meg – és egy vékony huzatot borított a lányra, hogy fehérneműjén kívül más is takarja testét.
-Levittük a lázát – sóhajt fel Nana – De nem tartósan.
-Hoztam pár gyógynövényt – veszi elő a kistasakot Sayuri – Ezek remélem segítenek valamennyit. Rina, ki tudsz szállni? – lép a lányhoz. Aprót bólintva jelez, és Sayuri segítségével feláll. Nagy nehezen felsegít rá egy köntöst, és átkíséri a szobájukba.
-És most? – lép a szobába Nana, és becsukja az ajtót.
-Megfőzöm ezeket, utána a bordájára kell tenni – sóhajtja – Remélem segít. Ha nem mást kell kitalálnom – nyögi.
Ameddig Sayuri a gyógynövények megfőzésével bajlódik, Rina félájultan az ágyon fekszik. Nővérét látja maga előtt, és bátyját, akik már annyira hiányoznak neki.

● ● ✘ ● ●

Másnap reggel Sayuri a konyha asztalra dőlve ébred. Egész éjszaka Rina sérülésével bajlódott, nem sok sikerrel. A gyógynövény először úgy tűnt hatásos lesz, de mivel a seb túl nagy volt nem volt elég.
-Jó reggelt – lép a konyhába Joonmyun. Elég éber, és már fel is öltözött. Felrak a kis tűzhelyre egy adag vizet, majd két bögrét elővéve leül a lány mellé.
-Jó reggelt – nyöszörgi Sayuri, és kinyújtóztatja elgémberedett tagjait.
-Sikerült? – mosolyog rá a fiú.
-Nem – sóhajt fel Sayuri – És ameddig Rina helyre nem jön, tovább menni sem tudunk. Pedig innen minél előbb el kéne tűnnünk.
-Miért is? – vált halkabbra Joonmyun.
Sayuri felsóhajt, majd körbe nézve, hogy nincs más a közelben bele kezd – Úgy tűnik aki vagy akik megtámadtak, jártak itt. Ha a házban nem is, de a környéken mindenkép. Nem tudom, hogy tudnak-e a helyről és csak a megfelelő alkalomra várnak. Vagy... Nem akarom Rinát ezzel terhelni, előbb vele kéne kezdeni valamit.
-Rina azt mondta, hogy Yixing gyógyító. Ő nem tudna segíteni?
-Az kockázatos – sóhajt fel Sayuri – Nem biztos, hogy képes rá még. És még ha gyógyítani is tud, nincs elég tapasztalata. Ami Rinának iszonyú fájdalmas lesz, de akár neki is fájdalmat okozhat. Nem kérhetem meg erre – sóhajtja Sayuri.
-Mire nem kérhettek meg? – lép a konyhába a kínai fiú, és a hűtőhöz lép.
Sayuri csak legyint, és a fürdőbe megy, hogy mielőtt megnézi Rinát rendbe szedje magát. Joonmyun elgondolkozik egy pillanatra, hogy megmondja a kínainak, de végül csak vállat von. Talán tényleg mindkettejüknek hatalmas fájdalommal járna.

-Hogy vagy? – kérdezi Sayuri a szobát vizslató lányt.
-Baromira fáj – nyöszörgi és fejét a párnára ejti – Mintha egy rakás elefánt táncolna a bordáimon.
-Nem tudom mit csináljak – gyűlnek könnyek a fiatalabb szemébe – Annyira sajnálom unnie. Az egész az én hibám.
-Ne magadat okold – próbál ülőhelyzetbe kerülni Rina – Nem te tehetsz róla. Hoznál egy teát? Kiszáradt a torkom.
-Persze – tűnik el a lány az ajtó mögött. Megtörli az arcát a sóscseppektől és a konyhába megy. A kis csapat kibővült Baekhyunnal és Kyungsooval, valamint Nanával.
-Hogy van Rina? – kérdezi Nana egy tál müzli fölött ülve.
-Magánál van – mosolyodik el Sayuri – Ez egy kis előre lépés.
Megcsinálja a teát, és pár pirítóst mellé. Mosolyogva lép a szobába, ahol Rina már ülőhelyzetben várja.
-Köszönöm – mondja Rina, és elveszi a tálcát. Ameddig eszik Sayuri a lázát méri.
-Még mindig lázad van – sóhajtja Sayuri.
-Majd elmúlik – von vállat az idősebb és falatozni kezd.
-Hol voltál este? – kérdezi Sayuri, mikor eszébe jut, hogy a magas láz előtt a lány órákra eltűnt.
-Körbenéztem – von vállat Rina.
-Ugye véletlenül sem tovább erőltetted magad? – sóhajt fel Sayuri. Rina abbahagyja a rágást, és jelentőség teljesen a lányra néz – Tudod, jól miről beszélek. A képességeid. Nem működnek – néz vádlón az idősebbre. Rina meghökken. Hát tényleg ennyire ismeri Sayuri, hogy már csak a testbeszédéből levonja a következtetéseket.
-Köszönöm a reggelit – teszi le a tálcát, és mivel eltűnni úgy sem tudna a fiatalabb elől, a takaró alá menekül.
-Nem hiszlek el – nyögi Sayuri, és kezébe véve a tálcát a konyhába megy. A mosoly már nem ragyog az arcán, amit Nana szóvá is tesz.
-Történt valami? – kérdezi óvatosan, mire Sayuri valami olyasmit morog, hogy „Önfejű idióta”. Nana nagyokat pislog a lány hátára, aki lyukat sikál szerencsétlen tányér aljára – Baj van?
-Miért lenne? Minden szép és jó – fújtatja a lány. Mély levegőt vesz, és megfordul – Bocsánat, nem akartam goromba lenni – sóhajtja – Csak Rina az agyamra megy a makacsságával. Tudja, hogy ki nem állhatom, ha ilyen és mégis csinálja. Bezzeg ha Mark itt lenne...
-Akkor nem lennénk itt és ilyen helyzetben – fejezi be a mondatot Rina.
-Rina – mosolyog a lányra Nana – Jobban vagy?
-Igen, köszönöm – hajol meg, és az egyik szekrényhez sétál.
-Keresel valamit? – érdeklődik Sayuri, látva, hogy az idősebb nagyon kutakodik.
-Nem – feleli, és arrébb araszol.
Kis ideig némán figyeli – De látom, hogy valamit keresel.
-Nem keresek semmit, csak körbenézek – dünnyögi.
-Az edények között? – sóhajtja Sayuri és visszafordul a mosatlanhoz.
-Ha tudni akarod, az egész házat átnézem – tápászkodik fel a földről – Valaminek lennie kell.
-Nem akarok beleszólni, a lelkes eszmecserétekbe, de- kezdi Nana, de nem tudja végig mondani. Szemei előtt ismét képek jelennek meg. Rina a lányra pillant, kissé frusztráltan. Ám amikor meglátja a lány ködös tekintetét előtte terem, és kezei közé veszi a lány arcát.
-Nana, hallasz ugye? Tudom, hogy hallasz. Mond el mit látsz – mondja. A lány először nem fogja fel a hallottakat, de mikor eljut a tudatáig a lényeg, beszélni kezd.
-Vörös. Sötét – szemeivel körbe pásztázza a szobát, de hiába. Még mindig máshol jár – Bilincs. Fáj. Egy lány. Sikolyok. Valami törik. Még több sikoly. Börtön. Hideg. A lány sír – ijedten hunyja le a szemeit, mire pár könnycsepp az ő arcán is végigfolyik – Menekülj.
Chanyeol lép a konyhába, és érdeklődve pillant a társaságra, akik Nana köré gyűlve figyelnek.
-Hát itt…? – érdeklődik, és a mosogatónál szobrozó Sayurira pillant.
-Látsz még valamit? – kérdezi Rina – Nana! Látsz még valamit?
-Fájdalom. Nem hagyják abba, ameddig el nem mondja, hol van. Miért? – újabb könnycseppek gördülnek le az arcán – Hagyjátok abba! – zokog fel keservesen, mire Rina csak magához öleli – Menekülj Rina – megrázkódik, és eszméletlenül omlik a lány karjaiba. Rina csak a lány haját simogatja, és nyugtatja magát.
-Ez mit jelent pontosan? – kérdezi értetlenül Yixing.
-Nanának látomása volt – sóhajtja Rina – A nővéremet látta. Kínozzák! – fordul Sayuri felé, most az ő szemében is könnyek csillognak – Valamit tennünk kell. Arra kényszerítik, hogy újra és újra meggyógyítsa magát.
-Rina innen nem tudunk mit tenni. Te egyelőre örülhetsz annak, hogy még élsz. Ők meg – mutat végig a társaság jelenlévő tagjain – nem állnak még készen semmire.
Lehajtja a fejét, és óvatosan felsegíti az eszméletlen lányt. Joonmyun is azonnal talpra áll, és karjaiba kapja a lányt, hogy ne a sebesültnek kelljen megtennie ezt.
-Beviszem a szobába – mosolyog Rinára, mire a lány csak bágyadtan visszamosolyog. Sayurira pillant, majd az ablakon néz ki. Lehunyja a szemét, és összpontosít. Lihegve dől végig az ágyon, mikor feltűnik annak a szélén. Sikerült, de nem szabadna tovább erőltetnie.
-Rina? – hallja a konyha felől Sayuri hangját. Nem törődik vele, bebújik a takaró alá, és megpróbál elaludni.

● ● ✘ ● ●

-Kész az ebéd – lép a nappaliba Sayuri, ahol a társaság pihen. Nana felpillant, és feltápászkodik. Nem rég tért magához, és még elég nyugtalan. Főleg, hogy újra és újra lejátszódik előtte a látomás. Ahogy a konyha felé igyekszik Rina szobájának ajtajára pillant, és egy pillanatra megtorpan.
-Ő nem jön? – fordul Sayuri felé.
-Nem tudom – pillant a lány is az ajtó felé – Velem nem beszél most – a kezében lévő konyharuhára pillant, majd a lányra.
-Ha akarod, én szólok neki – erőltet egy mosolyt az arcára Nana. Sayuri csak biccent, és visszamegy a konyhába, ahová lassan a fiúk is szállingóznak. Nana az ajtóhoz megy, és bekopog. Választ nem kap, ezért óvatosan benyit – Rina? Ébren vagy? – kérdezi halkan. A lány meg sem mozdul, ezért beljebb lép és az ágyhoz araszol. Csupán a lány arca lóg ki a takaró alól, ami ki van pirulva, és csillog az izzadságtól. Nana közelebb lép – Rina? – kérdezi. A lány erőtlenül kinyitja a szemeit, és felnéz a látogatójára. Nana kezét a homlokára helyezi, bár e nélkül is tudja, hogy a lánynak megint magas láza van – Lázas vagy – sóhajt fel.
-Ne szólj neki – suttogja rekedten a fekvő lány.
-Pedig valamit ki kell találnunk – guggol az ágy mellé – A gyógyszer sem használt.
Megcsóválja a fejét, és lehunyja a szemeit – Azért van, mert erőltetem, amit nem kéne. De felbosszantott...
-Inkább pihenj – áll fel Nana – Hozok egy kis ebédet, meg valami gyógyszert bogarászok.
Nana kilopakodik a nappaliba, majd át a másik szobába. A táskáját alaposan feltúrva végül megtalálja a kis túlélő csomagját, amiben van pár gyógyszer. Ezzel együtt megy a konyhába, ahol nem törődve a kérdő pillantásokkal, egy tálcát megpakol étellel és egy kis pohár vizet hozzá rakva a szobába indul. A bent lévő kis asztalra lepakol, és ameddig az étel hűl, a konyhába megy egy nagyobb tálért. Megtölti hideg vízzel, a fürdőben magához vesz egy kisebb törölközőt és visszamegy a beteghez.
-Meg is vagyok – ül le az ágy szélére, és a vizes törölközőt a lány homlokára rakja. Óvatosan felülteti, majd segít neki megenni egy tál levest.
-Köszönöm – suttogja Rina, és lehunyja szemeit.
-Kérsz valamit? – kérdezi óvatosan Nana. Rina csak megrázza a fejét, és befészkeli magát a takaró alá – Hoztam gyógyszert, ha gondolod.
-Köszönöm – hallatszik a takaró takarása alól.
-Nincs mit – mosolyog Nana, bár ezt a másik nem láthatja. A másik tál levest megeszi, közben végig a másikat figyeli.
-Ha nem akarsz, nem kell itt ülnöd – hallatszik Rina hangja.
-Azt hittem elaludtál – mondja Nana és leteszi a tányért, majd felgyűri a takarót és a lány homlokára teszi a kezét – Még mindig lázas vagy – állapítja meg.
-El fog múlni – suttogja csukott szemekkel – Már voltam hasonló helyzetben – kinyitja a szemeit, és nagy nehezen felül. Amikor feláll, Nana is ijedten pattan fel.
-Most meg hova mész? – kérdezi.
-Csak a mosdóba – mosolyog Rina – Nem kell aggódni, tudok vigyázni magamra.
Azért csak utána megy és aggódva figyeli a lányt. Ameddig Rina a fürdőben van, Nana az egyik fotelben foglal helyet. Halkan fülel, hátha a másik lány segítségére kellene sietnie.
-Minden rendben Nana? – lép a nappaliba Sayuri. Nana épp megszólalna, amikor a fürdőből Rina lép ki. Sayurira pillant, majd tudomást sem véve a lányról a konyhába ballag. Sayuri csak felsóhajt és csak a nappaliból figyeli a lányt. Nana siet a lány után, aki már megint keresgél a szekrényekben.
-Valamit keresel? – kérdezi Nana óvatosan – Vagy csak megint körbenézel?
-Kellene lennie pár gyógy-főzetnek a házban – mondja Rina, kikerülve a még mindig a konyhában tébláboló fiúkat.
-Nincsenek sehol – szólal meg az ajtófélfának támaszkodó Sayuri – Már megnéztem mindenhol őket.
-Remek – ül a földre a másik. Térdeit felhúzza, azokra támaszkodik.
-Mit vársz mit tegyek? – kérdezi Sayuri.
-Semmit – nyögi Rina, és lehunyja szemeit – Az égvilágon nem várok már senkitől semmit – suttogja.
-Mi lenne, ha megint vennél egy hűvös fürdőt? Talán segít a lázadon – lép a lányhoz Nana, és a kezét nyújtja neki.
Rina csak felsóhajt – Rendben – egyezik bele, és feláll, majd elsétál a fürdő irányába. Nana csak néz utána, majd ő is kimegy, a konyhában útközben odasúgva Sayurinak.
-Találj ki valamit – és tovább is megy.
Sayuri csak némán figyeli a két lányt, akik először a beteg lány szobájának ajtaja mögött, majd a fürdő szoba ajtaja mögött tűnnek el. Végül visszafordul a konyhában tartózkodó fiúk felé, és Yixingre pillant. A fiú csak nagyokat pislog az őt bámuló lányra, és akarva-akaratlan behúzza a nyakát.

-Yixing – szólal meg a lány – kész vagy arra, hogy elkezdj tanulni? – kérdezi halkan.
-Én- kezdi a kínai és végig néz a társaságon, akik mind őt nézik, majd vissza a lányra – Azt hiszem.
-Remek – sétál a szekrényhez. Egy kicsit kutat a szekrényben majd egy késsel a kezében ül az asztalhoz. A tizenkét fiú hatalmas szemekkel méregeti a lányt, aki teljesen nyugodtan bámulja a kést – Ülj le, és kezdjük.
Yixing hatalmasat nyel, de végül leereszkedik egy székre. Tekintete a lány és a kés között cikázik.
-Nem kell megijedni – sóhajtja a lány. Felkapja a kést, és alaposan megvizsgálja az élét – A gyógyítás az egyik legnehezebb képesség. Ha nem figyelsz elégé, vagy rosszul használod, a beteg alany állapota súlyosbodhat. Vagy akár meg is halhat – tekintetét a fiúra emeli – A fő, hogy koncentrálj. Gondolj vidám dolgokra, a szeretteidre, barátaidra. Olyan dolgokra amik boldoggá tesznek. Röviden ennyi. Készen állsz? – kérdezi Sayuri. Yixing csak ijedten pislog, összegezve az előbb hallottakat. Nyel egyet, és bólint. Sayuri felsóhajt majd a tenyeréhez nyomja a kést, és végig húzza azon. A seb nem túl mély, mégis a vére azonnal felbugyog. Yixing szemei nagyra tágulnak, azt se tudja hirtelen mihez kezdjen.
-Oké – szólal meg Sayu, szemeit összeszorítja – Tedd a kezeid a seb fölé – Yixing úgy tesz, ahogy a lány mondta. Vidám dolgokra gondol, miközben próbál megnyugodni. Csak semmi pánik – ismételgeti magának. Sayuri felszisszen, Yixing pedig még erősebben koncentrál.
-Te is látod, amit én látok? – böki oldalba Jongdae a mellette álló Chanyeolt. A fiú csak bólint, miközben tátott szájjal nézi, ahogy a seb összeforr, és szinte eltűnik.

● ● ✘ ● ●

Sayuri összeszorítja az állkapcsát mielőtt felordíthatna. Egy apró könnycsepp ül szeme sarkában, ami alig várja, hogy alattomosan végigfolyjon az arcán.
-Rendben – lihegi. Egész testében reszket, arcán és nyakán apró izzadság cseppek gyöngyöznek.
-Nagyon fájt? – aggodalmaskodik Yixing.
-Nagyon jól csináltad – mosolyog fáradtan a lány – Lenyűgöző, hogy pár óra alatt mennyit fejlődtél.
-De biztos, hogy erre mind szükség volt? – utal Joonmyun a kissé morbid megoldásokra.
-Ez ezzel jár – fújja ki magát Sayuri – Rina felépülése fontosabb, mint egy-két ártatlan ujjtörés. Ha kipihented magad, holnap megpróbáljuk – néz Yixingre.
-Nem lehetne most? – kérdezi a fiú. Sayuri kicsit döbbenten pislog rá.
-Szerintem pihenned kellene – mondja Sayuri – Rinának több csontja is sérült, ami keményebb munka.
-Ühm – bólint a fiú határozottan – És minél tovább várunk annál rosszabb lesz, nem?
-Talán – motyogja a lány – Rendben, csináljuk – a szobába megy, ahol Rina alszik. Óvatosan átsegíti a lányt a kanapéra, majd szól a fiúnak – Úgy ahogy gyakoroltuk, rendben? – mosolyog a fiúra.
-Rendben – bólint a fiú.
-Próbáld tartalékolni az erőd, ez hosszabb lesz, és fárasztóbb – mondja a fiú mellett állva. Kezeit a lány mellkasa fölött bepozícionálja a seb fölé, majd bólint. Yixing nagy levegőt vesz, és lehunyja a szemét. Pár perc elteltével kezd csak mutatkozni a gyógyítás hatása. Rina halk, fájdalmas nyöszörgései igazolják a gyógyulni kezdő csontokat.
-Nagyon jó – suttogja Sayuri, hogy ne zavarja a fiút a koncentrálásban. Yixing halványan elmosolyodik, és már épp örülni kezdene, amikor Rina fájdalmasan felordít. A többiek kiszaladnak a szobákból, és a kanapé köré gyűlnek.
-Valamit elrontottam? – kérdezi aggódva Yixing. Fél szemmel a lányra pillant, de az nem ad semmiféle választ.
-Semmi baja nincs – jön a válasz. Ám nem Sayuritól. Többen is felkapják a fejüket az ismeretlen hang hallatán, és ledöbbenve nézik az ajtóban álló lányt. Hosszú barna haj, zöld szempár, fekete öltözék.

Wolfchild - 4. fejezet

Huh, hát végül csak eljutottam idáig~ sok mindent nem fűznék a fejezethez, remélem elnyeri a tetszéseteket ^^ a véleményeteket pedig várom akár ide, akár a Facebook-on :D jó olvasást~ ^w^

-Ez teljességgel kizárt – nyöszörgi a kanapén fekvő Sehun, náthás hangon.
-Sajnálom Sehunnie, de Harura vigyázni kell. Neked meg itthon kell maradnod – von vállat Chanyeol.
-Ki van zárva, hogy vigyázzak rá – nyögi és tüsszent egyet.
-Szerintem is inkább ő fog rád vigyázni – ül a kanapé karfájára Kyungsoo, és a fiatalabb homlokára csúsztatja a tenyerét – Látod? Kellett neked kabát nélkül rohangálnod tegnap. Most aztán magadra vess.
-Jól van anyuci, vettem – nyögi a fiú és lehunyja a szemeit – De muszáj itt hagynotok? – utal a kislányra – Nekem még tanulnom kell, a héten be kell adnom két esszét.
-Majd én beadom – paskolja meg a fejét Jongin – Csak írd meg őket.
-Hirtelen mindenki milyen segítőkész… - prüszköl a legfiatalabb – Utállak titeket – motyogja.
-Tégy úgy – mosolyodik el Chanyeol – Na én mentem. Jó légy Sehunnie.
-Ah – nyögi válaszként a fiatalabb.
-Oké, Sehun kaja a hűtőben, egyetek. Haru már ébren van, de Tao még egy kicsit itthon van. Ha elment, Harut lehozza. Figyelj rá, kérlek – mondja Kyungsoo – Rendben?
-Rendben... aludhatok? – zsörtölődik a fiatalabb.
-Persze, de ne felejtsd el, oké?
-Oké. Viszlát hyung... – motyogja a fiatalabb és elhelyezkedik a takaró alatt.

Amikor ismét kinyitja a szemét Taot pillantja meg, kezében a kislánnyal.
-Sehun-ah? Mennem kell – Harut leteszi a földre, homlokon csókolja és megsimogatja a fejét – Vigyázz magadra, jó? Figyelj Sehunra és ne hagyd magad. Sietek haza – azzal feláll és elmegy. Haru csak less egy ideig a fiú után, majd az őt a kanapéról kémlelő fiúra tekint.
-Mi van? – morogja morcosan a takaró leple alól Sehun – Éhes vagy? – kérdezi, Haru csak megrázza a fejét és letelepedik a kávézó asztal mellé, hogy a Chanyeoltól kapott füzetbe kezdjen rajzolgatni.
A nap nagy részét Sehun lustálkodva tölti, csupán néha megy a konyhába, hogy a rábízott „terhet” megetesse. Azonban délután rájön, hogy másnapra be kell adnia biológiára egy szakdolgozatot. Persze, a szakdogához szükséges filmet még nem sikerült megnéznie, ezért úgy dönt ebéd után, hogy ennek is itt az ideje.
-Maradj csendben, jó? – fordul a kislányhoz miközben a dvd-lejátszóval szöszmötöl – habár a kislány még mindig nem szólt egy árva szót sem. A fiú mit sem törődve vele vetődik a kanapéra, és indítja el a filmet. Haru is érdeklődve fordul a tévé-készülék felé, és hatalmasra nyílt szemekkel vizslatja a masinát. Aztán ijedten húzódik hátrébb amikor a film kezdő jelentében egy véres pofájú farkas tűnik fel. Aprócska szája megremeg, de továbbra is csak a televízióra figyel. Sehun ebből persze semmit nem vesz észre, csak átolvassa a kapott jegyzetet, hogy mire kell oda figyelnie majd a film során.
Jó fél órával később a természetfilm kezd durvára fordulni, sorra mutatva a farkasok közt dúló véres háborúkat. Sehun unottan firkant fel a jegyzetei közé valamit, mikor halk szipogásszerű hangra lesz figyelmes. Leállítja a filmet, és felül majd körbenéz. Végül meglátja a kanapé előtt gubbasztó aprócska testet, aki térdeit felhúzva öleli át magát, egészen az ülőalkalmatossághoz préselődve. Sehun homlokráncolva figyeli a rázkódó testet, majd fel a tévére. A kislány nyilván megijedt, amikor az alfapár széttépett egy a területükre betolakodó magányos farkast.
-Hé – szólítja meg a kislányt, ám az ügyet sem vet rá. Sehun felsóhajt, tudja jól, hogy meg kell vigasztalnia a kislányt. Hisz ha hyungjai erre érnének haza, nyilván mindenért őt okolnál. Az már más kérdés, hogy teljesen jogosan állítanák ezt. Még mindig a kanapén ülve, óvatosan közelebb csúszik a kislányhoz – Hé – szólítja meg, ezúttal sokkal lágyabb hangon. De a kislány erre se ad választ, így Sehun a földre huppan. Egy kis ideig bámulja az összekuporodó testet, majd egyik kezét a kislány hátára simítja. Haru csak megrezzen, és még összébb húzza magát, mire a fiú közelebb húzódik hozzá. Óvatosan az ölébe emeli, mire Haru inkább menekülne, ám Sehun kissé esetlen ringatási kísérletére visszahuppan és arcát a fiú mellkasába fúrja.

Luhan halkan nyit be a lakás ajtaján, és alaposan körbenéz. Csend van, és semmi féle motoszkálást nem hall. Így lerúgja cipőit és elindul a nappali felé. A tv képernyőjén egy farkast lát, ám az otthon maradt két gyereket sehol sem látja. Ahogy közelebb lép a kanapéhoz, hogy kikapcsolja a tévét, megpillantja a kanapén szunyókáló Sehunt a mellkasán fekvő Haruval. Luhan először elcsodálkozik, végül csak mosolyogva figyeli őket, és rájuk teríti a kanapé háttámláján lévő pokrócot. Halkan a konyhába megy, hogy melegítsen magának valami ételt, aztán az előszobába, hogy elővegye a kabátjából a mobilját. Épp indulna vissza a konyhába, amikor nyílik a bejárati ajtó és Tao lép be rajta, nyomában Kris, Kyungsoo és Chanyeol.
-Sziasztok – mosolyog a legidősebb. A másik négy is illedelmesen köszön, majd neki állnak levetkőzni. Chanyeol felkapja a két hatalmas bevásárló szatyrot majd megindul a konyhába.
-Haru? – kérdezi az idősebbtől, aki csak elmosolyodik.
-Sehun-ah és ő alszanak – fordul a fiatalabb felé. Chanyeol értetlenül néz a másikra és követi a nappaliba, ahol megpillantja a még mindig a kanapén alvó párost.
-Jaj, de édes – gügyögi az idősebb válla fölött átkukkantó Tao.
-Menjünk, ne keltsük fel őket – bökdösi meg párját Soo és karon ragadva az elragadtatott pandát, megy a konyhába. Tao, Kris és Chanyeol a legidősebb példáját követve leülnek enni, míg Kyungsoo neki áll kipakolni a két szatyorból. Nem sokkal később az étkészletek jellegzetes hangja mellett újabb, jóval halkabb hangok jelennek meg. Halk nyöszörgés és neszezés, nyikorgás és léptek zaja. A nappalit és konyhát összekötő ajtóban Sehun jelenik meg, fél kézzel a szemét dörgölve a másikkal Haru kezét fogva, aki a fiú lába mögött pislog az asztalnál ülőkre.
-Hát felébredtél? – mosolyodik el Tao, és felpattan az asztaltól megelőzve Chanyeolt. A kislányhoz érve leguggol és megpuszilja az arcát – Jól aludtál?
-Minden rendben Sehun-ah? – érdeklődik Luhan, a fiatalabb csak bólint és amikor Haru megrázza a karját lepillant. Halvány mosollyal az arcán lehajol és felkapja. Tao először kissé meghökken, de mosolyogva egyenesedik fel. Sehun karjai közt Haruval telepedik az asztalhoz, és egyelőre még félig az álmok mezején járva pislog, az arcát fürkésző hyungjaira.
-Mi van? – kérdezi kissé morcosan – Van valami az arcomon?
Luhan csak megrázza a fejét, majd Haru felé int. Ettől persze Sehunnak is leesik, hogy miért bámultak rá a többiek úgy ahogy.
-Oh, hogy az – tűr egy hajtincset Haru füle mögé, aki csak lehunyja a szemeit, majd óvatosan elhelyezkedik a fiú ölében – Talán először kicsit túllőttem a célon, és túlzásba vittem – von vállat. Mivel senki nem felelt így felpillant a lassan elszenderedő kislányról, hogy aztán öt döbbent szempárral találja szemben magát – Aish. Én sem vagyok kőből – duzzogja – Igenis tudok kedves lenni. És Tao csukd be a szád, mert belerepül egy légy.
-Tudjuk jól, hogy nem vagy kőből Sehun-ah – mosolyog Luhan, és megsimogatja a kócos kobakot. Chanyeol és Kyungsoo csak összemosolyognak, hiszen úgy tűnik Harunak még az állandóan morcos Sehun szívét is sikerült meglágyítania.

Alig órával később befut Minseok, Jongin és Yixing is. Az utóbbi kettő a szokásos táncedzésről, amit soha nem hagynának ki. Amikor a konyhába lépnek egy éppen Sehun ölében ülő, és a vacsoráját békésen falatozó Harut pillantanak meg. Haru érdeklődve pillant a jövevényekre egy pillanatra a vacsorájáról is megfeledkezve, mikor Sehun csak megsimogatja a fejét és ismét enni kezd. Jongin telepedik le velük szembe és várakozó teljes tekintettel Sehunt bámulja, aki most épp a beadandóját írja. Látszólag észre sem véve az őt bámuló srácot, aki egyre jobban az arcát szuggerálja. Eközben Haru is olykor-olykor egy lopott pillantást vett a szemben ülő fiúra, és mikor egyszer csak Jongin észreveszi a kislány rászegülő pillantását, Haru halványan elpirul, és gyorsan tovább eszik.
-Holnap leadod ezt, ha megkérlek? – töri meg a csendet Sehun hangja, fel sem pillantva a vele szemben ülőre, miközben újabb sorokat ír tele.
-Persze – feleli kurtán az idősebb, majd egy pillantást vett a mellé telepedő Yixingre és Minseokra.
-Befejeznéd a bámulásomat? – kérdezi Sehun – Én is tudom, hogy milyen jóképű vagyok, de jobban örülök a lányok kitartó pillantásainak, mint a tiédnek.
-Vicces vagy Sehun – veti oda Jongin és fel kell az asztaltól.
-Pedig nem viccnek szántam – von vállat Sehun – Nem vagy az estem, haver. Bocsi.
-Kapd be Oh Sehun – zsörtölődik Jongin és felállva az asztaltól hűtőhöz indul.
-Ezt is kihagyom inkább, köszi. De a kis pszichológus barátnőd biztos megtenné neked. Csak kérned kell – pillant fel először a másikra egy sunyi mosoly kíséretében. Jongin mélyen elvörösödik és már majdnem hozzá vágna valamit a másikhoz – mondjuk egy jó éles kést, vagy a legnagyobb fazekat – amikor ráeszmél, hogy Haru még mindig Sehun ölében csücsül és békésen issza az esti kakaóját.
-Hagyd ki ebből – vesz ki végül egy edényt a hűtőből, és a mikróhoz sétál vele.
-Ja igaz is, előbb oda kéne menni hozzá – jegyzi meg halkan – Haru soha ne kezdj olyan fiúkkal mint Jongin. Ha arról van szó játssza a macsót, de ha tetszik neki valaki, akkor meg egy ijedt kisfiú.
Minseok elneveti magát, és érdeklődve pillant a fiúra.
-Csak nem összebarátkoztatok? – mosolyog Sehunra.
-Mondhatjuk így is – simogatja meg a kislány hátát – Ugye Haru?
A kislány csak felnéz, majd Yixingre és Minseokra néz, akik rá mosolyognak. Egy aprót bólint, majd megpaskolja Sehun karját.
-Végeztél is? – pillant a tányérra, ami valóban üres – Egy perc és én is végzek.

Hangos kiáltás jelzi, hogy még valaki haza ért, majd a nappaliba Baekhyun robog a kezében hatalmas táskákkal. Mögötte Jongdae aki szintén néhány jól megrakott táskával közeleg.
-Hello hyung – köszönnek Krisnek aki a kanapén ücsörögve olvas, majd a két fiatalabbra pillant érdeklődve.
-Jézusom, kiraboltatok egy boltot? – kérdezi értetlenül meglátva a fiúk kezében a hatalmas pakkokat.
-És látnád a kocsit – sóhajt fel az ajtóban álló Joonmyun.
-Harunak hoztunk néhány dolgot – von vállat Baek, majd a kezében tartott csomagot egyszerűen Kris ölébe dobja – Merre van?
-Vacsorázik – mondja Kris, miközben az ölébe dobott táska tartalmát kezdi el megnézni. Baekhyun a konyhába siet, majd gyors köszönés után Sehunhoz lép, hogy Harut magához vegye. Amikor a karjaiban van, ad az arcára egy puszit, majd visszasétál a nappaliba.
-Jongdae-ah, segítenél behozni a maradékot? – kérdezi Joonmyun, majd kimennek, hogy kipakolják a maradékot.
-Baekhyun oppa hozott mindenfélét – mosolyog a kislányra a fiú, majd egy táskát magához véve telepedik a földre. Ekkor jön le az emeletről Chanyeol, Tao és Kyungsoo, akik ki tudja, mit csináltak eddig az emeleten.
-Áh, hyung – lép mosolyogva Baekhyun mögé Tao, és érdeklődve lesi a kezében lévő szatyrot.
-Hello gyerekek – mondja Baek, majd Harut a puha szőnyegre ültetve kiönti az első táska tartalmát. A földet pedig minden féle játék borítja be, plüssöktől kezdve, a babákon át egészen a társasjátékokig.
-Hűha – közli Kyungsoo és leguggol, hogy a kezébe kapjon egy plüsst.
-Hoztunk mindenfélét – mondja Baek, majd a kislány kezébe nyom egy plüssbabát.
-Ja, mert igazából nem tudtuk eldönteni, hogy Haru minek örülne – lép a helységbe Jongdae.
-És fogadjunk, hogy még élveztétek is – nevet fel Chanyeol. Harura pillant, aki félénken nézegeti a rengeteg új játékát. Amikor pedig valamit kiszúr, Baekhyun kezébe nyomja a babát, majd kimászva a fiú öléből egyenesen egy plüsspanda felé tart. Amikor eléri felveszi, majd Taohoz fordul, és mosolyogva mutatja a fiúnak. Tao csak kissé meglepődve pislog az orra elé tartott játékra, de észre véve, Haru lebiggyedő ajkait elmosolyodik.
-Aranyos – mondja, és felkapja a felé nyújtózkodó kislányt, hogy megpörgesse a levegőben. Chanyeol kissé bosszúsan bámulja a vidám párost, de meglátva a kislány ragyogó mosolyát, ő is elmosolyodik.

Két órával később Kyungsoo a kész vacsorát tálalja, majd szól a többieknek. Utoljára az emeletre megy, ahol Tao és Haru vannak. A fiú épp a kislányt fürdeti, aki vidáman játszik az új játékaival.
-Lassan fejezzétek be – mondja Kyungsoo. Tao csak bólint, majd megnyomja a sípoló kiskacsát – Még nem hűlt ki a víz? – lép a fürdőbe, és az ujját a kádba csúsztatja – Tao, ez már nem jó. Fürdesd meg gyorsan, és öltöztesd fel, mielőtt megfázik – sóhajtja, majd kilép a fürdőből.
-Gyerünk tökmag, ideje megfürdeni.
Így kerek húsz perccel később végül mindannyian az asztal köré ülnek, persze Haru kivételével aki a kávézóasztalnál elmélyülten rajzolgat.
-Ki kell találnunk valamit, hogy jövő héttől mi legyen – szólal meg Sehun, mire többen is értetlenkedő pillantást vetnek rá.
-Mire gondolsz Sehun-ah? – kérdezi Chanyeol, aki figyelmét hol a vacsorájának, hol az asztal alatt Kyungsoo combjának szenteli.
-Haru – böki ki a legfiatalabb – Az még oké volt, hogy a farkaskölyköt egyedül hagytuk. De ő gyerek.
-Oké, értem a probléma forrását – sóhajtja a colos, és elengedi párja combját – Találnunk kell egy megoldást.
-Lehetőleg olyat, ami neki is jó – jegyzi meg Sehun.
-Már van olyan korban, hogy oviba járjon – mondja Jongdae.
-És mit mondasz melyikünké a gyerek? – vonja fel a szemöldökét Jongin – Talán a kis gerlepáré? – bök fejével Chanyeol és Kyungsoo irányába.
-És oda a papírjai is kellenek – mondja Joonmyun – Azok nélkül fel sem veszik.
-Akkor... kell találnunk egy bébiszittert – mondja Tao.
-Napi akár nyolc órára? – kérdezi Kyungsoo – És heti öt alkalommal? És arról ne is beszéljünk, hogy a bébi csősznek feltűnne, hogy tizenkét hímnemű él együtt, nulla nővel. A végén rendőrt hív.
-Van jobb ötleted? – kérdezi Tao.
-Ennél még az óvoda is jobb – feleli Kyungsoo.

Miközben a fiúk a vacsorájukat fogyasztják, Haru a nappaliban ül a kis asztalnál, és az új színezőjében színez egy kis kacskát. Amikor készen van vele apró mosolyra húzza a száját. Felkel a földről, majd kezébe véve a kiskönyvet indul a konyhába. Ám mielőtt elérné a helyiséget vonyítást hall, mire elejti a kezében szorongatott könyvet. Dermedten áll a nappali közepén, és az újabb vonyításra összekuporodik, majd szorosan átöleli magát és halkan pityeregni kezd.

-Tele vagyok – dől hátra a székében Sehun, majd elégedetten megsimogatja a hasát – Köszönöm a vacsorát.
-Én is köszönöm – mosolyodik el Chanyeol, majd Kyungsoohoz hajol, és egy puszit nyom az arcára – Megnézem, mit csinál Haru.
Felkel az asztaltól, majd egyenesen a nappaliba indul. Az ajtóban megtorpan, mert Harut nem látja az asztalnál. Végig pásztázza a terepet, mikor meglátja a kanapé takarásában az apró remegő testet. Óvatosan közelít felé, majd épp hajolna le, amikor Haru felugrik és átváltozik, majd úgy morog a rá aggódva pillantó fiúra.
-Nyugalom – suttogja Chanyeol, majd óvatosan a fenekére ereszkedik kezét továbbra is Haru felé nyújtva. Pillantását egyenesen a kölyök tekintetébe fúrja, aki erre abbahagyja a szőre borzolását, majd a vicsorgást is. Felnyüszít, majd fülét, farkát behúzva a fiúhoz mászik és az ölébe fészkeli magát.

Chanyeol a hátára csapva a törölközőjét ballag a fürdőbe, hogy lezuhanyozhasson. Amikor belép a helységbe Kyungsoora mosolyog, aki épp a fogát mossa.
-Elaludt? – kérdezi, miután kiöblítette a száját. Chanyeol csak bólint, és a fiú mögé lép, majd hátulról átöleli és az állát a fiú vállára támasztja.
-Valaminek történnie kellet vele, hogy így viselkedik – motyogja elmélázva – Aggódom miatta.
-Időre van szüksége, hogy megnyíljon. Légy türelmes. Látod, még most is elég bizalmatlan. De idővel meg fog nyilni.
-Miért van olyan érzésem, hogy rajtam kívül mindenkit imád? – duzzogja a magas fiú, majd arcát párja nyakába temeti. Kyungsoo csak halkan felnevet, és megsimogatja a másik kobakját – Ne nevess – dörmögi a fiú, mire Kyungsoot kirázza a hideg ahogy a másik fiú lehelete a nyakát csiklandozza – Még Sehunt is jobban szereti, annak ellenére, hogy a kis majom hogyan viselkedett vele egy napja.
-Ugyan – mosolyog Kyungsoo – Hidd el, hogy téged is szeret.
Chanyeol csak felsóhajt, majd elengedve a másikat vetkőzni kezd, hogy beálljon a zuhany alá. Ezalatt Kyungsoo visszamegy a szobájukba, és mosolyogva figyeli a csendben szuszogó kislányt. A fejében pedig a lehetséges magyarázatok százai cikáznak át.

Mi történt veled, Haru?

The Tree of Life - 4. fejezet

Annyeong~ és meghoztam ezt is:) elnézést a késésért... az ok megint csak az, hogy a  Wolfchild csúszott, szóval bocsánat érte ._." Sok mondani valóm nincs a fejezetet illetően~ Remélem tetszeni fog, és a véleményeket, tényleg szívesen fogadom ^^  jó olvasást~

Hosszú vörös haj, és egy zöld szempár. Nana ijedten pattan fel, és néz körbe. A helyszín változatlan, még mindig az erdőben vannak. Ő és a fiúk a tűz körül. Sayuri pár méterrel arrébb egy fatövében ücsörög, talán elaludt. Rina pedig még mindig a lehetetlen testpózát tartja a fa ágán. Lehunyja a szemeit, és ismét a lányt látja. Keservesen zokog, és könyörög valakinek. Törékeny teste egy falhoz feszítve. Nana megrázza fejét és feláll. Óvatosan átlépdel a fiúkon, és sétálni indul. Fülében Rina esti szavai csengnek, miszerint egyedül ne bóklásszanak. Még egyszer a lányra pillant, majd tovább indul. Őszhöz hűen hűvös az idő, így összehúzza magán a pulcsit és úgy halad tovább. A közelben madarak csiripelnek, ami a lányt mosolygásra készteti. Mosolyogva tekintget jobbra és balra, amikor lépteket hall meg. Egy pillanatra megtorpan, de mivel nem hall semmit tovább megy. Újra elmosolyodik és tovább lépdel. Pont oldalra fordítja a fejét, amikor meglát valamit.
-Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdezi. Mire a magán épp könnyítő Chanyeol, ijedten hátra fordítja a fejét. Nana, észbe kapva hátat fordít a fiúnak, habár semmit nem látott.
-Te mit keresel itt? – húzza fel idegesen a sliccét az óriás.
-Gondoltam sétálok egyet – nyögi ki a lány – Nem tűnt fel, hogy más is ébren van.
-Nem bírtam aludni – von vállat a fiú, amit persze a lány nem láthat hisz még mindig háttal áll neki – És te?
-Én sem – vallja be a lány – Volt egy furcsa álmom. Egy lányról.
-Egy lányban mi olyan furcsa?
-Nem ő volt furcsa, - háborog a lány a fiú értetlenségén - hanem maga az álom. Sírt. Keservesen. Könyörgött valakinek. És ki volt kötözve valahová. Olyan... Megtört volt.
-Menjünk vissza – int a fejével a fiú, hogy elterelje a lány gondolatait. Mire visszaérnek, már majdnem mindenki ébren van, kivéve a fán szundikáló lányt.
-Hogy a fenébe nem esik le? – értetlenkedik Baekhyun – És miért pont egy fa?
-Nem fognád be? – sóhajt fel Chanyeol – Már kora reggel neki állsz idegesíteni mindenkit?
-Na megszólalt az ész – vigyorodik el gúnyosan az idősebb.
-Magadra célzol? – vonja fel kérdőn szemöldökeit Chanyeol.
-Mi lenne ha nem kezdenétek, kora reggel veszekedni? – nyújtózkodik Rina – Jó reggelt.
-Jó reggelt, unnie – jelenik meg Sayuri – Csináltam reggelit, remélem mindenki éhes.
-Jobban örülnék egy kis kávénak – pillant le Rina – Az is van?
-Talán a táskám alján – mosolyog a lány.
-Remek – jelenik meg az említett táska mellet Rina, ahogy a táskába túr egy apró kis ékszerbe ütköznek ujjai. Óvatosan kiveszi, majd a csomaggal együtt a többiek között bukkan fel. Szomorú mosollyal tanulmányozza az aprócska gyűrűt.
-Az – kezdi Sayu, miközben egy szendvicset nyom az idősebb szabad kezébe – Sajnálom.
-Mit? Ne sajnáld, csak tedd a nyakláncra – és a fiatalabb kezébe nyomja. Sayuri a nyakláncra fűzi a gyűrűt, majd egy aprócska puszi után a pólója alá dugja az ékszert.
-Szép gyűrű – pillant fel a lány arcára Nana. Sayuri csak elmosolyodik, és bólint – Miért nem az ujjadon hordod? – puhatózik.
-Féltem – mosolyog a lány – Mert egy számomra fontos nagyon személytől kaptam – jelenik meg halvány pír az arcán.
-A barátodtól? – mosolyodik el Nana – Én egy nyakláncot kaptam a barátomtól, a szülinapomra. Tudom, mennyire félti az ember az ilyesmit – kuncog, és maga elé révedve Taeminre gondol. Vajon meddig nem fogom látni? – gondolja magában, és felsóhajt.
-Igazából a vőlegényem – jegyzi meg csak úgy mellékesen Sayuri, mire Nana felkapja a fejét.
-Vő-vőlegény? – tátog – Izé, hány éves is vagy?
-Nem olyan idős, mint Rina – nevet fel – De idősebb mint te – kuncog.
-Értem – harap a szendvicsébe. Rina csak csendben majszolgatja a reggelijét, elméjében még mindig az álma foszlányai keringenek. Látta a nővérét. Boldog, hiszen legalább életben van – talán. Ami viszont aggasztja, hogy bátyjáról még ennyit sem tud.
-Körbe nézek a környéken – pattan fel, és a szendvicsét Sayuri kezébe adja – Köszönöm – suttogja és eltűnik. Sayuri csak felsóhajt. Jelen pillanatban a legkisebb Woo állapota jobban aggasztja, mint a két idősebbé. Hisz, hogy akar bármit tenni így Rina? Alig eszik, és a sérülései miatt még mindig gyenge.
-Amúgy akartam már kérdezni – szólal meg Jongdae – de pontosan hová is megyünk?
-Először egy emlékhelyhez – mondja Sayu – Ott van egy faház. Talán pár napig ott is maradunk. A cél állomás, pedig egy amolyan titkos rejtekhely.
-Már minden világos – nyújtózkodik Chanyeol – És mikor indulunk?
-Amint Rina hajlandó visszajönni – sóhajtja – Megpróbálom előkeríteni.
-Zaklatottnak tűnt – jegyzi meg Kyungsoo – Szerintem magányra vágyik.
-Azt hiszem igazad van – sóhajtja Sayuri.

● ● ✘ ● ●  

-Megjöttem – sóhajtja Rina, ahogy feltűnik a semmiből. Óvatosan egy fához lép, majd a törzsén végigcsúszva leül. Mély levegőt vesz, és az őt vizslató Sayurira mered. Sejthette volna, hogy a lány egyből észreveszi a fájdalmát – Megtaláltam a jó utat – hüvelykujjával a háta mögé int – Arra felé. Kábé fél óra séta. A terep egész jó.
-Remek – mosolyog Sayuri – Akkor ha mindenki összeszedte magát indulhatunk is.
-Induljunk – kel fel Rina.
-Te menj elől – lép mellé Sayu. Táskájából előhúz egy jóval kisebb táskát, majd beletúr. Pár pillanattal később egy a sajátjához hasonló kardot húz elő – Ez segít.
-Újabb szakmai titok? – lép melléjük Sehun – Ezt hogy csináltad? – ámul – Csak azt ne mond, hogy tényleg minden női táska olyan mint egy feketelyuk.
-Nem – neveti el magát Sayuri – Egy kis bűbáj – mosolyog sejtelmesen.
-Indulunk? – kérdezi türelmetlenül Rina. Lassan indul el, mit sem törődve a többiekkel. Ahogy lassan lépdel, kihúzza a kardot a hüvelyből és alaposan szemügyre veszi a pengét. Rég volt szüksége arra, hogy ilyen módon védje magát. Felsóhajt, és hátrapillant a válla felett, ahol egy csillogó szempárt tekint meg.
-Lenyűgöző – sóhajtja ábrándosan Tao, mire Rina elmosolyodik. Visszacsúsztatva a kardot a hüvelybe a fiú felé nyújtja – Szabad? – kérdezi.
-Persze – kuncog Rina. Tao óvatosan átveszi az eszközt, és a lány mellé lépve ismét kihúzza a kardot – De látom a sajátodat is hoztad – mutat a fiú vállán függő kardra.
-Igen – mosolyog Tao – A papíron rajta volt. Gondoltam hasznát veszem még.
-Jól gondoltad – Tao visszacsúsztatja a kardot a helyére, majd a lánynak adja.
-Szóval, tényleg olyan nehéz irányítani? – kérdezi a fiú.
-Ha belejössz egyszerű lesz. De addig még sokat kell gyakorolni. Egy pillanat – tűnik el. Tao csak körbe néz, hogy hova lett beszélgető partnere – Itt is vagyok – jelenik meg ismét. Kezében egy virágot tart, feldobja a levegőbe és Taora pillant – Most figyeld – mutat a virágra. Épphogy felemelkedik a levegőbe, amikor a talajt veszi célba. Ahogy zuhanni kezd, hirtelen lelassul és szinte megáll a levegőben.
-Azta – tátja el a száját Tao. Egy ujjal megböki a virágot, mire leesik a földre. A fiú lehajol érte, és ujjai közt tartva figyeli a lágy szirmokat.
-Koncentráció – mondja Rina – Ha akarod próbáld ki. Nem mondom, hogy első alkalommal biztosan sikerülni fog. De akár az is megtörténhet.
-Minden egyes felmenőm tudta ezt irányítani? – pillant a virágra, aztán a lányra.
-Nem – ingatja a fejét Rina – Főleg az utóbbi időben. Azt hiszem ez az én hibám is – sóhajtja a lány. A fiú értetlenül pislog a lányra, de nem akar kényes témát érinteni így inkább nem kérdez rá.

● ● ✘ ● ● 

Nagyjából fél órával később végül elérnek egy nagyobb ösvényt.
-Remek – sétál Rinához Sayuri – Ha jól sejtem, nem sokára odaérünk.
-Attól függ – sóhajt fel Rina – Talán kicsit meg kéne növelni a tempónkat.
Sayuri a lány könyökét elkapva, arrébb húzza a többiektől.
-Ne erőltesd meg magad. Hallod? – kutatja a másik tekintetét aki a földet lesi – Ne csináld ezt, kérlek.
-Mit vársz tőlem? Képtelen vagyok lassítani – sóhajtja.
-Csak ne sietess semmit – mondja. A lány bordáira pillant, amin még mindig kötés van – Mutasd – húzná feljebb a lány felsőjét, de az hirtelen eltűnik.
-Nincs semmi bajom – mondja, egy ágon ülve – Siessünk, mert ilyen tempóban soha nem érünk oda.
Sayuri csak idegesen bámul a lányra, nem akar vitát ezért inkább meg se szólal és visszasétál a helyére.
Az út nagy részét csöndben teszik meg. Néha-néha megkérdezi valaki, hogy mennyi ideig kell menniük még. Általában ilyenkor Rina gyorsabban kezd sétálni, mit sem törődve az oldalában hasogató fájdalommal. Nem festett túl jól, hajnalban amikor megvizsgálta már egész lila volt az oldala. Valószínűleg bordatörés. Nem ez volt az első alkalom, hogy eltörte valamijét, de ez volt az első, hogy nővére nem tudta kezelésbe venni azonnal a fájdalmas részt. Gondolt rá, hogy Yixingnek tart egy gyors órát, de tudja, nem siettetheti a fiút, hisz az mindkettejüknek fájdalmas lesz.
-Nem sokára ott vagyunk – mondja. A nap állásából ítélve már jócskán délután van. A lassú haladás pedig nincs a lány ínyére. Eddig egy tucatszor megálltak már. Volt, hogy valakinek „mosdóba” kellett mennie, vagy csak elfáradtak. Esetleg éhesek voltak, ahogy a legutóbbi nagyjából fél órával ezelőtti pihenőnél is.

● ● ✘ ● ● 

-Az egy ház? – hunyorog Nana, ahogy a távolban meglát valamit.
-Éljen! – örül meg Chanyeol, és kicsit gyorsabban kezdi szedni lábait.
-Ne olyan sietősen – inti le Sayuri – Előbb körül kell nézni a környéken.
Rina hátrasandít a lányra, felidézi a ház felépítését és megpróbál eltűnni, azonban nem sikerül.
-Francba – szűri fogai között – A jó büdös francba – sziszegi. Képessége csődöt mondott, és a fájdalma is erősödik. Hát kellett nekem annyira erőltetnem – gondolja keserű mosollyal az arcán.
-Minden rendben van? – teszi a vállára kezét Sayuri.
-Persze – húzza el a vállát, és a táskáját a lány kezébe nyomja – Én körbe nézek. Ti addig ne menjetek sehová.
Kardját erősen markolva indul a házhoz, közben alaposan végig mérve a tájat. Ahogy közelebb ér a házhoz semmi életjelet nem lát, azonban óvatosnak kell lennie. Így kihúzva a kardot a hüvelyből lép a ház teraszára. Óvatosan nyomja le a kilincset és néz körül a házban. Pár perccel később nyugodtan felsóhajt, majd a teraszra lépve a kardot a magasba emeli. Ezzel jelezve, hogy tiszta a terep. Belép a házba és az aprócska konyhába indul. Épp, hogy kinyitja a hűtő ajtaját hangos nevetés és futó léptek zaja csapja meg füleit.
-Nyertem – hallja az ajtó felől Chanyeol mély tónusát.
-Csak mert csaltál – feleli Jongdae.
-Ha éhesek vagytok van a hűtőben kaja – lép a nappaliba, ahol a két fiú bámészkodik – És ott a fürdő is – mutat egy fehér ajtóra. Jongdae a fürdő felé veszi az irányt, míg a colos a konyhát veszi célba, ő maga pedig a fotelben helyezkedik el. Pár perccel később végül mind a házba lépnek.
-Szuper kis házikó – veti magát a kanapéra Chanyeol – De hogy van a semmi közepén víz? Meg áram? És a hűtő is tömve van.
-Még egyszer régen a testvéreimmel csináltunk egy víztározót – sóhajtja Rina – Mindent magunk működtetünk. Az étel-
-Ezt a helyet elég gyakran használjuk – szól közbe Sayuri – Csinálok valami főtt ételt, addig pihenjetek. A szobákban van pár ágy.
Mindenki megpróbálja elfoglalni magát valamivel. Amint mindenki eltűnt a nappaliból Rina óvatosan a fürdő oson. Becsukja az ajtót, és a tükör elé lép. A kis szekrényből kiszed egy adag fáslit, és pólóját feltűrve megszabadul az előző kötésétől. A színe mit sem változott, ami egyre csak aggasztja. Valaki kopog, mire gyorsan visszahúzza a felsőjét és úgy tesz mintha kezet mosott volna. Ahogy kilép a mosdóból Sehunt pillantja meg.
-Minden rendben? – mosolyog rá.
-Persze – mosolyog vissza a fiú – Már alig várom, hogy elkezdjük a tanulást.
-Majd holnap – rejti a háta mögé a fáslit, ahogy a fiú közelebb lép – Ma még mindenki pihenni fog.
A fiú bemegy a mosdóba, Rina pedig visszaül a fotelbe. Lehunyja a szemeit, és hamar elszenderedik. Végre nem álmodik, így békésen aludhat.

-Minden rendben Jongin-ah? – ül le az említett mellé Yixing – Nagyon csöndes vagy – böki meg a vállát, mire a fiatalabb felpillant és elmosolyodik.
-Csak emésztem ezt az egész helyzetet – mondja kicsit bágyadtan – Ne aggódj hyung.
Megveregeti a vállát, és hátra dől az ágyon – Nagyon kíváncsi vagyok. Gyógyítás – kuncog, és tenyereit kezdi tanulmányozni.
-Kész a vacsora – lép a szobába Nana – Gondoltam szólok – és már ott sincs. Yixing csak tovább fekszik, arra várva, hogy majd Jongin kel fel hamarabb. De rájövő hogy a fiatalabb nem igen akar megmozdulni, feláll, és magával húzza. A kis ház túlsó végében fekvő étkező felé veszik az irányt, ahol majdnem mindenki rájuk vár.
-A többiek? – kérdezi Yixing Minseoktól, ahogy leül mellé – Sehun segít Sayurinak – mondja az idősebb.
-Oh – többet nem is mond, csak az előtte gőzölgő ételeket nézi végig.
-Jó étvágyat – lép be Sayuri, nyomában Sehunnal. Sehun leül a helyére, Sayuri pedig csak a konyhapultnak támaszkodik – Egyetek csak – biztatja a többieket – Nem vagyok a legjobb szakács, de azért remélem ehető.
-És te? – kérdezi Nana.
-Nem vagyok éhes – von vállat, majd felül a pultra és kinéz az ablakon.
-Hol van Rina? – jut Nana eszébe, hogy a harmadik lányt egy ideje nem látta.
-Elaludt. Amikor meg felkeltettem, hogy lehet enni elment sétálni.

Már besötétedett amikor Rina végül visszaér. Gyors köszönés után a fürdőbe libben. A kádba vizet enged, és vetkőzni kezd. Már épp a pólóját húzza fel, amikor valaki a fürdőbe lép.
-Jézusom – nyögi Sayuri és az idősebbhez lép – Miért nem szóltál erről? – csapja be az ajtót, és elkapja az idősebb karjait. Nem szorítja erősen, csak válaszokat akar – Azt mondtad, hogy nem fáj.
-Nem is fáj – suttogja a lány.
-Ne hazudj! – kiált fel, és enyhén megrázza a lányt. Mélyeket lélegzik, és kicsit hátrébb húzódik. Felemeli a kezét, mire Rina lehunyja a szemeit. A fiatalabbik óvatosan a lány arcára futtatja kezeit – Lázad is van – nyögi – Maradj itt egy kicsit, rendben? Mosd meg az arcod – Rina csak bólint egyet. Sayuri kiviharzik a helységből, mire több értetlen tekintett is rátéved. A célszemélyt keresve végig járja a kis házat, végül a konyha asztalnál találja meg.
-Nana – szólítja meg a lányt, aki egy bögre fölött ücsörög és bambul – Tudnál segíteni?
-Pe-persze - pattan fel. A bögrét a mosogatóba helyezi, és követi a másikat a fürdőbe. Amint belép Sayuri becsukja az ajtót. Nana csak értetlenkedve nézi a kád szélén pihegő lányt, aztán Sayurira pillant.
-El kell mennem. Valami gyógynövényt keresnem, de nem hagyhatom egyedül – sóhajtja – Figyelnél rá kérlek? Magas láza van, és ha jól sejtem a bordáival is gond van még.
-Persze, figyelek rá – mosolyog Sayurira – És megpróbálok keríteni egy lázcsillapítót is.
-Köszönöm – mosolyodik el Sayuri megkönnyebbülten – Sietek vissza, ígérem.
Rinához fordul, és a homlokára csúsztatja a kezét – Na jó, Rina. Fél perc és visszajövök, csak maradj itt? Levisszük a lázadat – mondja, és kimegy a fürdőből. A nappali üres, ezért szétnéz a konyhában – Valaki? – a szobákhoz siet és az elsőn egyből bekopog. Semmi válasz, ezért tovább megy. Ismét bekopog, mire egy halk „Gyere” a válasz. A tizenkét fiú elszórtan pihen a szobában – Nincs valamelyikkőtöknek valami gyógyszere? Lázcsillapító?
-Mi történt? – vonja fel szemöldökeit Joonmyun.
-Rinának magas láza van. Sayuri elment valami gyógynövényért. Nem tudom mit kellene tennem.
-Hol van Rina? – kell fel a helyéről, és elindul kifele.
-A fürdőben – mutat az ajtóra a lány.
-Megnézem a gyógyszert – guggol le a táskájához Kyungsoo. Nana Joonmyun után megy, aki már a félájult lányt vizsgálgatja.
-Sayuri azt mondta, hogy valószínűleg a bordájával is van valami – nyúl Rina pólója felé, mire a lány megragadja a kezét, és erőtlenül megrázza a fejét – Engedd meg Rina. Figyelj, ha nem engeded, hogy segítsünk csak rosszabb lesz az egész.
Erőtlenül visszahúzza a kezét, és feljebb gyűri az anyagot.
-Atyám – suttogja a lány – Na jó először a lázaddal kéne valamit kezdenünk talán.